A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

IX. Magyarországi Bormarketing Konferencia

Idén a borászati technológia és a tárgyalásmódszertan a középpontban

2008-11-22 | Tóth Adrienn


2008. december 4. és 5. között kilencedik alkalommal rendezik meg Sopronban az Országos Bormarketing Konferenciát. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, idén is hazai és külföldi előadók beszélnek majd a bormarketing különböző területeiről. A két nap alatt többek között szó lesz a magyar közösségi bormarketing első évéről, országos és regionális marketing programokról és egy 2008-ban készített fogyasztói kutatásról, de sor kerül a VIII. Páneurópa Nemzetközi Borverseny díjátadó ünnepségére is.


Rigler Zsolt, a konferencia egyik fő szervezője a Vinoportnak elmondta, hogy az először 2000-ben megrendezett esemény miatt alakult meg tulajdonképpen a soproni Bormarketing Műhely Kht. Ez a munka kovácsolta össze a csapatot és adott lendületet a máig is tartó borvidéki munkának.

Az évente lezajló rendezvény persze ma már túlmutat az első alkalom keretein, hiszen - bár a lelkesedés azóta sem csökkent - a szakmai színvonal emelkedése érezhető. Ennek egyik fontos eleme az, hogy az utóbbi öt-hat évben már külföldi előadók is helyet kapnak a pulpituson.

Érdekes, bár úgy tűnik, hogy a téma csak egy szűkebb réteget érint, nem mondható, hogy alacsony nézőszám mellett zajlanak az előadások. Sőt! A konferencia hallgatóság száma kiemelkedő az országban megszokott hasonló rendezvények közül, naponta általában száz fő körül mozog a létszám. A borászokon túl erre a két napra a helyszínre látogatnak vendéglátóipari szakemberek, valamint egyetemek, kutatóintézetek képviselői. Különösen jól látható az utóbbi években a fiatal borászok egyre növekvő jelenléte.



És hogy konkrétan milyen tematikájú előadásokat hallgathatunk meg 2008-ban? A magyar közösségi bormarketing első évéről, a nemzetközi promóciók eredményének tükrében tart beszámolót Nemes Richárd, a Magyar Bormarketing Kht. ügyvezetője. A GFK Hungária képviselői a legfrissebb, 2008-as fogyasztói kutatásaik végeredményét ismertetik. E témák mellett az első napon szó lesz még országos és regionális marketing programokról, a francia borpiac és borkereskedelem átalakulásáról és fejlődési irányairól, valamint különleges pozicionálásokról az alkoholok piacán.

Este kerül sor a VIII. Páneurópai Vörösborverseny díjátadására, amelyet fogadás és borkóstolás követ. Éjszaka pedig „A bor beszél belőlünk” jelige alatt Pálffy István vezetésével rendeznek kerekasztal beszélgetéseket.

Péntek délelőtt két szekcióban zajlanak majd az ülések. Az elsőben tárgyalástechnikájukat finomíthatják az érdeklődők, amelyben profi trénerek lesznek a segítségükre.

Amíg tavaly a bio és biodinamikus művelésmódok és az ebből adódó marketing lehetőségek álltak a középpontban, addig a termékfejlesztést és a piacon felbukkanó új trendeket a második szekció idén a technológiai újdonságok szemszögéből veszi részletesebb vizsgálat alá.

A délutáni előadások során az előadók többek között modellezik majd a hazai borszektort, elemzik a vevői döntések logikáját, megvizsgálják az oktatást, mint a bormarketing egyik eszközét, hogy végül a kultúrált és felelősségteljes alkoholfogyasztás hazai viszonyainak ismertetésével zárják le a két napos konferenciát.

A rendezvényről készített beszámolóért térjen vissza később Aktuális rovatunkba, vagy iratkozzon fel Primőr hírlevelünkre!

A rendezvény részletes programjáért és elérhetőségeiért kattintson IDE!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!