A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Nem csak az aszú?

Nemzetközi borszakértők Magyarországon

2011-05-13 | Vizi Csenge


Április közepén hazánkban tartotta meg hallgatói kurzusnapját az Institute of Masters of Wine, amelyet szakmai úttal is összekapcsoltak. Az intézet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködésével valósította meg a programot, amelyhez több hazai pincészet, a Tokaj Reneszánsz Egyesület, a Tokaji Bormívelők Társasága és más szakmai partnerek is hozzájárultak. A rendezvényről és annak lebonyolításáról Nemes Richárd szaktanácsadó és Rakaczki Rita, a Tokaj Reneszánsz ügyvezetője mesélt.


Két éve indultak el a tárgyalások a Master of Wine Intézettel annak érdekében, hogy a kurzusaikon tanuló hallgatóknak egyszer megmutassák, mire is képes Magyarország a borok és a gasztronómia terén. Még az ITD Hungary kezdte meg az egyeztetéseket az intézettel, amelynek folytatását és mondhatni bevégzését végül a Nemzeti Külgazdasági Hivatal eszközölte ki.

A közel 3 napos program keretén belül 35 szakember érkezett hazánkba, akik mind az intézet hallgatói: 13 országból összegyűlt oktatók, újságírók, kereskedők és sommelier-k. Egy egész napot csak és kizárólag a kurzusnapnak rendeltek alá, amikre Londonból hozták a borokat is, hazánk az infrastruktúrát biztosította. Ezt a napot azonban megelőzte a vendégek érkezésének és fogadásának estéje.

Április 14-én a szervezők egy welcome partival várták a szakmai csapatot, ahol a vendéglátók célja nem volt más, mint a meghívott 11 borvidéki borász képviseletében bemutatni mindazt, amit hazánk borkészítés ügyén tud. Megismerhették a hallgatók mindazt, ami Tokajon kívül létezik. A meghívott egy-egy neves borász azonban nem csak a borok sokszínűségét hozta el a vendégeknek, hanem a minőséget is. A visszajelzések is egyértelműen azt támasztották alá, hogy meglepte a hallgatókat mindaz, amit a magyar borászok és nedűik tudnak.

Nem csak az aszú?

A következő nap a kurzussal telt, majd este felkerekedett az egész társaság, hogy egy néhány órás út út után Tokajban térjen nyugovóra. Másnap korán reggel indult nap, ugyanis a szervezők azt tűzték ki célul, hogy bemutatják: Tokaj mindent tud. Erről Rakaczki Rita nyilatkozott:

Április 15-én a Royal-Tokaji Pincészetben, Mádon fogadták a Tokaj Reneszánsz Egyesület tagjai a világ minden pontjáról érkező nemzetközi szakembereket. A vendégek Turóczi István, az egyesület elnöke és a Royal Pincészet birtokigazgatója kíséretében megtekintették a nemrégiben nagy újításokon átesett borászatot, majd
egy kötetlen vacsora keretében megismerkedhettek az egyesület tagjaival és azok boraival.

Április 16-án délelőtt a Master of Wine Intézet hallgatóit négy csoportba osztották, és mindegyik csapat meglátogatott egy tokaji borászatot: a Disznókő, a Patricius, a Béres és a Királyudvar pincészetek mutatták be tevékenységüket. Ezután és a Sárga Borházban töltött ebédet követően a Patricius Borház adott otthont a további programoknak.

Molnár Péter és Berecz Stéphanie vezetésével a szakemberek egy irányított, ültetett kóstolón kaphattak teljes képet a Tokaji borvidékről és az ott termelt, magas minőségű borokról. A "Tokaj mindent tud" tematika alapján lettek a borok előválogatva az szakmai
kóstoló borsorához. A száraz fajta boroktól kezdve, a késői szüretelésű és szamorodni borokon keresztül, a 6 puttonyos tokaji aszúig mind szebb és szebb borokon át ismerkedhettek meg a vendégek a borvidék egyediségével és sokszínűségével.

A Tokaji Bormívelők Társasága tagjainak dűlőszelektált száraz borai révén a hallgatók betekintést nyerhettek abba, milyen
potenciállal is bír a borvidék két legfontosabb szőlőfajtája: a furmint és a hárslevelű. A természetes édes borok - késői szüretelésű, édes szamorodni, tokaji aszú 5 és 6 puttonyos - világa szintén lenyűgözte a nemzetközi szakértőkből álló csoportot.

Nem csak az aszú?

A vezetett kóstolót követetően a Tokaj Reneszánsz Egyesület és a Tokaji Bormívelők Társasága pincészeteinek bemutatkozásával fejeződött be a hallgatók tokaji programja. Közel húsz, minőségéért elkötelezett tokaji pincészet részvételével lebonyolított
sétáló kóstolón tovább mélyíthették ismereteiket a vendégeik a tokaji borok világáról. A borászatok képviselői asztal mögött állva kóstoltatták száraz és édes boraikat, így a több mint 30 fős szakmai vendég csoportnak lehetősége volt viszonylag rövid idő alatt sok
bort megismerni, az asztalok között sétálva, közvetlenül a borászoktól kapott információkat begyűjteni.

Nemes Richárd nem csak szakmai tanácsaival segítette a szervezők munkáját, ő maga is részt vett a tokaji túrán. "A változatos programok mellett feltűnő volt számomra, hogy amikor a tőkék között sétáltunk, mélyreható, szakmai kérdéseket tettek fel a hallgatók. Látszott, hogy törekednek minél részletesebben megismerni e borvidéket, a szőlőtermesztést, és a túrák vezetői segítségével alapos ismeretre is tehettek szert."

A nap végül egy budapesti borvacsorával zárult. A szervezők ezen az eseményen az új generációt helyezték fókuszba. Ennek az üzenetnek az átadására három Junibor tagot: Árvay Angelikát, Gere Andreát és Gál Tibort kérték fel. A fiatal borászok nedűi mellé a Restaurant 21 séfje, Litauszki Zsolt készült különleges fogásokkal.

A visszajelzések alapján az általános reakció a magyar vendéglátók részéről az volt, hogy néhányan sokkal több értelmét látták egy ilyen szakmai közönséget felvonultató rendezvénynek, mint például egy giga kiállításon való részvételnek. Ez az imázsépítésről szól, de a "lassú víz partot mos" elve alapján többen úgy gondolják, a magyar bor sokkal hitelesebben mutatkozhat így be a világ különböző részéről jött szakemberek előtt.

Hogy lesz-e folytatása ennek, az amúgy igen egyedi esetnek? Érkeznek-e Kalifornia, Adelaide, Ruszt és Bordeaux után még hazánkban az intézettől csoportok? Minden bizonnyal pozitív választ várnak a tárgyalásokban illetékes szervektől, hiszen az importőrök, kereskedők, újságírók és sommelier-k e csapata új alternatív útvonallal gazdagította a magyar bor bemutatási lehetőségét, amit például Ausztria már több évvel ezelőtt felismert, és kamatoztatja is a mai napig ezt a fajta kapcsolati tőkét. Vagyis kell a folytatás, hogy az elmúlt évek munkája, a kiépített utak ne menjenek veszendőbe!

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!