A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A Gyulán kóstolók

Egy pálinkaházzal gazdagodva

2011-04-16 | Vizi Csenge


A World Spirits Award megmérettetésen két arany és hét ezüstérmet szerzett, az osztrák Destillatán idén a második helyezést tudhatja magáénak a magyar indulók között, a hazai HunDeszten pedig összesítettben lett a második helyezett a Gyulai Pálinka Manufaktúra. A sok érem is akár elég lenne ahhoz, hogy hazánk pálinka kedvelői felfigyeljenek e pálinkafőzdére, azonban még egy újdonsággal is büszkélkedhet a cég: nemrég megnyitották Kóstolóházukat.


Csupán néhány percet kell Gyula központjából megtennünk autóval vagy busszal annak érdekében, ha szeretnénk a Gyulai Pálinka Manufaktúrát megközelíteni. Amit ott találunk, az nem más, mint az újonnan megnyílt Kóstolóház. Az épület kialakításánál figyeltek arra, hogy a modernsége mellett hagyománytisztelő külalakkal is rendelkezzen. Így beilleszkedve az alföldi tájba várja 40 vagy akár 45 fő érkezését a Kóstolóház vezetője.

És hogy mit is kaphatnak, akik betérnek az ország déli csücskében található épületbe? Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Alföldi Operatív Programján keresztül, a Békési Szilvapálinka Út pályázat eredményeként megépült Kóstolóház a pálinka kultúra iránt érdeklődők kíváncsiságának, tudásszomjának kielégítésére hivatott.

A helyi pálinkafőző mester bemutatja a pálinkakészítés csínját-bínját, vagyis hogyan lesz a gyümölcsből ízletes pálinka. Természetesen ízlelésből sem maradnak ki a vendégek, ugyanis a pálinkafogyasztás kultúrájához is közel szándékozzák vinni őket az ötletgazdák. Melléjük különféle helyi ételspecialitásokat is felszolgálnak a betérőknek, így kenyérlángost, ropogós házi kenyeret vagy épp malacpecsenyét ízlelhetnek meg a pálinkák mellett.

Továbbá egy kisfilmvetítéssel is várják a turistákat, amely bevezeti őket a Békési Szilvapálinka történetébe, hungarikum voltába, és a gyulai pálinkafőzés múltjáról is szolgáltat újdonságokkal.

Az alapítók és maguk, a városatyák is azt remélik ettől az újdonságtól, hogy igazi turistacsalogató erővel bír majd, hiszen miért is ne ruccannának át a környező országokból, így például Romániából vagy Szerbiából megismerkedni a pálinkával, és nem utolsó sorban egy komoly referenciával rendelkező helyen megízlelni hungarikumjaink egyikét.

A Gyulán kóstolók

A Kóstolóházról Nagy Ida is mesélt pár mondatban, így kiderült, az épületet gyakorlatilag három részre lehet osztani: egy kóstolóteremre, egy bárra és egy shopra. Az első azért jött létre, hogy a 3 éve működő Gyulai Pálinka Manufaktúrának legyen egy helyisége, ahová leültethetik a portfólióval ismerkedőket, illetve pálinkavacsorák során is ide várják az érdeklődőket.

„Pálinkavacsoráink úgy épülnek fel, hogy a jelenlévőkkel megkóstolunk néhány pálinkát, majd a megbízott, mesterszakácsunk a pálinkákkal harmonizáló menüsora következik, amelyet a végén ismét néhány pálinkával zárunk. Ezekre a vacsorákra előzetes egyeztetés alapján van lehetőség, mert nekünk nincs melegkonyhánk, csak melegíteni tudjuk az ételeket.”

A másik két helység, a bár és a shop is azért lett kialakítva, hogy minél jobban szolgálja a vendégek kényelmét, igényét. „A Kóstolóházzal és az ott megrendezésre kerülő programjainkkal, például a húsvéti gyermek kézműves foglalkozással szerettünk volna minél jobban bekapcsolódni Gyula mindennapjaiba, ezzel szerves része lenni a város életének. A bárban egyébként kávét, teát, bodzaszörpöt lehet kapni, kólát például nem tartunk, mert ragaszkodunk a hagyományokhoz és a természetes dolgokhoz. Ásványvíz helyett pedig szikvizet szolgálunk fel. A shopban pedig helyi kézművesek termékeit lehet megvásárolni, illetve a Harruckern szakiskola savanyúságait, befőttjeit. Azt egyébként kevesen tudják, hogy pálinkafőzdénk kapcsolódik Harruckern báróhoz is kapcsolódik, aki 1731-ben alapította meg városunkban az első magyar pálinkafődét. A termékeken e név is jelen van, ily módon a szakiskolával is van egy közös pontunk.”

A Gyulai Pálinka Manufaktúrában hétfőtől vasárnapig, előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni a bemutatókon, hogy senkinek se kelljen otthon, autodidakta módon magába szívnia a pálinka életútját illetve a fogyasztás hagyományait, hiszen itt szakemberek segítenek eligazodni a gyümölcsök ezen világában, szívesen válaszolva a felmerülő kérdésekre.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!