A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Furmint Február programok

01. 27. - 02. 28.

, , 2010. február - Országszerte



A Furmint Február kezdeményezés lényege már az elnevezéséből is adódik. Célja, hogy erre a különleges adottságokkal bíró, hungaricum fajtára úgy hívjuk fel minél több ember figyelmét, hogy ebben a hónapban közösen kóstoljuk a belőle készült borokat. Tekintettel arra, hogy a szőlőfajtából egyre több nagyszerű bort készítenek a hazai borászok, nem volt nehéz partnereket találni ehhez. Íme néhány ötlet, hol ihatunk vagy szerezhetünk be furmintokat a hónap folyamán.

 

Airport Hotel, Vecsés

Minden előre foglalt asztal vacsorája mellé adnak a vendégeknek 1-1 pohár furmintot ajándékba.

Tovább

Borkollégium Borszalon, Budapest

A Furmint Február jegyében a Borkollégium Furmint kóstolót szervez minden furmint-barátnak.

Időpont: 2010. február 23. kedd 18óra
Helyszín: V. kerület, Vármegye utca 11.

Tovább

Emellett a Borkollégium Borszalon is hangsúlyozottan mutatja be a hónap folyamán az általa forgalmazott furmintokat, amelyeket kedvezményes áron kínál.

Borkollégium soproni csapata

Februárban furmint tréninget szerveznek a Szélmalom Étteremben.

BorMánia Borszaküzlet - Dunakeszi

Minden furmintjukból 10% kedvezményt biztosítanak ebben a hónapban!

Furmint kínálat:

Demeter Zoltán:
Birtok Furmint 2007,
Kakas 2007,
Lapis 2007.
Tokaj Nobilis:
Furmint 2008
Barakonyi Furmint 2008.
Tokaj Kikelet: Furmint 2007.
Patrícius: Furmint 2008.
Disznókő: Furmint 2006.
Oremus: Mandolás 2006.
Szepsy Furmint 2006, 2007.
Kerkaborum: Vörcsöki furmint 2008.
Spiegelberg István: Somlói Furmint 2007, 2008.

Budai Borszalon, Budapest

Összeállított egy Furmint Válogatást a Furmint Február alkalmából: Oszvald Somlói Furmint, Béres Tokaji Furmint és Chateau Megyer Tokaji Furmint, 4970 Ft helyett 4270 Ft.

Café Sempre, Budapest

Furmint Február programok

Pohárra kínál egy tokaji és egy somlói furmintot kedvezményes áron.

Colour Wineworld Borszaküzlet, Budapest

A WineWorld filozófiájához közel állt a kezdeményezés.

„Borválasztékunkat válogatott gyöngyszemekre építettük. Kis pincék nagy borait kínáljuk döntő többséggel, ahol az egyik legfontosabb szempont a jó ár-érték arány. A mai vörösboros ízléssel szemben előnyben részesítjük a nagy száraz fehér borokat.”

10% kedvezményt biztosítanak az általuk forgalmazott furmintokra februárban: Takács Lajos Somlói Furmint 2007, Pók Tamás Pajdos 2008, Dereszla Dorombor 2007, Bodrog Borműhely Lapis Cuvée 2007, Demeter Zoltán Furmint 2007, Tokaj Nobilis Furmint 2008, patricius Furmint 2008, Szepsy Furmint 2006, 2007.

Erhardt Étterem Borpince, Sopron

Furmint Február programok

Eddig náluk furmint csak teljes palackkal való rendelés esetén volt kóstolható, most kinyitják a Degenfeld 2008-as Furmintját és pohárra kínálják 295 Ft/dl áron.

E mellett bemutatják a szőlőfajtát vendégeiknek egy magyar-német-angol nyelvű kis asztali kártya segítségével.

Gólyás Borház és Galéria, Szentes

10% kedvezményt adnak az üzletükben kapható összes furmintból, melyek az alábbiak: Demeter Zoltán Birtokbor Tokaji Furmint 2008, Demeter Zoltán Lapis 2007, Gizella Pince Battonage Furmint 2008, Majoros Ó-furmint 2003, Majoros Deák Furmint 2007, Tokajicum Hordóválogatás Furmint 2006, Tokajicum Szűretlen Furmint 2006

15% kedvezményt biztosítunk 6 palack furmint vásárlásakor (ez lehet egy vegyesen válogatva az összes furmintból, vagy csak egy fajtából is)

A hónap bora furmint lesz, melyről kóstolási jegyzetet és étel ajánlást közlünk honlapunkon és hírlevelünkben.

Gundel, Budapest

Februárban az itallapon kiemelt helyet kap a Furmint. Az első oldalon Fabók Mihály ajánlásával párosítják az ételekhez. A déli menühöz 1 pohár Furmintot adnak 1 hónapon át.

Királyiborház és Pincemúzeum, Budapest

Furmint Február programok

Degenfeld és Erzsébet Pince borkóstoló – 2010. február 26. – 19 óra

Degenfeld Furmint 2008 - Fűszeres paradicsommal és mozarellával töltött tésztacsónak
Erzsébet Barrique Furmint 2008 - Sárgadinnye golyók ardenneki sonkában
Erzsébet Hárslevelű 2008 - Párolt spárga füstölt lazac köntösben
Degenfeld Muscat Lunel 2008 - Vadpástétom batyuban gőzölve
Degenfeld Fortissimo 2008 - Gorgonzola – pestóval- tésztakosárban
150 gramm – Aszalt sárgabarackos crème brulée

Belépő: 5900 Ft/fő

Furmint kóstolócsomag látogatóinknak – egész hónapban elérhető:

Degenfeld Barrique Furmint 2007
Tornai Apátsági Furmint 2006
Tornai Furmint 2007
Andrássy Szentkereszt Furmint 2006
Tokajicum Hordóválogatás 2006

L\'Enoteca Étterem - Budapest

2010. február 11-én 19 órától megrendezésre kerül az első Furmint Est!

A rendezvényen hat kiváló Furmintot mutatnak be kínálatukból rendezők, a ragyogó borokhoz pedig Angyal Zoltán séfü külön erre az alkalomra készített ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők. Olyan egyedi kreációkkal kedveskedünk vendégeinknek, melyek nem találhatók meg étlapunkon, és mindegyik fogást a hozzáillő Furmint inspirálta.

Borok és ételek:

Karádi & Berger - Tokaji Furmint 2007
Vayi - Tokaji Furmint 2007 - Furminttal és naranccsal érlelt kardhal szeletek ruccola ágyon, gránátalmával
Györgykovács - Somlói Furmint 2007 - Rizottó parmezánkosárban, tavaszi zöldségekkel, mascarpone sajttal
Szepsy István - Tokaji Furmint 2006 - Erdei gombával töltött bébicsirke sütőben sütve, konyakos libamájszósszal
Chateau Dereszla - Tokaji Furmint késői szüretelésű 2003 és
Karádi & Berger - Selectio 2006 -
Narancs mousse pirított mandulaforgácsokkal

A borvacsora díja: 7900 Ft/fő

Monarchia Matt International

Furmint Február programok

Februárban furmint vaktesztet szerveznek.

Helyszín: Monarchia Borszaküzlet Budapest, 1092 Kinizsi u. 30-36.
Időpont: 2010. február 25. 19óra

Borok:
Oszvald Furmint 2006
Demeter Birtokbor 2008
Chateau Dereszla Furmint Szegi 2006
Tokajicum Furmint Hordóválogatás 2006
Szent Benedek Furmint 2006
Demeter Furmint Kakas 2007
Majoros Ó Furmint 2003
Hétszőlő Furmint Száraz 2005

Részvételi díj 3000 Ft, melyből 5000 Ft értékű bor vásárlása esetén 1000 Ft a kóstoló után levásárolható.

Február utolsó hetében pedig egy kedvezményes Furmint csomaggal várják kedves vásárlóikat.

Muslinca Borbár, Debrecen

2010. február 11.-én (csüt. 18.30-tól) a Gizella pince és Balassa István mutatja be 4-4 borát Debrecenben.
A kóstoló 8 borból áll, amelyből 3 furmint:

Gizella: Furmint battonage 2008, Furmint barrique 2007.
Balassa: Furmint 2005.

A borok a Muslinca borbárban folyamatosan kaphatóak.

Náncsi Néni Vendéglője, Budapest

Furmint Február programok

A furmintot a hónap folyamán kiemelten szerepeltetik a napi ajánlatban, az eddigi gyakorlatnak megfelelően pohárra kínálják. A borlapon korábban nem szereplő furmintokkal bővítik kínálatukat februárban.

Natura Vinotéka, Sopron

2010. február 26-án 19:00-kor az üzlet pincéjében tematikus borkóstolót rendeznek. A palackok álruhát kapnak, hogy a vakkóstoló során mindenki elfogulatlanul dönthessen a neki leginkább tetsző tételről.

A borok:

Kerkaborum Furmint 2008
Szepsy Furmint 2007
St. Ilona Furmint 2007
Szepsy Nyúlászó Furmint 2007
Györgykovács Furmint 2007
Szepsy Úrágya Furmint 2007
Györgykovács Furmint 2000
Göncöl Furmint 2008
Degenfeld Furmint 2008
Degenfeld Andante Furmint 2007 édes
Oremus Mandolás Furmint 2006
Homonna Édes Hármas Furmint 2004
Királyudvar Lapis Furmint 2000 édes

Részvételi díj: 6500 Ft/fő

Elővételben lehet csak jegyeket váltani a rendezvényre!

Ős Kaján Éttererm - Tolcsva

Évnyitó partit szerveznek február 13-án, amikor is a zene és ételek között a főszerepét a Patrícius Borház Furmintjai kapják.

Tovább

Papa Joe\'s Saloon & Steakhouse, Sopron

A februári furmint akcióban 3 féle borral vesznek részt, ezeket poharanként is lehet majd rendelni, ill. egy édes és egy száraz furminttal készült étel és desszert is felkerül az aktuális ajánlatukba.

Pinceáron.hu – Kovács Antal

A pinceáron.hu oldalon a februárt kinevezik a Furmint hónapjának, s kiemelt helyre feltesznek egy írást a szőlőfajta történetéről, jelentőségéről, a benne rejlő lehetőségekről, az általuk is kínált furmintokhoz pedig ajánlanak ételeket/recepteket! Illetve vásárlóiknak bemutatják a kezdeményezést.

Emellett a február 22.-én tartandó pinceáron.hu-nyílt napon felállítanak egy \"Furmint asztalt\" is, ahol kizárólag furmint borokat kínálnak a vendégeknek.

Pincekulcs Borkereskedés, Budakeszi

Összeállítottak kis pincészetek furmintjaiból egy válogatást kedvezményes áron ( Jakab Padihegy Furmint 2007, Pelle Furmint 2008, Samuel Tinon Dry 2007, Breitenbach Lapis Késői Szüret 2006, AZ nektár Vióka Furmint 2008, Kikelet Furmint 2007), így 6 palack 16010 Ft helyett 13770 Ft-ért vehető meg.

A Köpcös Furmint 2005-re 25% kedvezményt adnak februárban, így 1190 Ft az ára.

Serpenyős Vendéglő - Budapest

A február első hetében tartandó Szarvas és Őz napok étlapján kiemelt helyet biztosítanak a furmintnak, készítenek a fajtáról magyar- angol nyelvű asztali kártyát.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a furmintot is lehet poharanként rendelni. Egy-egy édes és száraz furminttal készült étel, desszert felkerül az aktuális étlapukra is.

Solier Café, Gödöllő

Furmint Február programok

Furmintra komponált menüsort ajánlanak vendégeiknek a hónap folyamán.

Symbol Budapest

Furmint Február programok

Egy februárra eső furmint hónap keretében a 220 Éves Pinceétteremben kiemelten szerepeltetik a furmintot, pohárra kínálják, és 10% kedvezményt adnak az árából.

Terroir Club - Budapest

A borboltban 2010. február 15-27-ig, két héten át minden Furmint vagy Furmintot tartalmazó bor és pezsgő kiskereskedelmi árából 11% kedvezményt adnak.

Bott Pince Csontos Furmint vertikális kóstoló


A Furmint Február jegyében… Több mint egy éve vendégeskedett utoljára a Bodó házaspár a Terroir Clubban. Saját gyűjteményéből valamint Judit és Józsi segítségével sikerült egy sorba rakni a Csontos dűlő különböző évjáratait, néhány meglepetéssel kiegészítve.

Időpont: 2010. február 26. péntek 19 óra

A kóstolandó borok:

Csontos 2005
Csontos 2006
Csontos 2007
Csontos 2007 (Öreg Tőkék, hordóminta)
Csontos 2008
Csontos 2009 (hordóminta)
Csontos 2006 Késői szüret (alias Rudi néni)
Bott-rytis 2007
Aszú 2006

A részvételi díj: 4900 Ft/fő.

Vinoport.hu - Budapest

Furmint Február kóstoló

Helyszín: Festetics Palota – 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.
www.festeticspalota.hu
Időpont: 2010. február 25. 17-20h

Jegyár: 6900 Ft

Jegyvásárlás: Café Sempre - 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 1.
(Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7:00-20:00, szombaton 10:00-18:00, vasárnap zárva)

Tovább

Vinum Primatis

A Vinum Primatis Patricius Tokaji Furmint száraz 2006-ot 40%-ol olcsóbban lehet a boltunkban megvásárolni a Furmint Február időszaka alatt. Bruttó 1500 FT-ért. Ezentúl pedig népszerűsítik is a kezdeményezést.

Wineroads.eu

A honlapon egy játékban vehetnek részt az olvasók, aminek nyereménye egy különleges furmint borválogatás a Balassa Bor, a Gundel Pincészet, a Szepsy Pincészet és a Gizella Pincészet nedűiből.

Tovább

Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezz Társasági Élet hírlevelünkre!

 

 


Közelgő programok

Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!