A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Országos Rosé Kóstoló

Itt a tavasz és közeledik a nyár is: rosé szezon!

2008-04-15 | Tóth Adrienn


Országos Rosé Kóstoló

Idén először rendezte meg az Egri Borvidékért Alapítvány a rosé borok országos seregszemléjét. A rendezvény célja az volt, hogy egy kétfordulós teszt formájában hasonlítsák össze a borvidék által készített borokat az ország legkiválóbbjaival. Április 8-án Egerben délelőtt és délután két különböző zsűri kóstolta a borokat, hogy aztán a nap végére megszülessen a végeredmény, és megtudhassuk, hogy az összesen negyvenhat bormintából melyek voltak a legkiemelkedőbbek.


Reggel kilenckor kezdett munkájába a létszámában nagyobbik, délelőtti team. A tizennyolc fős – főleg borászokból, szakírókból és sommelier-kből álló - csoportot két bizottságra osztották a szervezők, és őket a kóstolás során is paraván választotta el egymástól. A megszokott normáknak megfelelően száz pontos rendszerben kerültek értékelésre a borok, külön részpont esett a bor színére, illatára, ízére és persze a kóstolóban kialakuló összképre is.

A délelőtti bizottság eredményeinek összegzése után a legszebbnek ítélt nyolc-nyolc bort kóstolhatta a délután folyamán a főleg borkedvelőkből álló Egri Hozam Klub borgasztronómiai szekciója. Az ő kóstolási eredményei alapján alakult ki a végleges sorrend, amely szerint a nyolc legszebb rosé:

1. Varsányi Lajos Kékfrankos-Cabernet Sauvignon Rosé 2007 (Dorottya)
2. Hagymási József Egri Rose 2007
3. Konyári Dániel Cabernet-Merlot Rosé 2007

4. Lővér Pincészet Kékfrankos Rosé 2007
5. Ostoros- Novaj Bor Merlot-Pinot Noir Rosé 2007
5. Iváncsics Merlot Rosé 2007
7. Hangácsi és Fia Kékfrankos Rosé 2007 barrique
8. Takler Kékfrankos-Kadarka Rosé 2007

Bár a borsorba bekerült néhány korábbi évjáratú, érlelt tétel is, úgy tűnik, hogy ezek mégsem arattak sikert, hiszen már az első tizenhat közé kizárólag 2007-es évjáratú borok kerültek. Mindenképpen jó hír azonban, hogy összességében nem volt sok hibás bor, így keveset kellett kizárni.

Dr. Dula Bence, a délelőtti kóstoló házigazdája a Vinoport.hu-nak a verseny tapasztalatairól úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint ezek az eredmények is azt tükrözik, hogy a rosé frissességétől, üdeségétől, intenzív gyümölcsös jegyektől és nádszálkisasszony voltától lesz hiteles, mind a hazai szakma mind a borfogyasztók számára. Dula Bence szerint különösen igaz volt ez a végső nyolc nyertesre, amelyről szinte kizárólag egy borkedvelőkből álló csoport döntött.

Beszámolónkat azzal az összegző gondolattal zárnánk, amely szerint rengeteg különböző stílusú roséval találkozhatunk itthon - egyikük gyümölcsös aromákban és ízekben erős, a másik gyönyörű savaival üdít, végül vannak testesebb, hosszabb utóízű darabok is -, így mindenkinek lehetősége van rá, hogy megtalálhatja a maga kedvencét. És hát az egyre kiteljesedő tavaszban és közeledő nyárban mi lenne kellemesebb kaland annál, mint felfedezni az abszolút befutót.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!