A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Jókedvű, de nem egyszerű mátrai borok

A Tőkések - a Mátrai Kézműves Borászkör kóstolója

2010-11-25 | Tóth Adrienn


A Németh Attila Gábor kilépése után háromtagúra csökkent közösség immáron a Tőkések - Mátrai Kézműves Borászkör nevet viseli. A névváltoztatás nem járt filozófiaváltással, továbbra is áll az eredeti koncepció: egymás munkájának, elkötelezettségének tisztelete. A lényeg azonban a közös tudat, miszerint a Mátrai borvidéken vannak olyan kivételes adottságú dűlők, ahol elsősorban a földben rejlő geológiai értékekből eredően, összetett, tömör szerkezetű, harmonikus, és egyedi karakterrel rendelkező borok készülhetnek, valamint az a meggyőződés, hogy ezt csak komoly szintű hozamkorlátozással és alapos szőlészeti munkával lehet elérni. A borászkör tagjai Benedek Péterrel, Ludányi Balázzsal, Laczkó Gyulával, valamint Egedi Péterrel és Udvardi Szabolccsal kiegészülve kóstoltatták boraikat november 23-án a fővárosban.


Szecskő Tamás szürkebarátját mutatta be

A mátrai borász elmondta, idén tavasszal több kékszőlőfajtát is telepített. A pinot noir egy hűvösebb területre került, a fél hektáron elhelyezett 3500 tőke nem kevés, elég belegondolni, hogy az egy hektárra vetítve már 7000 tőke sűrűséget jelent. A híres burgundi fajta mellett egy meredekebb, déli fekvésű és így melegebb klímájú dűlőben otthonra talált Bordeaux is másfél hektár cabernet franc formájában.

Az új területeken túl borokkal is bővült a paletta, ugyanis most fordult igazán termőre a 2003-ban elültetett szürkebarát. A tőkéken hat fürt érett meg, ami kb. 60 dkg-os terhelést jelent. A szőlőt egészben préselte, majd új és másodtöltésű fahordókban érlelte a borász másfél éven keresztül. Az első évjárat a magyar Decanter magazinban rögtön meg is nyerte a szürkebarát tesztet, hazai mezőnyben tovább erősíti pozícióját, hogy a második helyen egy elzászi, a harmadikon pedig egy olasz bor követte.

A sikeres debütálás után különösen érdekes, nem sok híja volt, hogy zátonyra futott az egész történet, hiszen a szüretelők az úgynevezett másodtermést, a tőke tetején található éretlen fürtöket is beleszedték a rekeszekbe. A bort az mentette meg, hogy Szecskő Tamás barátai segítségével újra átválogatta a pincébe beérkező szőlőt. Lehet, hogy akkor akadt kétely, de ma bár biztosan látjuk, hogy az éjjel kettőig elhúzódó munka meghozta gyümölcsét.

Losonci Bálint beleszeretett a zöld veltelinibe

A Tőkések korábban újságíróként is ismert tagjáról a kóstolón megtudhattuk, borászként mennyire felkeltette az érdeklődését az utóbbi időben a zöld veltelini. Losonci Bálint osztrák és német borok iránti egyre erősödő szimpátiájának egyik palackba zárt eredménye az idén megvásárolt kétharmad hektáros, 25 éves ültetvény. Bálint fajtaválasztásában a nemzetközi példákon túl ihletadónak számítottak még Szecskő Tamás veltelinijei is.

A borász egyébként fehérben a zöld veltelini mellett a rajnai rizlingről és a chardonnayról tartja úgy, hogy komoly lehetőséget jelentene a Mátrának. A két fajta ugyanis valószínűleg kifejezetten alkalmas arra, hogy a borvidéken megbízhatóan és rendszeresen kiemelkedő eredményt produkáljon.

\"\"

A már sokszor emlegetett, magyarázott saszla idén végre átoltásra került, így 0,15 hektár rajnai rizlinggel és ugyanennyi kadarkával gazdagodott a pincészet. A kékszőlőhöz Szentesi József segítségével jutott hozzá a Losonci Pince, a lazafürtű fajtaváltozatoktól sokat is vár gazdájuk.

Losonci Bálint azonban még mindig igyekszik tovább bővíteni a mátrai pincészet kínálatát, így 1400 tőke rajnai rizling várja, hogy jövő tavasszal elültessék.  

Karner Gábor olaszrizlinggel újít

2007-ben telepített fél hektáron 4000 tőke olaszrizlinget Karner Gábor, az általa ideálisnak tartott alacsony kordonos művelésmódot alkalmazva. A 2009-es szűztermés mennyisége minimális, a 180 kg gyümölcsből 80-90 liter mustot préselt ki a borász. Így ezt a bort kizárólag a pincénél kóstolhatják meg a kuriózumok gyorslábú kedvelői.

Már a szüret sem volt mindennapos, hiszen az alapból késői érésűnek számító olaszrizlinget már szeptember közepén le kellett szedni, egy rutinellenőrzésen ugyanis kiderült, hogy a szőlő már elérte a 22 mustfokot, és félő volt, ha tovább is a tőkén marad, kiégnek belőle a savak.

\"\"

A must egy éjszakán keresztül a héjon állt, majd préselés után egy üvegballonba töltötték, nem került ugyanis olyan kis hordó a pincében, amely alkalmas lett volna befogadására. Az olaszrizling nem erjedt ki teljesen szárazra, Karner Gábor tippje szerint 20 gramm/liter körüli cukor maradt benne.

A pincészettől hamarosan piacra kerül két új kékfrankos. Jelenleg még derítés alatt állnak, de a jövő év elején valószínűleg a nagyközönség előtt is bemutatkozik majd a 2008-as évjáratú Vitézföld és Tavaszföld Kékfrankos.

A 2010-es évjárat terméséről a borász elmondta, szűk három tonna kékfrankos került be a pincébe. A 20,5 mustfokkal a gazda nem elégedetlen, és várhatóan sillert készít majd belőle, amely a korábbi években sikerterméknek számított.

Benedek Péter 2010-ben cuvée-t készít

A vendégborászok egyike, Benedek Péter a 2010-es évjáratról elmondta, a jelentős csapadéktöbblet miatt a mennyiség alulmarad majd a megszokottnak. Ebben különösen fontos része volt annak, hogy a virágzás tavaszi heteiben legalább 300 mm csapadék hullott.

Nyáron körülbelül három hétig volt kellően meleg idő, ezt követően azonban újra hűvös időjárással köszöntött be az ősz. Péter szerint főleg a kékszőlőknél kritikus az évjárat, de ha valaki magas minőségű bort akart készíteni, a fehérek esetében is fontos volt a megfelelő terméskorlátozás az érettség elérése érdekében. A 2009-es évjáratban elkészített három dűlőszelektált tétele 2010-ben, az év adottságai miatt egy házasítás formájában kerül majd palackba.

Zárszóként következzenek most a kóstoló képekbe zárt hangulatjelentése.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!