A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Megjelent a legújabb Borkalauz

Interjú Mészáros Gabriellával

2010-09-16 | Tóth Adrienn


Ma már elvárjuk, hogy minden évben kezünkbe vegyük az aktuális Borkalauzt. Az utóbbi időben hiányoltuk is, amikor ez nem történt meg. Pár nappal ezelőtt azonban megjelent az új kötet, tudomásunk szerint a Junibor 3. Etyeki kóstolóján debütált az utolsó két év borait összevontan bemutató Borkalauz. A könyv megjelenése kapcsán Mészáros Gabriellával beszélgettünk.


Mielőtt rátérnénk az újdonságokra, megosztanád velünk pár szóban, hogyan indult egyáltalán a Borkalauz élete?

A történet a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor a Hét Borbírák Rendjével jártuk az országot, és nagyon sok bort kóstoltunk. Ekkor persze még szó sem volt a maihoz hasonló gazdag kínálatról, de mi már annak is örültünk, hogy egy kötetbe összegyűjthettünk száz olyan bort, amelynek minőségével elégedettek voltunk.

A Borkalauz először tehát 1995-ben jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában, a következő évtől azonban a Borkollégium már saját maga adta ki kóstolási jegyzetei alapján ezt a gyűjteményt.

A kilencvenes évek eleje óta sok idő telt el, mégis mekkorát fordult a világ?

A kezdeti száz bortól mára messzire jutottunk, hiszen, ha most minden említésre méltó hazai bort le szeretnénk kóstolni, valószínűleg meghaladnánk a kétezer tételt. Emlékszem, amikor elkezdtük, leginkább a Balaton északi és déli partjával, Szekszárddal, Villánnyal, Egerrel, Sopronnal, Somlóval és persze Tokajjal kellett számolnunk. Ezekhez azóta felzárkózott a többi borvidék, és a borászok köre is jócskán gyarapodott a két évtized alatt.

A fordulópontnak azonban 1999-et tekintem, szerintem innen érdemes számítani a modern kori borászat origóját. Hiszen ez az év - azon túl, hogy egy kiváló évjárat volt - azért is lényeges, mert ekkor fordultak termőre az első, már a modern kor követelményeinek megfelelő telepítések.

Mely borvidékek, borstílusok voltak ebben az időben meghatározóak?

Ha a borvidékeket tekintjük, Villány elsőbbségét nem lehet elvitatni. Ezzel valószínűleg összefügg az a tény is, hogy az első időkben a fogyasztók is inkább a vörösborokat vették komolyan. Csak később jöttek be a száraz fehérek, amely borstílusnak igazán komoly lökést adott, amikor Tokajban megalkották az első nagy száraz borokat.

Miután röviden áttekintettük a modern kori hazai bortörténelmet, ideje visszatérnünk a Borkalauzhoz. A most megjelent kötet több szempontból is változásokat hozott.

2009. után tartottunk egy rövid szünetet, hogy átértékeljük a munkánkat. Az volt az egyik legnagyobb gond, hogy folyamatosan késésben voltunk, ami nem túl praktikus a fogyasztók szempontjából. Végül úgy döntöttünk, hogy ezt követően egy rövidebb alapváltozat jelenik majd meg nyomtatásban, amely tulajdonképpen egy szubjektív válogatás, minden borvidék általunk legizgalmasabbnak tartott boraiból.

A friss kötet két évfolyam anyagát foglalja össze, így a 2010-es és a 2011-es anyag együtt jelenik meg benne. Ezzel egy időben abból a szempontból is változás állt be, hogy szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a Borkollégium véleményét publikáljuk, helyette a saját kóstolási tapasztalataink alapján állt össze a kötet. Fontosnak tartom azonban megemlíteni, hogy ezután sem egy, hanem több kóstolás alapján alkotunk véleményt az egyes borokról.

Az aktualitás korábban említett problémáját hogyan szeretnéd megoldani?

A tény, hogy a bor nem egy statikus anyag, hanem fejlődési görbét ír le, így akár több borleírás is készíthető róla, megköveteli tőlünk, hogy másképp gondolkozzunk. Szeptembertől ezért elindul a Borkalauz elektronikus formája, amely öt évfolyam anyagának visszakövetését teszi majd lehetővé. A folyamatosan bővülő kóstolási jegyzetek mellett természetesen fontos információkat hordozó tartalommal is szeretnénk kiegészíteni a honlapot.

\"\"

A Borkalauz szerkesztésén túl az oktatás tölti ki a napjaidat. Mi újság ezen a fronton?

A most induló szemeszterrel az oktatás rendszere megváltozik. A WSET legújabb követelményeinek megfelelően, különválasztjuk az idegen nyelven vizsgázókat azoktól, akik magyarul írják meg a tesztet. A korábban már megismert közép- és felsőfokon induló WSET kurzusok ezután szigorúan az ő tematikájukra koncentrálnak.

Emellett indulnak olyan tanfolyamok is, amelyeken a nemzetközi anyagot olyan, általunk lényegesnek tartott témakörökkel egészítjük ki, mint a borkémia, geológia vagy az étel- és borpárosítás.

Ez utóbbi témát azért tartjuk kiemelkedően fontosnak, mert ugyan az étel- és borpárosítás egyszerű dolognak tűnik, ez azonban koránt sincs így. Ez bebizonyosodott a nemrég lezajló Sommelier Magyar Bajnokságon is. A folyamatos gyakorlást itt végképp kihagyhatatlannak tartjuk, és ehhez szeretnénk úgy is hozzájárulni, hogy a felsőfokú vizsga után egy most nyíló budai étteremben gourmet ebédre vagy vacsorára hívjuk diákjainkat.

A fővárosban működtetett iskola mellett merrefelé terveztek idén tanfolyamokat?

Újdonságnak számít, hogy a korábbi egynapos tanfolyamokon túllépve idén komplett kurzusokat tartunk majd Miskolcon. Fontosnak tartom, hogy Kelet-Magyarországot az eddigieknél jobban bevonjuk oktatási rendszerünkbe. Ennek oka például az, hogy azt tapasztaltuk, akár Tokajban is nagyon korlátozottak a kóstolási lehetőségek, pedig ahhoz, hogy az itt készített igen komoly borokat el lehessen adni, a fogyasztók mellett az értékesítésben dolgozókat is képezni kell.

A többnapos tanfolyamok mellett egyedi előadásokat, borkóstolókat is tartotok.

Budapesten jelentősen kibővítjük idén a mesterkurzusok tematikáját. Úgy tervezzük, hogy az év folyamán végigmegyünk a legfontosabb nemzetközi és magyar borvidékeken, lehetőséget biztosítva ezáltal arra, hogy egy-egy borvidék vagy szőlőfajta boraiból alkalmanként 10-15 bort is megkóstolhassanak a résztvevők, így mélyedve el az adott terültben, mert úgy gondoljuk, hogy a tanulást a borok világának kutatói sem hagyhatják sosem abba.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!