A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Venetói borok Budapesten

Klasszikusok és újdonságok 2. rész

2010-03-24 | Tóth Adrienn


Venetói borok Budapesten

Tegnap közöltük a Venetói borok budapesti kóstolójáról készített beszámolónk első részét, a bemutatott két pincészet után most két újabb következik. Míg az előző részben egy nemzetközi vörös házasításról és egy édes soavéről tudhattunk meg többet, addig ez alkalommal inkább a komolyabb, száraz soavéről és a tartomány másik különleges boráról, az amaronéről lesz szó.


A magasba vezet az út

Az immár huszonhatodik életévében lévő Graziano Pra’ a korábban bemutatott pincészetekhez hasonlóan főként soave és valpolicella borokat készít. Az előbbi termőhelyről felvásárolják a szőlőt és azt tiszta, de egyszerű módszerekkel dolgozzák fel, mert főként szupermarketekbe szánják. Ennek ellenére a tömegborok mellett készítenek néhány különleges tételt is, amely egyáltalán nem mindennapos, hiszen a Soave DOC névvel ellátott - tehát elméletben eredetvédett, különleges – borok esetében a legtöbb pincészet nem törekszik magas minőségre, inkább csak a magas hektáronkénti mennyiségre.

A Graziano Pra’ abból a szempontból egyedi, hogy az alap soavék mellett készít két magasabb kategóriát is, amelyet tartályban erjeszt, majd még mindig tartályban, finomseprőn érlelik az úgynevezett battonage technológia felhasználásával. A csúcssoavéjüket pedig ennél is komolyabb behatásnak vetik alá azzal, hogy húsz hektoliteres fahordóba kerül.

\"\"

A pincészet képviselői szerint számukra fontosak a tradíciók, ezt bizonyítja a hagyományos borászati technológiához való kötődés, valamint a kemikáliák lehetőség szerinti elkerülése, a minél tisztább, természetesebb szőlők érdekében. Ezen túl azonban igazi forradalmároknak számítanak, hiszen ez a pincészet alkalmazta először a fent említett battonage technológiát a soave esetében. Emellett legújabb valpolicella telepítéseikkel is felkeltették az érdeklődést, hiszen azokat olyan területeken valósították meg, amelyek 500 méterrel a tenger szintje fölött helyezkednek el, és ahova azelőtt még sosem telepítettek szőlőt.

A 2000-ben megvásárolt új területekre 2001-ben telepítették el a szőlőt, a vidéken biogazdálkodást folytatnak, hiszen túlzott nedvességgel még itt sem kell számolniuk, viszont a magasság miatt öntözőberendezésekre sincs szükségük. A 2006-os Amarone della Valpolicella illatát az alkohol és egy érett gyümölcsösség határozta meg, ízében mégis friss hatást tett élénk savaival és összetett aromáival, érezhető volt, hogy még jócskán van ideje további fejlődésre.

Fordulópont

Az 1967-ben alapított Valentina Cubi életében a 2004-es esztendő jelentette a fordulópontot, a cég ugyanis ezt megelőzően kizárólag a szőlő termesztésével foglalkozott, bort viszont egy kis mennyiségen túl nem állított elő. 2004-ben nagy lendületet vettek, ahogy egyszerre, rögtön két pincészetet is alapítottak: egyet Valpolicella, egyet pedig Verona közelében.

A régóta létező kivétel az egyik legmagasabb minőségű venetói borkülönlegesség, az amarone volt, amelyet már a modern pincészetek létrehozása előtt is elkészítettek kivételes évjáratokban. A pincészet a rendezvényen kóstoltatott 2004-es Amarone Classico della Valpolicella DOC-t megelőzően már 1997-ben, 1998-ban, 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is palackba zárta ezt a vörösbort.

\"\"

Az amarone azért különleges, mert a vörösbor alapanyagául szolgáló szőlőt részben szárítják, így még ha nem is marad benne maradék cukor, egy végtelenül vastag, gazdag, magas alkoholtartalmú bort kapunk, amely kevés más vörösborra hasonlít a világon. A 2004-es borban is mindenek felett egy koncentrációt és komplexitást lehetett érezni, ahogy a túlérett gyümölcsök az érlelési aromákkal találkoztak. A borban az volt a szép, hogy ennek ellenére nem volt brutális, amint pár korty után hozzászokott a nyelvünk ehhez a töménységhez, eleganciát lehetett benne felfedezni.

Bár Veneto régiója elsősorban a nagy mennyiségben előállított soavékről és proseccókról szól, a kóstoló bebizonyította, hogy itt is vannak különleges tételek, amelyeknek készítői a magas minőség érdekében vagy a múlthoz való hűségüket őrzik, vagy új utakra indulnak.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!