Címke: Olaszország

A Vinitaly borversenye

Concors Enologico Internazionale 2009.

A Vinitaly borversenye Nem sokkal a világ egyik legnagyobb borkiállítása, a Veronában megrendezésre kerülő Vinitaly előtt idén tizenhetedik alkalommal került sor a Concors Enologico Internazionale borversenyre. A megmérettetésre idén kb. harminc bort neveztek hazánkból. A hét Gran Menzione oklevélben részesülő bor többsége, tavalyhoz hasonlóan, idén is a Balaton borrégióból érkezett.

A boldog malacok lakhelye

Mert Toszkána nem csak a borról szól

A boldog malacok lakhelye Casentino egyike a négy völgynek, amelyek a Toszkánán belül elhelyezkedő Arezzo régiót alkotják. A terület arról nevezetes, hogy keresztülfolyik rajta az Arno, hogy részben itt fekszik egy gyönyörű nemzeti park, és hogy a történelem folyamán erdőkkel borított hegycsúcsai több szentnek adtak otthont. Például Assisi Szent Ferenc itt hozta létre La Verna névre hallgató szentélyét, amely a ferences rend központja lett. Gasztronómiai körökben azonban arról nevezetes ez a vidék, hogy itt készítik a Prosciutto del Casentinót, egy eredetvédett sonkát, amely még Olaszországban is igazi ínyencségnek számít.

A bor a hordóban érezze magát úgy, ahogy mi

Salustri - Toszkána, Montecucco 2. rész

A bor a hordóban érezze magát úgy, ahogy mi Miután cikkünk előző részében áttekintettük Montecucco borvidékét, itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk a Salustri család birtokával. A komplexum, amelyet apa és fia irányít, százötven hektáron terül el. Ebből csak tíz a művelés alá vont szőlőterület, a birtok legnagyobb részét erdő foglalja el, de jelentős itt az olajfák jelenléte, valamint más haszonnövényeket is termesztenek.

A caprese és a bor

Mit igyunk hozzá?

A caprese és a bor Az insalata caprese, azaz a caprese saláta receptje Olaszországból érkezett hozzánk, és mára elkészítési idejének rövidsége, valamint könnyed, mégis tápláló volta miatt elterjedté vált konyháinkban. Az eredeti receptúra a regionális tagoltságáról sokáig híres Itália Campania tartományából érkezett, fő alkotóelemei: a mozzarella, a paradicsom és a bazsalikom. Ismerd meg a fogás történetét, és válassz hozzá illő bort ajánlataink közül!

A hagyományos lehet jó is

Fattoi - Montalcino, Toszkána

A hagyományos lehet jó is Rájöttem már, hogy ha egy hazai borszaküzletben egy számomra ismeretlen termelő palackja iránt érdeklődve az eladótól azt a választ kapom, hogy hagyományos borstílus, az virágnyelven szólva legtöbbször annyit jelent, régi, rosszul karbantartott hordó, túlterhelt szőlő. Ezért is volt meglepő, amikor Montalcino elegáns borbárjában az előző nap meglátogatott Fattoi pincészetet hagyományosnak bélyegezte az eladó, mégpedig jó értelemben.

A mi grappánk?

A mi grappánk? Az olasz grappa – mint a magyar törkölypálinka – a szőlő bogyózása, zúzása (vörösborok héjon erjesztése), préselése után, bogyóhéjat, kocsányt és magvakat tartalmazó törköly desztillálásával előállított párlat. A párhuzam itt véget is ér. Hogyan vált az olasz...

A parafadugó

Még tartja magát, de meddig?

A parafadugó Ahogy egyre több az alternatív megoldás, mi is egyre sűrűbben beszélünk arról, hogy valójában melyik csomagolási mód, melyik palackzáró eszköz a legpraktikusabb, legkörnyezetkímélőbb, legesztétikusabb. Egyik kutatás cáfolja meg a másikat, vitákat indítva útjára azok körében, akik egyáltalán foglalkoznak az új lehetőségekkel. Mielőtt belekezdenénk ebbe a kusza témába, szenteljünk egy cikket a borcsomagolás origójának: a parafadugónak.

A pasta, az espresso és az aceto balsamico országa

Olasz Kulinária

A pasta, az espresso és az aceto balsamico országa A Vince Kiadó ismét leszedett a polcról egy újabb Kulinária sorozat darabot. Így Olaszország gazdag gasztronómiai világába és történetébe kaphatunk betekintést a már szinte kódexnek számító Olasz Kulinária kötettel. A jól megszokott képes beszámolók, ételfotók, hangulatképek, no és az olasz receptek végeláthatatlan sora határozzák meg a könyvet, amelyet Claudia Piras írt és szerkesztett.

Amikor a csomagolás számít

Prémium boros kiegészítőkkel a magyar piacon

Amikor a csomagolás számít Ezekben a napokban épp a Vinitaly borkiállításon mutatkoznak be a Veronába érkező nemzetközi boros szakmának - a GV Pack Olaszország és Ausztria után azonban hazánkban is piacra kíván lépni boros kiegészítőivel. A cég bor, egyéb szeszes italok, illetve élelmiszerek csomagolása és tárolása kapcsán vonultat föl sok ötletet, az akár női táskaként is használható dizájn bortartóktól a bőr bevásárlótáskákon át a fa palacktartókig.

Az olaszok már a spájzban vannak!

Az olaszok már a spájzban vannak! Egy vasárnap délután margójára Az emlékek fura dolgok… Hol laknak, és honnan lesnek arra, mikor is kell színpadra lépniük? Esetleg pont vasárnap délután, amikor átfordul a február márciusba, és az első igazinak látszó napsugarak is elődugják a fejüket? Átlagos...

Az élő és a holt tészta

Titkok Campaniából

Az élő és a holt tészta Aki magazinunkat rendszeresen látogatja, már biztosan közhelyként kezeli a fordulatot, hogy a bor élő anyag. Arról viszont valószínűleg kevesen hallottak, hogy a száraztésztákat feloszthatjuk aszerint, hogy azok élők-e vagy holtak. A nápolyi központtal bíró olasz tartomány, Campania ezen kívül még számtalan gasztronómiai érdekesség forrása.

Borgazdaságtan

Rövid borhírek Olaszországból 2. rész

Borgazdaságtan A borkultúra, ahogy azt korábban említettük, a ma Itáliaként ismert félszigetre a görögök közvetítésével került. Az egyre terjeszkedő népcsoport délről, Szicília irányából közelítette meg Olaszországot, körülbelül 800 évvel Krisztus előtt. A hatszáz évvel később érkező rómaiak rabszolgáik segítségével valósították meg a nagyméretű szőlőművelést és borkészítést. Olyan mértékben kiterjedtek az ültetvények a partvidéki régiókban, hogy Kr.u. 92-ben Domitianusnak el kellett rendelnie bizonyos szőlők kivágását, így elegendő terület szabadult fel a gabonák és más haszonnövények számára. Érdekes, hogy ma is gondot okoz a mérték kérdése szőlőterületek tekintetében, többek között erről is szó lesz olasz hírösszefoglalónk második részében.

Borok, amelyek megváltoztatják a világot

Salone del Gusto és Terra Madre 2012

Borok, amelyek megváltoztatják a világot A kétévente megrendezésre kerülő Salone del Gusto gasztronómiai kiállítás és konferencia 2012-ben október 26-29. között zajlik majd le Olaszországban, Torino városában. Az esemény a nemzetközi Slow Food mozgalmának, Torino városának, Piemonte tartománynak és az Olasz Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Erdészeti Minisztériumának közös munkája révén jöhet létre. A rendezvény célja az élelmiszerek hihetetlenül gazdag világának bemutatása, megjelenési lehetőséget biztosítva a különböző kontinensekről érkező kistermelőknek és kézműves élelmiszerkészítőknek, akik jó, tiszta és méltányos elvek szerint végzik munkájukat.

Borstratégia helyett trendkövetés?

Vitaindító az ország-marketingről

Borstratégia helyett trendkövetés? Rengeteg szó esett már országimázsról, magyar bormarketingről, hogy milyen legyen a logója és melyik szervezet, milyen pénzből, hogyan finanszírozhatná, meg hasonló létfontosságú kérdésekről épp eleget lamentáltunk. Viszont szinte alig került szóba az ország-stratégia, hogy milyen legyen, vagy miért nincs. Nem, ez nem túlzás. Nincs. Mert mindenfajta marketingnek, különösen az ország-marketingnek legegyszerűbb és legkeményebb farkastörvénye a következetesség: legyen nagyon egyszerű, jól azonosítható és tömör az üzenet (maximum 1-2 másodpercünk van a figyelemfelkeltésre), de annak mindig következetesen ott kell lennie.

Bort banki fedezetnek

Rövid borhírek Olaszországból

Bort banki fedezetnek A gazdasági helyzet hatását, a visszaesett borfogyasztást a bőrükön érzik az olasz borászatok is. Az olasz földművelésügyi miniszter a helyzet javítására egy új javaslatot támogat, amely a bankok számára lehetővé teszi kedvezményes hitelek nyújtását, ennek fedezetéül a pincészet borai szolgálnak majd. Ezen túl hírösszefoglalónkban beszámolunk arról, hogy mibe vágták fejszéjüket az Amarone termelők, és hogy mit isznak ma az olasz fiatalok.

Brut

Brut Közepesen erősen feltörő nagyobb buborékokat látunk, amikor a pezsgőből töltünk. A pohárba szagolva részben élesztős, kenyérre emlékeztető, részben herbális jegyeket érzünk, amelyek tiszta, határozott illattá állnak össze. Ezzel párhuzamosan halad az íz is, nem sieti el...

Campolongo Di Torbe Amarone della Valpolicella DOC

Campolongo Di Torbe Amarone della Valpolicella DOC Közepesen intenzív, de nagyon összetett illat, amely kezdetben földes, avaros, majd mély, sűrű erdei gyümölcsösséget kínál. Kóstoláskor egy erőteljes csokoládésság is teret nyer, amely miatt a bornak szinte olyan íze van, mint egy magas kakaótartalmú alapanyagból készített...