A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szepsy - Szent Tamás 2003

Furmintlegendák 5. rész

2013-02-21 | Tóth Adrienn


Szepsy - Szent Tamás 2003

Furmintlegendákat bemutató sorozatunk következő darabja szintén egyike az első nagy száraz furmintoknak, mégpedig a Szepsy Pince 2003-as Szent Tamás Furmintja. A bor kapcsán Szepsy István nemcsak azt meséli el, hogy hogyan folytatódott a 2000-es Királyudvar Úrágya Furmintja ebben a borban, hanem felidézi a szüret pillanatait és az erjedés időszakának izgalmát is.


A Királyudvar 2000-es Úrágya Furmintjának volt köszönhető, hogy 2003 tavaszán megszületett bennem a száraz tokaji bor gondolata. Az ehhez a borhoz vezető szinte véletlen lépésekkel szemben azonban a következő bort már tudatos szőlészeti és szüreti műveletek útján akartam elkészíteni. Tudtam, valószínűleg a nagy testből az egyensúly miatt fel kell majd áldoznom, hiszen ami a 2000-es Úrágyával megszületett, az egy egészen kivételes arányokkal bíró, de megismételhetetlen bor volt.

A változtatásra irányuló gondolatok nemcsak belülről jöttek, hanem azoktól a főleg külföldi kritikusoktól, akik úgy tudták kóstolni ezt a bort, hogy a szájukban voltak a világ legelismertebb száraz fehérborainak íze, szerkezete.

2003 tavaszán megszületett tehát az elképzelés. Mik voltak a következő konkrét lépések?

Mivel a Királyudvarnál ekkor nem akartak száraz bort készíteni, úgy döntöttem, a családi pincészet keretein belül vágok bele ebbe a munkába. A Szent Tamás-dűlőben található ültetvényünket három évvel korábban kezdtem megvásárolni. Emlékszem, a szüret nagyon korai volt, a 2000-es évjáratnál is gyorsabban nőtt a bogyók cukortartalma, így már szeptember 23-án bele kellett vágnunk a fürtök szedésébe.

Sosem felejtem el, már szeptember közepén elkezdtük mérni a cukrot és a savat, és ezt igyekeztük folyamatosan ismételni, mert szélsőségesen meleg volt ez az „őszi” hónap. 22-e egy vasárnap volt, ekkor tapasztaltuk, hogy három nap alatt jelentőset ugrott az érettség, tudtuk, hétfőn rögtön bele kell vágni a szüretbe.

Mivel több területen is meg kellett kezdenünk a munkát, a Szent Tamáshoz nem is jutottunk oda rögtön, 22,5-23 volt a mustfok, mire végre elkezdtük a szüretet. Ebben az évjáratban rögtön három száraz bort készítettem, egy birtokbort hárslevelűből és két dűlőszelektált furmintot az Úrágya- és a Szent Tamás-dűlőből.

Összefoglalná a Szent Tamás legfontosabb jellegzetességeit?

Ennek a területnek már a történelmi korok óta kiemelt jelentősége van a mádi dűlők sorában. Összesen 46 hektárnyi területű, tengerszint feletti magassága 260 méter. Több rétegű, összetett ásványi összetétele adja igazi egyediségét. Az általunk itt művelt ültetvény kora meghaladja az ötven évet.

Szepsy - Szent Tamás 2003

Milyen mértékben voltak egyértelműek a döntések a pincében?

Bevallom, a 2002-es borok erjesztésekor megijedtem, ezért a 2003-asoknál fajélesztőt használtam, ennek köszönhetően a fermentáció hamar lezajlott, és szárazra kierjedt a bor. Az egyes tételek erjedésére és érlelésére ugyanabban a fahordóban került sor, ezek között nem volt új hordó, kizárólag másod- és harmadtöltésű darabok.

A bor savtartalma az évjárat karakteréből adódóan alacsonyabb volt, de jól érezhető. A bor különlegességét az elképesztően összetett ízek adták.

A szárazbor-készítés elején járt; el tudta azért képzelni, milyen bort vár?

Azt tudtam, nem akarok olyan szélsőséges bort, mint a 2000-es Királyudvar Úrágya volt. 2001 nem volt sikeres év, a szerencsétlen időjárás miatt ezt kizártuk. 2002 inkább édes bornak adott jó alapanyagot, a száraz borhoz nem illő savkarakter és a botritisz jelenléte miatt ebben az évben elvetettük a száraz bor készítését.

2003 az évjárat időjárásán, így a megfelelő természeti adottságokon túl azért is szerencsés volt, mert ekkor már a koncepció is adott volt a fejemben. E két szempont együttes jelenlétének tulajdonítom, hogy kivételes bor született: olyan, amely nemcsak fiatal korában mutatta szép formáját, de az érlelést is jól bírja – azóta sem találtunk belőle olyan palackot, amely ne állta volna meg a helyét.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!