A borkóstolás alapjai - illat
Orral a pohárban
A borkóstolás azért jelent számomra élményt, mert általa érzékszerveimmel egy sokkal közelebbi kapcsolatba kerülök, mint annak előtte. Ha teljes figyelemmel fordulunk a borok felé, olyan érzésünk lehet, mint gyerekként, amikor valami új dologgal ismerkedtünk. Az egész folyamatból pedig a szaglás az az elem, amely a legérdekesebb ebből a szempontból. Hiszen gondoljunk csak bele, ha valamire rátekintünk, annak legalább nagyságrendileg megmondjuk a színét, ha bekötött szemünk elé tartanak ugyanakkor egy illatot, rádöbbenünk, mennyire kevéssé tudatosan használtuk eddig ezt az érzékszerünket.
A cava megálmodói
Raventós i Blanc
A katalánok, és velük együtt a nagyvilág is, a Raventós családnak köszönheti a cavát, az Ibériai-félsziget palackban erjesztett, tradicionális pezsgőjét. Irigylésre méltó tény, hogy a katalán pezsgőt megalkotó pincészet több mint 500 éve ugyanazon család birtokában van. Jelenleg a tizenegyedik generáció tagjai készítik a világszerte nagy népszerűségnek örvendő borokat. Vegyük hát sorra, honnan indult világhódító útjára a cava!
Leendő pizzasütőknek
Pizza - A legjobb receptek
Az olasz konyha népszerűségének titka, hogy tele van olyan fogásokkal, amelyeknek lehetetlen ellenállni. Valószínűleg mi is rendszeresen készítjük őket a konyhában, mert szezon idején sok közülük kifejezetten olcsó, egyszerű alapanyagokból is előállítható. Köszönhető ez annak, hogy a világszerte népszerű és elterjedt olasz receptek többsége a szegényebb, déli tartományokból származik, hiszen az ott nélkülözők vágtak neki annak idején a nagyvilágnak a jobb élet reményében. Tény, hogy a különböző tészták valószínűleg legtöbbünk asztalán rendszeresen megfordulnak, ritkábban kerül ugyanakkor saját készítésű pizza a tányérunkra, pedig ennek összeállításától sem kellene tartanunk.
Tíz tudnivaló a portugieserről
Márton-napi csúcsszezon
Ha végiggondoljuk, a Márton-nap az egyetlen olyan széles körben megült ünnepünk, amely a borról szól. Ha pedig újbor, a korai érésű szőlőfajták jöhetnek számításba, hiszen ezek azok, amelyek elsőként elhagyják a tőkét, és megkezdik átalakulásukat a pincében. Hazánkban Villányból kiindulva terjedt el az újborőrület, ezért nem véletlen, hogy a mai napig a portugieser az egyik legismertebb primőralapanyag. A szezonalitás jegyében most ezt a szőlőfajtát vesszük elő; íme tíz fontos információ!
Csokoládékészítés otthon
Saját készítésű pralinék és bonbonok
A csokoládéról a legtöbb esetben a táblás csokoládé jut az eszünkbe. Tény azonban, hogy ennek, az emberiségre mágikus hatást gyakorló édességnek számtalan megjelenési formája akad. Ott vannak a különböző kakaós sütemények, torták, a forró csokoládék, és persze a bonbonok és a pralinék. Ez utóbbi két műfaj otthon ugyanúgy elkészíthető, akár a korábban felsoroltak, és ideális ajándék lehet az ünnepekre. Ha pedig most belevágunk, a Saját készítésű pralinék és bonbonok című új kötet segítségével még begyakorolhatunk néhány receptet karácsonyig, hogy azután megindulhasson a sorozatgyártás!
Tíz tudnivaló a cserszegi fűszeresről
Virágcsokor a pohárban
Ahogy haladunk az októberben, és közeledünk a híres Márton-naphoz, furcsa módon a hűlő időjárás mellett sem csak a testesebb vörös- és fehérborok járnak az ember eszében, hanem az új évjárat első hírnökei. Bár az újborok jó része több szőlőfajta házasításából készül, a cserszegi fűszeres az egyike azon fajtáknak, amelyek az elsők között palackba kerülnek az új évjáratból. Hogy 2012-es darabjait méltóképp köszönthessük, összegyűjtöttünk tíz információt a szőlőfajtával kapcsolatban.
A túró és a bor
Mit igyunk hozzá?
A túró egyike az igen sokoldalúan használható és a gyakorlatban is használt alapanyagaiknak. Tejtermék lévén általában jól illik hozzá a bor, viszont friss karaktere miatt jellemzően könnyedebb társaságra vágyik, mint az érlelt, penészkultúrákkal gazdagított sajtok. Most előbb a túróról tudhatunk meg néhány fontos információt, majd sorra veszünk három belőle készülő népszerű fogást, egy-egy borajánlattal.
Tíz tudnivaló a tequiláról
A jövő hétvégén díszvendég lesz
Október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Budai Várban a Pálinka- és Kolbászfesztivál, amelynek idei díszvendége Mexikó, és természetesen a tequila. Azoknak, akik a számtalan gyümölcs- és törkölypálinka mellett megízlelnének néhány egzotikumot, elméleti felkészülésképp összegyűjtöttünk tíz tudnivalót erről a mexikói párlatról.
Paprikás krumpli és a bor
Mit igyunk hozzá?
Már elég hűvösek az esték ahhoz, hogy hazaérve újra valami melengetőre vágyjunk. Nem csak a konyhában lehet azonban elkészíteni egy hétköznapi vacsorára a paprikás krumplit, az akkor is jó, ha szürettel vagy más szabadban zajló programmal töltjük a napot, és bográcsban főznénk valamit. Adott tehát a paprikás krumpli, de milyen bort igyunk hozzá?
Tíz kedvenc őszi borunk 2012
Száraz muskotály, kékfrankos, syrah
Bár a nappalok még kellemesen melengetőek, esténként már áthűl a levegő. Az őszi színek is megjelentek: sárgulnak a levelek, és másként süt a nap. Ahogy a munkanapok meghosszabbodnak, és a délutánok lerövidülnek, mindinkább valami tartalmasabbra vágyunk, és talán a nyári habzóbor- és rozémánia csitultával szívesen nyúlunk újra a vörösborokhoz. Őszi összeállításunkat az ősz gyümölcsei ihlette illatokkal indítjuk, hogy néhány izgalmas vörös tétel után egy mátrai és tokaji édes borral zárjuk a sort.
A gomolya és a bor
Mit igyunk hozzá?
A téma aktualitását nemcsak az adja, hogy ez a sajttípus kifejezetten jól illik a nyárvégi, ősz eleji időszakhoz, amikor még rengeteg zöldségféle kínálkozik mellé társul, hanem az is, hogy a gomolya kapcsán megszólított Sándor Tamás, a Bükki sajtok készítője épp holnap tart nyílt napot a mónosbéli Malmos tanyán a vidéki gasztronómia jegyében.
Tíz tudnivaló a boldogkői várról
Lássunk többet borvidékeinkből!
Illő, hogy a nyár - legalább részben - az utazás, pihenés jegyében teljen. Ennek támogatására az elmúlt hónapokban borutazó sorozatot indítottunk. A sztereotípiák és persze az iskolai kalendárium által nyárinak tekintett utolsó augusztusi napokban még egy hazai nevezetességet szeretnénk körbejárni: a boldogkői várat, a tokaji borvidékhez kapcsolódó fontos látnivalót.
Tíz tudnivaló Roussillonról
Édes borok más felfogásban
Miután a múlt héten sétát tettünk Balatonfüreden, visszatérünk Dél-Franciaországba, és a múltkor szemügyre vett Languedoc párjáról, Roussillonról tudunk meg többet. Nyári borutazó sorozatunknak ez lesz az utolsó külföldi epizódja. Kerekedjünk hát fel, és ismerjük meg e régió hagyományos borai mellett édes borkülönlegességeit is!
A lecsó és a bor
Mit igyunk hozzá?
A nyár elképzelhetetlen nélküle. Paradicsomszezonban illik legalább hetente fogyasztani, hiszen annyira könnyen elkészül, annyira illik a szezonhoz, és persze annyira sokféle van belőle. Mert ugye, annak ellenére, hogy egyszerűnek látszik, hiszen mi van benne: paradicsom, paprika, mégis mindenkinek megvan a saját receptje, gondoljunk csak a harmadik legfontosabb hozzávalóra: a tojásra. Mi a megoldás: anélkül, kevéssel, sokkal? És persze: milyen bor illik hozzá?
Tíz látnivaló Balatonfüreden
Lássunk többet borvidékeinkből!
Nyári utazó sorozatunk következő epizódjában az év ezen a részén kihagyhatatlan Balaton partjára látogatunk el, hogy a Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik névadó településéről gyűjtsünk össze tíz látnivalót. Villák, múzeumok, kutak, sétányok, amelyek végigjárása beiktatható két borkóstoló közé.
Tíz tudnivaló Languedocról
Franciaország, délről
Languedoc-Roussillont mára egy borvidékként kezeljük, pedig valójában két különböző és izgalmas vidék. Nyári borutazó sorozatunk e heti részében az előbbivel, azaz Languedoc-kal ismerkedünk meg azok kedvéért, akik az idei nyarat Franciaország déli részén töltötték, töltik vagy tölteni fogják. Lássunk tíz fontos tudnivalót a bortermő tájjal kapcsolatban!
A caprese és a bor
Mit igyunk hozzá?
Az insalata caprese, azaz a caprese saláta receptje Olaszországból érkezett hozzánk, és mára elkészítési idejének rövidsége, valamint könnyed, mégis tápláló volta miatt elterjedté vált konyháinkban. Az eredeti receptúra a regionális tagoltságáról sokáig híres Itália Campania tartományából érkezett, fő alkotóelemei: a mozzarella, a paradicsom és a bazsalikom. Ismerd meg a fogás történetét, és válassz hozzá illő bort ajánlataink közül!
Tíz tudnivaló Maremmáról
Ha a toszkán tengerpartra vágyunk
Ha egy család vagy baráti társaság elutazik, nem feltétlenül magától értetődő, hogy mindenki reggeltől estig pincejárásra vágyik. Ebből a szempontból ideális választás Toszkána Maremma nevű partvidéki régiója, amely a tenger közelsége folytán több lehetőséget kínál a strandolásra, mint Chianti vidéke. A régió abból a szempontból is különbözik a tartomány szárazföldi részétől, hogy melegebb klímája miatt nemcsak a sangiovese, hanem sok nemzetközi kékszőlő-fajta is gond nélkül beérik errefelé. Lássunk most tíz boros tudnivalót erről a vidékről!
Ahonnan az aszú kortalansága indul
Kovács Tibor válaszolt 2. rész
A Tokaj Hétszőlő birtokigazgatójával, Kovács Tiborral készített interjúnk első felében kitértünk a lösztalaj és a Tokaji-hegy klímája adta különbség borban való megjelenésére. Majd szót ejtettünk arról, milyen befolyást gyakorol a lösz, illetve a kötött talaj a helyi szőlőfajták karakterére. Ma a löszös borok témája mellett az aszúk élettartamáról és életszakaszairól beszélgetünk majd.
Létezik egy lösz adta tokaji stílus
Kovács Tibor válaszolt 1. rész
A Tokaj-Hétszőlő egyike a Tokajban a rendszerváltás után megjelent első nagyobb birtokoknak. Kovács Tibor a kezdetektől vezeti ezt az immár húszéves pincészetet. A Hétszőlő egyediségét többek között az adja, hogy a borvidéken szokásos elszórt ültetvényszerkezettel szemben ők egy tagban művelik szőlőiket, méghozzá egy meghatározó talajtípuson: a löszön. Ma interjúnkban az így felhalmozódó tapasztalatokról beszélgettünk.
- 1
- 2
- 3
- ...
- 18
- 19
- következő »