12. Országos Cserszegi Fűszeres borverseny
Eredmények
Január 23-án tartották a Magyar Borok Háza Dionüszosz termében a 12. Országos Cserszegi Fűszeres borverseny eredményhirdetését. Az eseményt Horváth Csaba, a Hegyközségek Tanácsának és a verseny zsűrijének elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a versenyen a papírforma szerint a frissebb 2007-es évjáratok borai szerepeltek jobban. Bár beneveztek korábbi évjáratból származó, hosszabb érlelésnek is kitett különlegességeket, ezek mégsem nyerték el a zsűri tetszését.
A Pannonhalmi Apátság a Magyar Borok Házában
Szerzetesek borának kóstolója
Valószínűleg sokan vagyunk úgy, hogy ha meghalljuk a Pannonhalmi Apátság nevet, akkor rögtön fekete ruhába öltözött papok, aszkéta életmódot folytató szerzetesek, kapálgató, ültetgető barátok jutnak eszünkbe. Május 14-én este, a Magyar Borok Házában nyoma sem volt ezeknek a téziseknek, pedig a borkóstoló meghívottjai között egy szerzetes is jelen volt Hortobágyi T. Cirill személyében. Az előadások sorát is ő kezdte, részletesen bemutatta az apátság múltját és jelenét, munkájukat, amibe többek között a gyógyítás, teafüvek készítése, csokoládégyártás, gyógylikőrök előállítása, no és szappankészítés is beletartozik. Ezután a szót Liptai Zsolt vette át, aki borászként és ügyvezető igazgatóként a lehető leghitelesebben mutatta be a 2000-ben újjászületett Pannonhalmi Apátsági Pincészetet. Közben a torkok sem maradtak már szárazon, felszolgálták a fehérborokat. A szünet után Dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató rövid ízelítőt tartott Pünkösd ünnepéről, melyben említést tett a zsidó hagyományokról, a magyar népszokásokról és a keresztény motívumok tárházába is bevezetett. Őt három újabb bor követte: egy rosé, a pincészettől már megszokott Pinot Noir és egy újdonságnak számító házasítás, amelynek kóstolása után valószínűleg sokan átértékelik majd a borvidék kizárólag fehérboros létjogosultságát.
A Somlai, a tűz bora
Borkóstoló a Magyar Borok Házában
Még csak pár óra telt el a Budapesti Festetics Palotában zajlott Somlói Tavasz Évjárat bemutató óta, amikor is kezdetét vette egy hosszú borsort tartalmazó kóstoló a Magyar Borok Házában. Az est érdekessége az volt, hogy tematikusan kóstolhatták végig a jelenlévők Somló minerális íz- és illatjegyekben bővelkedő szőlőfajtáit. A „házigazda” Tornai Tamás, a Tornai Pince bortermelője volt. Mögötte egy kivetítőn a Somlói Borvidék képei villantak fel, hol egy tájkép, hol egy-egy borász, így segítve mindenkit egy kis somlói „képzelet”-barangolásban. Az este során a közönség is kivette részét nem csak mint kóstolók, hanem többen csatlakoztak Tornai Tamás előadásához, és reagáltak, véleményt osztottak meg egy-egy adott borról a jelenlévőkkel. Az előadón túl két másik pincészet képviselője is jelen volt Dénes Tibor, a Dénes Hegybirtok részéről és a Andronyi László a Csordás-Fodor Pincészettől, de megízlelhettük Fekete Béla, Innhauser István illetve Fehérvári Károly borait is.
A bor helye a gasztronómiában kurzus
2008. június – Budapest, Magyar Borok Háza
A Borismeret és borkultúra kurzus sorozatának második darabja a gasztronómia világába kalauzolja el az érdeklődőket. Bár a kurzus csak 3 órás (17 órától 20 óráig), az ízélvezet garantált, ugyanis az előadó, dr. Csizmadia András maga gondoskodik a nyálelválasztás megindításáról és aztán a sajtok és borok párosításáról, melyet természetesen a résztvevők végig is kóstolhatnak. Nem kevesebb, mint kilenc bor és hétféle sajt lesz terítéken.
A hónap borkóstolója: kadarka
2007. november 28. – Budapest, Magyar Borok Háza (Dionüszosz nagyterem)
Reflektorfényben a Kadarka. Akár ez is lehetett volna a programajánlónk címe, ugyanis a Magyar Borok Házának a „Hónap borkóstolója” keretén belül november 28-án megismerkedhetünk Vesztergombi József, szekszárdi borász segítségével a Macedónia területéről származó, valaha Magyarországon egyeduralkodó fajtának számító borral.
Bevezetés a sajtkészítés rejtelmeibe
2012. november 15. - Budapest, Magyar Borok Háza
Sajt-bor párosító kurzust tartanak Jásdi borokkal és Ivácson kézműves sajtokkal a Magyar Borok Házában. Ivácson Attila veszprémi sajtkészítő nagy gondossággal és szeretettel készíti egészséges sajtjait otthonában. Célja, hogy a házisajt-fogyasztás kultúráját minél inkább népszerűsítse hazánkban. Jásdi István csopaki bortermelőt pedig már nem kell bemutatni a borkedvelő közönségnek! A november 15-én megrendezésre kerülő különleges sajt-bor párosító kurzuson az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a házi sajtkészítés alapjait, és elmerüljenek a sajt-bor ízkombinációk világába!
Borbíráló tanfolyam
2008. május 5-6. – Budapest, Magyar Borok Háza
Két délelőtt a Magyar Borok Házában, a Corvinus Egyetem Borászati tanszékének oktatói közreműködésével… Első nap három órás tréning, míg második nap három órás vizsga… Az eredmény: okleveles borbíráló cím, mellyel hivatalos borversenyek bizottságaiban lehet bíráskodni. Aki a címet megszerzi, azt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Közlönyében is jegyezni fogják. Kiknek ajánlják ezt a tanfolyamat? Szakembereknek, borászati tanulmányokat folytató végzős hallgatónak, vagy aki már rendelkezik valamilyen előképzettséggel… Irány a bírálói szék!
Borkészítés és borvidékek kurzus
2008. június 10. – Budapest, Magyar Borok Háza
A Magyar Borok Háza Borismeret és borkultúra címmel egy-egy 3 órás (17-20 óra közötti) tanfolyamot hirdet. A tanfolyamok mindig késő délután kezdődnek, hogy bárki munka után felérhessen a várba és bekapcsolódhasson a borkészítés rejtelmeibe, megismerhesse a borvidékeket és még finom magyar borokat is kóstolhasson a ház pincéjében. Ahol természetesen nem hagynak senkit sem magára, nehogy elvesszen az új világban, kalauzként a pincemester szegődik a tanulni vágyók mellé. Azonban a kóstolást megelőzi még az agytágítás, ugyanis Sárdi Diána, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének tanára fog bevezetőt tartani a fehér borok, vörös borok és a tokaji borok készítési technológiájáról.
Borturizmus Börze
2008. január 24. – Budapest, Magyar Borok Háza
Aki már volt, annak ismét érdemes ellátogatnia, aki azonban még nem, annak szinte kötelező! Legyen szó bárkiről: borbarátról, gasztroszerelmesről vagy borturistáról, mindenkit tárt kapukkal vár a Magyar Borok Házában, 2008. január 24-én 11 és 17 óra között a Borturizmus Börze. Itt jelen lesznek a magyar borturizmus szolgáltatói, közülük is a Nyitott Pincék Szövetségének tagjai.
Borturizmus egy börzén
Taláka a szakértőkkel
A Magyar Borok Házában 2008. január 24-én rendezték meg a Borturizmus Börze névre hallgató, egy napos kiállítást. Az eseményen több magyar pincészet és forgalmazó is képviselte magát, kóstoltatták boraikat és rengeteg hasznos információval, brosúrával halmozták el az érdeklődőket. A finom borok mellett a turizmus egy-egy helyi lehetőségével is kiegészítették bemutatóikat a megjelentek, utat nyitva ezzel a tavasszal beinduló bortúrázók „kalandjainak”.
Borviszonyok
2012. szeptember 30-ig - Budapest, Magyar Borok Háza
A boroscímke az első, amit megpillantunk egy borosüvegen... Meghatározza azt a hangulatot, ahogy közeledni fogunk a palackhoz. Mondhatjuk úgy is: képízek a szemnek, borrajzok a szájnak. Vajon hogyan születik meg a grafikus és a borász együttműködéséből a végleges kép? Mi adja az ihletet? Hogyan lesz belőle valóság? A bor karaktere hogyan jeleníthető meg vizuálisan? Forra Ferenc grafikusművész borcímke kiállításán ezen kérdésekre keressük a választ.
Dúzsi Tamás borainak kóstolója
2008. március 13. – Budapest, Magyar Borok Háza
Szekszárdon van egy borász, akinek már messzeföldön híre van. Nagy mesélő, nem lehet nem figyelni rá. Magával ragadó stílusa nem csak történeteiből tehető magunkévá, hanem boraiból is, melyek már szinte költemények. Talán többen még nem ismerik nevét (ami azért meglepő lenne), de ha megkóstolják borát, akkor arcukon a meglepődés és elismerés egyszerre láthatóvá válik… Aztán már ők sem feledik e nevet. Vannak, akik már kóstolták nedűit, de személyesen még nem volt alkalmuk meghallgatni az ő fabuláit és végül vannak akik, már ismerik személyesen is és a varázsló bűvöletében alig várják, hogy március 13. legyen, hisz aznap este Dúzsi Tamás mutatja be hőseit: Fürtikét, Lányvári Kékfrankosát, Óvörös Cuvée-jét, Görögszó Cabernet-jét stb. Már maguk a nevek is magukért beszélnek, miért ne hagynánk, hogy aznap este a borász is beszéljen hozzánk?
Dúzsi kóstoló a Budai Várban
Rosé-mánia
A Magyar Borok Házába látogattunk el Dúzsi Tamás borainak bemutatójára. A rendezvényt a borász költő barátja, Kis Pál István tette színesebbé verseivel. Továbbá meghallgathattunk Dr. Tátrai Zsuzsanna, az MTA-főmunkatársa előadásában egy érdekes összefoglalót a húsvéti hagyományokról. A könnyed fürtikétől a fűszeres kadarkán át, egészen a testes cabernet-ig ízleltük meg a legkülönfélébb borokat. Dúzsit gyakran emlegetik úgy, mint „rosé király”-t, nem is okozott csalódást; az est végén megkóstolhattuk - rövidesen a boltokban is kapható - hat különféle roséból álló csomagját. Egyenként sajnos nem lesznek megvásárolhatóak. Közülük kiemelkedően jónak találtuk a pinot noir rosét gyümölcsös, üde illatával, frissítő, mégis aromagazdag ízével. Összességében elmondható, hogy átfogó képet kaphattunk a borászat által képviselni kívánt stílusról, és a versek által a borászhoz, mint szegzárdi emberhez is közelebb kerülhettünk.
Elő-szilveszter
Pezsgőkóstoló a Magyar Borok Házában
December 28-án a Budai Várban egy huszonegy tételből álló pezsgősor végigkóstolására nyílt lehetőség azok számára, akik időben jelentkeztek az elő-szilveszterre. A rendezvény fő előadói – Garamvári Vencel és Dr. Kállay Miklós – mellett az egyes pezsgőpincészetek képviselői is jelen voltak, hogy bemutathassák büszkeségeiket. A nyolc termelő között voltak kizárólag pezsgőkészítéssel foglalkozók és olyanok is, akik számára a borok mellett a pezsgők még egy új út kezdetét jelentik. A kóstoló során a Cezar Winery, a Garamvári Szőlőbirtok, Gonda János, a Helibor, a Polgár Pincészet, a Szigeti Pincészet, a Taschnervin és a Törley Pezsgőpincészet palackjai kerültek kipukkantásra.
Két napos alapfokú tanfolyam
2008. június – Budapest, Magyar Borok Háza
Aki nem csak egy-egy rövidebb alkalomra akar betévedni a Magyar Borok Házának borismereti kurzusaira, hanem egyben szeretne magába szívni töménytelen információt, majd feloldódni a kóstolt borok nedűjében, elveszni a csodálatos sajt-bor párosítások világában, annak találták ki ezt a tanfolyamot. Két, egymást követő késő délutánon 5-5 órán át előadások, jegyzetelés és poharakba ömlő vörös és fehér borok várnak a beiratkozókra.
Közelebb kerülve a csodához
Hol volt, hol nem volt… Igen, így kezdődik egy igazi mese. Egyik zsúfolt hétfői napon kora délután kaptam egy hívást. Van egy órám, hogy felérjek a Várba, a Magyar Borok Házába. Nos, abban a pillanatban elővettem óriásira duzzadt mesekönyvem, hogy ismét belekezdjek egy...
Laposa Pince kóstolója Bálint-napon
2008. február 14. – Budapest, Magyar Borok Háza
A Magyar Borok Háza február 14-én előrukkol egy nem mindennapi Bálint-nappal. Nem a szerelem, hanem a szeretet jegyében fog zajlani a nap. A bor szeretete lesz a középpontban. A szeretet nedűit Laposa József fogja szolgáltatni, míg a kultúrára éhező vendégek is megtalálhatják a bor mellé illő elfoglaltságot.
Löszön termett...
Bemutatkozott a Tokaj Lösz Arcai
A Borfesztivál nyitó napján különleges kóstolóra került sor néhány tokaji borászat és a Magyar Borok Házának közös rendezésében. A helyszínen megjelent borászokban azon túl, hogy a Tokaji borvidék lankáin gondozzák szőlőtőkéiket, volt egy másik közös vonás is: elhozták lösztalajon született remekeiket. Dr. Kovács Tibor üdvözlő szavai után dr. Vitányi Béla geográfus mesélt a lösztalaj milyenségéről, majd Alkonyi László nyújtott egy röpke betekintést az elmúlt évek löszbortörténetébe. A délután során a Balassa Bor, Demeter Zoltán, a Dorogi Testvérek, a Gizella Pince, a Hétszőlő Szőlőbirtok, a Hímesudvar, a Kikelet Pince, a Paulay Borház, ifj.Szepsy István, a Tokaj Kereskedőház és a Zöld Birtok mutatkozott be különböző tételeivel.
Magyar Olaszrizlingek Háza
2012. június 12. - Budapest, Magyar Borok Háza
Indul az "összeszerelés" az Olaszrizling-műhelyben! A rizlingrajongók - borászok, a borkedvelők, a gasztronómia- és a sajtó arcai - június 12-én, kedden a Budai várban, a Magyar Borok Háza nagytermében gyűlnek össze az első Rizlingnapra. Hívnak minden olyan személyt, aki szereti az alábbi tevékenységek valamelyikét űzni az olaszrizlinggel: termeli, issza, kóstolja, árulja, vásárolja, főz hozzá, főz vele, vagy ír-olvas-beszél-álmodik-énekel róla!
Magyarország a Zeniten
2012. december 6. - Budapest, Magyar Borok Háza
Van egy pompás fiatal magyar szőlőfajta, a zenit. A zenit hungarikum, Király Ferenc nemesítette Ezerjóból és a francia Bouvier-ből 1951-ben Badacsonyban. Bőtermő, korai érésű, kellemetes illata és savai vannak, a könnyű, vidám ivóbortól az ásványos, érlelt, intelligens száraz boron át a súlyos, mély és édes aszúborig mindenre kapható. Leginkább a Neszmélyi, a Balatonboglári, a Balatonfelvidéki, a Balatonfüred-Csopaki, a Balaton-melléki, az Egri, az Etyek-Budai, a Móri és a Soproni borvidéken lakik, körülbelül 570 hektáron.
- 1
- 2
- következő »