Amatőr Latte Art Verseny (Gramm Prinx)
2011. február 27. - Budapest, 8 Gramm Kávézó
Havonta ismétlődő amatőr Latte Art Versenyre hívják a kávék készítőit. A lényeg, hogy egy hónap alatt fel kell készülnie az amatőr baristáknak egy-egy motívum töltéséből. A versenyműveket egy 3 tagú zsűri bírálja majd, akik a közönség, a mindennapi fogyasztók köréből kerülnek ki.
Gramm Prix latte art verseny - október
2011. október 30. - Budapest, Curia Vendéglő
A hazai kávékultúra színvonalát egy latte art verseny és az e kapcsán létrejövő közösség építésével kívánják növelni a Gramm Prix megálmodói. "Bár kávét szinte minden sarkon lehet kapni, a valóban magas minőség iránti elkötelezettség már koránt sem ilyen gyakori a kávék készítőinek körében. A decemberig tartó versengés célja, hogy összehozza azokat, akik a tökéletesre törekednek minden csésze espresso és cappuccino elkészítésekor." Velük találkozhatnak az érdeklődők 2011. október 30-án, Budapesten, a Curia Vendéglőben.
Műalkotás tejből
Januárban elindult a Gramm Prix
Magas minőségű borok kedvelőjeként általában ezt a szintet keressük a többi élelmiszer vagy italféle esetében is. Érdekel minket az eredetvédett csokoládé, a jó kenyér és persze a kávé. Bár előfordulhat, hogy a barista még nem ér fel szemünkben egy képzett sommelier-vel, elég figyelmesen megkóstolni egy igazán finom kávét, és máris megváltozik a véleményünk. Cserkó Pétert és Cserhalmi Zsoltot egy új, amatőr kávékedvelőket is megszólító latte art versenysorozat kapcsán kerestük meg, amelynek szervezésében rajtuk kívül a boros körökben is jól ismert Kovács Antal is részt vesz. Első kérdésünk persze az volt, pontosan mit is jelent ez a kifejezés?
Tejhabbal a kávékultúráért
Gramm Prix latte art verseny
A hazai kávékultúra színvonalát egy latte art verseny és az e kapcsán létrejövő közösség építésével kívánják növelni a Gramm Prix megálmodói. "Bár kávét szinte minden sarkon lehet kapni, a valóban magas minőség iránti elkötelezettség már korántsem ilyen gyakori a kávékészítők körében" - mondta el Cserkó Péter, a 8 Gramm Kávézó baristája, a kezdeményezés egyik elindítója. A decemberig tartó versengés célja, hogy összehozza azokat, akik a tökéletességre törekednek minden csésze espresso és cappuccino elkészítésekor.