Címke: Portugieser

A cabernet franc-ban látja a jövőt

Günzer Tamást látogattuk meg 2. rész

A cabernet franc-ban látja a jövőt A Günzer Tamással készített interjúnk első részében a pincészet immár két évtizedre visszanyúló történetének kezdetei mellett új telepítésekről, valamint a borsor könnyedebb tételeiről beszélgettünk. Most, mielőtt a komolyabb vörösekre térnénk, egy pár szó erejéig kíváncsiak lennénk a villányi borász kadarkához való hozzáállására.

Az oportó beelőzött

Szüreti jelentés Villányból

Az oportó beelőzött A történet ott kezdődött, hogy ennek az évnek az időjárása jelentőse elütött az átlagostól, talán ezért történt az is, hogy idén a boros szaksajtóban sokkal többet cikkeztek az általános felmelegedésről, mint annak előtte.

Bogyólé a győztes címkével

Vylyan újbor

Bogyólé a győztes címkével A korai szürettel együtt jár a korai bor is. Így történt ugyanis, hogy a tradicionális Márton nap helyett már október közepén forgalomba kerültek a Vylyan Pincészet legelső 2007-es évjáratú borai: a Bogyólé és a Portugieser.

Komolyan veszik a portugiesert

A Jackfall Bormanufaktúránál jártunk 1. rész

Komolyan veszik a portugiesert Kisjakabfalva mindössze pár percre esik Villánytól, mégis mintha egy másik vidéken járnánk. Különösen kedves lehet mindazoknak ez a település, akik meghittebb, csendesebb borturisztikai élményre vágynak. Kisjakabfalva régi nevét viseli az itt található Jackfall Bormanufaktúra, amelynek fiatal borászával, Kőszeli Andrással rendhagyó módon boraik közül a portugieserről beszéltünk a legtöbbet.

Kékoportó kóstoló

2012. április 20. - Budakalász, Faluház

Kékoportó kóstoló A Budakalászi Borklub vezetői szeretettel várják vendégeiket áprilisi klubestjükre, amelyre - az eredetileg tervezettől eltérően!! - április 20.-án pénteken 18 órakor kerül sor Budakalászon a Faluház dísztermében. A klubest témája a kékoportó. A szervezők szerint ez egy olyan vörösborfajta, amelynek emlegetésekor sokan csettintenek. Könnyű, jól iható, igazi társaságot kedvelő, zamatos borocska. Az első vörös, ami a szüretet követően palackba kerülhet és az első bor, ami Villányban járva az asztalra kerül.

Mi újság Egerben?

Egri Borok az Akadémián 1. rész

Mi újság Egerben? Úgy látjuk, mára közös akarattá formálódott, hogy az egri borászok a bikavér iránt egységesen elkötelezettek. A vörös házasítás korábban megtépázott hírneve az értő borfogyasztók körében lassan helyreáll, ahogy annak minőségi példái markánsan elvállnak az alsópolcos termékektől. Február 26-án, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartottak az egriek borvidéki kóstolót, amelyen az egri csillagok mellett természetesen a bikavérek álltak a középpontban. Következő körképünkben kiderül, ki mit mesélt, mi történt mostanában a pincészete háza táján, ezentúl pedig összehasonlítási lehetőséget kínálunk az egyes bikavér felfogások között is.

Minden az időzítés kérdése

Dúzsi Tamást újboraikról kérdeztük 1. rész

Minden az időzítés kérdése Dúzsi Tamást nem csak a borvidékre jellemző zamatos vörösborairól ismeri a fogyasztó, a stílus barátai nagyra értékelik azt is, amit a rozék tekintetében letett az asztalra. Bár nem távolodunk el tőlük messzire, most mégsem kizárólag ezekről esik majd szó, hanem a naptárilag épp aktuális kérdésről: az újborokról. A szekszárdi borász ugyanis ebből háromfélét is készít. Első kérdésünk rögtön az volt, hogy vajon egy borász számára nem az újborok és a többi könnyed, reduktív tétel elkészítése a legegyszerűbb dolog a világon?

Portugieser

Portugieser Színének lilás árnyalataiból már sejthető, hogy fiatal borral van dolgunk. Ideális vörösbor meleg, nyári délutánokra, mert gyümölcsös és könnyed felépítésű, így üdít és nem taglózza le az embert. Iható a hagyományos vonalon kolbászos, tepertős, friss kenyeres tálhoz...

Portugieser

Portugieser A délután vagy a kora este bora. Közepesen intenzív illat meggyel, áfonyával, csipkebogyóval, csipetnyi fűszerességgel. Kellemes vörösbor, üde savakkal, lágy tannintartalommal, kerek szerkezettel. Elsőre pörköltök és klasszikus paradicsomos tésztaételek jutnak eszünkbe, de a...

Portugieser

Portugieser Teraszra való, nyári bor. Rövid szellőztetés után tárul fel a még lilásan fiatalos bor fűszeres, gyümölcsös illata, amelyben keveredik a bors és az ibolya a cseresznyével és a meggyel. Nem túl könnyed, mégis élénk. A kortyot már a fűszeres zamatok, a játékos savak, egy...

Portugieser

Portugieser Jókedvű vörösbor, áttetszőségén már ránézésre látszik, nem akarja magát túl komolyan venni. A pohárba szagolva egy finom, meleg tónusú gyümölcsillatot érzünk. A korty a szín ígéretéhez hűen üdítő, hála az élénk savgerincnek és az áfonyás, cseresznyés, málnás...

Portugieser

Portugieser A kellemesen gyümölcsös, ánizsosan pikáns illatkarakterhez a kortyban, az évjárathoz hűen határozott savgerinc társul. A közepes testű bort a ribizlis, meggyes aromák és a zölddiós, tárkonyos jegyek még élénkebbé teszik. Inkább lendületes, mint hosszú kompozíció. Mindennapi...

Portugieser

Portugieser Az évjárat dönthetett úgy, hogy ez alkalommal nem a megszokott, a portugieserre oly jellemző "csupagyümölcsös" illattal telik majd meg a pohár, hanem a bor egy ennél komolyabb karakterre tesz szert úgy, hogy a bogyós gyümölcsök mellé földes, avaros jegyek kerülnek. A korty érett...

Portugieser

Portugieser Közepes intenzitással lépnek fel a meggyes, ribizlis jegyek a bor illatában, amelynek később sem növekszik az ereje, de erényére válik, hogy nem is csökken. A korty könnyed, zamatai gyorsan fel-, majd eltűnnek. A tannin jelenléte csak visszafogottan érezhető, a savak mennyisége...

Portugieser Du Monde 2013 borverseny

2013. március 31. - jelentkezési határidő

Portugieser Du Monde 2013 borverseny A portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. A szervezők a portugieser háttérbe szorulása ellen küzdve hirdetik meg 2013-ban már másodszor a Portugieser Hétvégét, hogy legalább egy hétvégén át felhívják a figyelmet a mindennapok friss és gyümölcsös vörösborára. A Portugieser Du Monde 2013 lesz a Közép-Európai portugieser termelők és boraik első szemléje és kóstolója. A szombati rendezvényen adják át a hasonló nevű nemzetközi portugieser-verseny díjait, valamint a közönségnek lehetősége nyílik a több országból érkező borászok portugiesereivel és portugieser-alapú házasításaival megismerkednie.

Portugieser Du Monde 2013 nemzetközi fajtakóstoló jeletkezés borászoknak

2013. április 13. - Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed

Portugieser Du Monde 2013 nemzetközi fajtakóstoló jeletkezés borászoknak A portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. A szervezők a portugieser háttérbe szorulása ellen küzdve hirdetik meg 2013-ban már másodszor a Portugieser Hétvégét, hogy legalább egy hétvégén át felhívják a figyelmet a mindennapok friss és gyümölcsös vörösborára. A Portugieser Du Monde 2013 lesz a Közép-Európai portugieser termelők és boraik első szemléje és kóstolója. A szombati rendezvényen adják át a hasonló nevű nemzetközi portugieser-verseny díjait, valamint a közönségnek lehetősége nyílik a több országból érkező borászok portugiesereivel és portugieser-alapú házasításaival megismerkednie.

Portugieser du Monde először

Győrffy Zoltán nyilatkozott

Portugieser du Monde először Borfogyasztóként örömünkre szolgál, hogy egyre több az olyan rendezvény, amely lehetőséget biztosít boros tudásunk elmélyítésére azáltal, hogy széles körű összehasonlítást nyújt egy szőlőfajta boraiból. Tavaly Pécsett már sor került egy villányi portugiesereket felvonultató bemutatóra, az idei Portugieser du Monde azonban túllép ezen, és nemcsak összmagyar, hanem nemzetközi portugieserkóstolót tart, melyet egy fajta-borverseny előz meg. Az eseménnyel kapcsolatban Győrffy Zoltánt kérdeztük.

Portugieser kóstoló a Magyar Borok Házában

Tiffán Zsolt vezetésével

Egy helyszín, egy előadó és egy fórum, hogy végre eldiskurálhassunk arról, hogyan is lett portugieser a kékoportóból. Vagy arról, hogy mit várhatunk egyáltalán ettől a fajtától, és hogy mégis hova érdemes egyáltalán ültetni? És persze, hogy megkóstoljunk jó néhányat a legszebbek közül.

Tíz tudnivaló a portugieserről

Márton-napi csúcsszezon

Tíz tudnivaló a portugieserről Ha végiggondoljuk, a Márton-nap az egyetlen olyan széles körben megült ünnepünk, amely a borról szól. Ha pedig újbor, a korai érésű szőlőfajták jöhetnek számításba, hiszen ezek azok, amelyek elsőként elhagyják a tőkét, és megkezdik átalakulásukat a pincében. Hazánkban Villányból kiindulva terjedt el az újborőrület, ezért nem véletlen, hogy a mai napig a portugieser az egyik legismertebb primőralapanyag. A szezonalitás jegyében most ezt a szőlőfajtát vesszük elő; íme tíz fontos információ!