XII . "JAZZ és a BOR Fesztiválja" Balatonbogláron
2011. július 13-16. - Balatonboglár, Művelődési ház udvara
A Jazz és a Bor fesztiválja egyedi színfoltja a Balaton déli partjának. 4 napon át minden este 2 jazz koncert, ízek kavalkádja és jobbnál jobb borok várják a balatonboglári Árpád utca 17-be látogatókat.
XII. Pannon Bormustra nyertes borai
2011. június 3-5. - Budapest, Millenáris Park
A XII. Pannon Bormustra eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás a budapesti Millenáris parkban lesz, a hazai minőségi gasztronómia legjobb termékeit felvonultató Budai Gourmet fesztivál szakmai nyitónapján, 2011. június 2-án. A nagyközönség számára a nyertes borok első alkalommal a június 3-5. között fognak bemutatkozni, ahol a díjazott tételek külön kóstolózónában kapnak majd helyet a Budai Gourmet rendkívül színes kínálatában.
XIII. Nemzetközi Kádárnap
2010. június 12. - Erdőbénye
Kádártermékek kiállítása és szakmai fóruma várja a XIII. Nemzetközi Kádárnapra az érdeklődőket, amelyen Dr. Gál Lajos ad elő. Azoknak, akik szívesen kortyolgatnának Tokaj borvidéki nedűket itt, Erdőbényén, azoknak nyolc helyszínen biztosítanak erre lehetőséget, de azok sem unatkoznak majd, akik inkább a kádárok munkáját vennék szemügyre, hiszen nyitott kádárműhelyek várják az érdeklődőket. Vendég kádárokkal is találkozhatnak a látogatók, és amit semmiképp sem szabad elmulasztani, a kádárok tánca. A bioízek szerelmesei egy "biofarmra" is ellátogathatnak. Aztán pedig várják vissza a zene szerelmeseit, hiszen népdalokból, bordalokból nem lesz hiány ezen a napon sem.
XX. Mádi Szüreti Napok
2010. szeptember 18. - Mád
Immár huszadik alkalommal kerül megrendezésre a hagyományőrző Mádi Szüreti Napok a Mádi Községi Önkormányzat szervezésében, amelynek üde színfoltja a hagyományokat felelevenítő szüreti felvonulás. Emellett színvonalas műsorokkal, finom borokkal és ízekkel várják a rendezők az idelátogató vendégeket.
Zempléni Fesztivál 2010
2010. augusztus 7-21. - Tokaji pincészetek, éttermek
Tokaj-Hegyalja és a Zemplén legnagyobb komolyzenei fesztiválja, ebben az évben a zenei csemegéken kívül borkóstolókkal, borvacsorákkal is várja a vendégeket. Augusztus 11-én a Royal Borházban a Banchieri Énekegyüttes ad koncertet, míg másnap a Patrícius Pincészetnél Farkas Rózsa és Balogh Kálmán lép fel. Augusztus 13-án a Magita Hotel zenés borvacsorára várja az ínyenceket, 15-én pedig az oroszlános Borvendéglő tart vacsoraestet Szulák Andrea zenéje mellett. A tolcsvai Oremus szalon vendége 18-án Győri Noémi és Csillagh Katalin lesznek, 19-én a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon pedig a Dohnányi Fúvósötös muzsikáját kíséri majd a borkóstoló. Augusztus 20-án a programsorozat boros eseményei a Disznókő traktorgarázsában a Bolyki Brothers a capella showjával zárulnak.
Zene Ínyenceknek Vacsora
2010. december 10. - Budapest, Corinthia Hotel La Brasserie Royale Atrium
A Corinthia Hotel Budapest várja bor- és zenerajongó vendégeit egy különleges klasszikus zenei koncerttel egybekötött vacsorára. A zene fellegvára, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia nemzetközi versenygyőztes tehetségeit vonultatja fel és játékukban gyönyörködhetnek a megjelentek a négyfogásos fejedelmi vacsora szüneteiben. Milyen étel illik Kodály dallamaihoz? Vagy épp egy Budai Chardonnay mellé milyen klasszikust hallgassunk? Kiderül a menüből!
Zila Cukrászda édes süteményei és édes borok a Vinoport Clubban
2011. november 30 - Budapest, Vinoport Borbár
Lassan lehullanak a fákról a sárga levelek, jelezve, egyre jobban közeledik a zord tél, amelybe fényt a karácsony visz. Ennek az ünnepnek a bevezetésére november 30-án ízlelőbimbó kényeztető kóstolásra invitáljuk az édességek kedvelőit. Régebben már kóstoltunk össze a Vinoport Club keretén belül Náncsi Néni Vendéglőből érkezett falatkákat borokkal, most pedig az Ország tortája címet magáénak tudó Zila Cukrászda édes remekei töltik majd be az estét. Az előkóstoláson már kiderült, bizony nem mindegy, milyen csemegéhez melyik édesbort választjuk, épp ezért az este során inkább interaktív ízlelésre kerül majd a sor.
Zwack borok vacsorája
2009. október 21. - Budapest, Symbol Étterem
A Symbol Budapest 220 Éves Pinceétterem csapata ismét borvacsorára készül. A terítékre Zwack Izabella borválogatásának egy szelete kerül majd, amikhez a menüt Jászai Tibor séf állította össze. Az októberi 21-ei borvacsora rendhagyónak számít az eddigi rendezvényekhez képest, hiszen az estén három pincészet részéről is érkezik egy-egy képviselő, így megismerhetik a vendégek Zwack Izabellát, Bolyki Jánost és Vida Pétert. A borok is e három személy által vezetett borászat zászlója alól kerülnek ki, így kóstolhatunk majd a Dobogó, a Vida és a Bolyki Pincészettől is egy-egy remeket.
Zwack borok ízlelőjén
Zwack Izabella válogatása
A Soroksári úton haladva feltűnik egy ismert felírat az egyik épületen: Zwack. Ez az a ház, ahol nem csak készítenek alkoholban bővelkedő italokat, hanem kóstolják is azokat, sőt, válogatják. Ez utóbbi tevékenység eredményét mutatták be október 30-án, amikor is a meghvíottak megízlelhették Zwack Izabella borválogatásának tagjait. Tokaj, Villány, Eger, Mór, Sopron... Az ország különböző szegleteiből érkeztek a borsor darabjai. A kóstolóteremben Miklós Csabi móri fehérborait kínálta, Gere Andrea kóstoltatta a családi pincészet testes vöröseit, Bolyki János Cabernet Franc palackjaiból húzta sorra a dugókat, Fertői Lajos Franz Weninger balfi kínálatából adott ízelítőt, míg Domokos Attila a Dobogó Pincészet száraz és édes borokat is felvonultató borsorával állt az érdeklődők elé. Tokaj volt ez egyetlen borvidék, ahonnan ketten is érkeztek, hiszen a Disznókő borait is kóstolhatták a megjelentek.
Ákos István borai a Naturában
2011. március 17. - Sopron, Natura Vinotéka
A biodinamika módszereit alkalmazó Ákos István és borai érkeznek március 17-én a soproni Natura Vinotékába egy kóstoló erejéig. Így a Soproni borvidék legjobb dűlői mutatkoznak majd be, elcsavarva ezzel mindenki fejét egy estére.
Éjszakai vásárlás Németh Jánossal
2011. április 14. - Budakeszi, Pincekulcs Borkereskedés
Hat bor Szekszárdról. Hat bor Németh Jánostól. Hat bor a Pincekulcs Borkereskedésben. Mindezen képlet április 14-én lesz releváns. Az este a rosétól indul, hogy aztán a Kékfrankoson bebuzdulva a 2008-as Cabernet Franc-ig élvezhessék ki a jelenlévők a vörösekben rejlő csodát.
Éledj újjá a természettel!
2011. március 12-14. - Noszvaj, több helyszín
Igazi felfrissüléssel indul a tavasz a hosszú hétvégén Noszvajon! Női torna, túrázási lehetőség, böjtös ételek, borkóstoló és vásár várja az újjáéledni vágyókat. Antik Anti falusi vendégasztallal várja a hozzá betérőket, míg a Rozmaring Vendéglő és a Síkfőkút Hotel is böjti ételekkel készül a három napos frissülési kúrára.
És a tömeg nem csökken... (folytatás a Budai várból)
Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009.
A 18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál ebben az évben csúcsot döntött. Legalábbis ami a vendégsereget illeti. Mindenhol mosolygó emberekkel, kedves borászokkal, beszélgető barátokkal találkozhattak a Budai várba ellátogatók. Az időjárás sem okozott senkinek sem csalódást, hiszen kellemes napsütés, üdítő fuvallatok frissítették fel a már-már pityókás állapotba került borkedvelőket. A több mint 200 kiállító is megelégedve zárhatta be vasárnap este standját, hiszen fogyasztókból az öt nap alatt nem volt hiány!
És elárasztá a tömeg...
Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009.
Szeptember 9-én újra kezdetét vette a Budai vár bevétele. Öt napon át látogathatták a borkedvelők a 2009-es Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivált. Már az első napon is hatalmas érdeklődés övezte a rendezvényt, az ezt követő napok és esték igazi fesztiválhangulattal ruházták fel fővárosunk egyik leglátványosabb épületének teraszait. A közel 200 hazai- és külföldi - kiemelt vendégként Spanyolország - kiállító borászat, a személyes találkozások lehetősége, és a több kint 60 szórakoztató, kulturális program mindenki számára tartogat kellemes órákat. Következzen pár kedvcsináló képsor az első napokból...
Étkek és Benedek borok varázslata
2009. október 22. - Budapest, Ybl Palota
A neoreneszánsz stílusban épült Ybl Palota ad otthont október 22-én Benedek Péter, mátrai borász nedűinek bemutatójára, amelyet egy ötfogásos vacsora keretén belül kóstolhatnak majd meg az érdeklődők. Az ifjú borász öt borát tárja a kóstolni vágyók elé, amelyek által bemutatja a Mátrai borvidék szőlőfajtáit és feltárásra kerülnek e táj borokba zárt titkai. A borok mellé különleges fogások készülnek, hogy teljesen el legyen kényeztetve minden ízlelőbimbónk.
Évadzáró kerti borparti a Borbély Pincészettel
2010. július 1. - Budapest, Budai Borszalon
A Borbély Családi Pincészetet régi családi hagyományú szőlőtermesztésre és borkészítésre épülve, apáról fiúra szállva alapították újjá 1996-ban. Ma már a 18 ha termő szőlőterületükön széles fajtaválasztékból saját feldolgozással készítik egyedi ízvilágú boraikat. Kézműves borászatukban a modern technológia alkalmazása mellett ragaszkodnak a hagyományokhoz, boraikat ászokhordókban erjesztik és érlelik. Ebből a termésből kaphatnak ízelítőt az érdeklődők július 1-én a Budai Borszalonban, amelyet Borbély Tamás borász fog levezetni.
Évjárat kóstoló 1999-ből
2011. május 18. - Budapest, Wineworld Borbolt
Az 1999-es évjárat savakban bővelkedett. Talán 12 év távlatából visszatekinteni egy kóstolón át a borok egyéniségére, az egyik legizgalmasabb vállalkozás. Muzeális tételk bizonyítják majd a kóstolók felé azt, hogy egy magyar borban is lehet még lendület ilyen korral is. Sőt!
Óvilág-Újvilág borkóstoló
2011. május 9. - Budapest, Borkollégium
Minden alkalommal 10-12 tételt kóstolhatnak meg az érdeklődők, amivel a szervezők reális képet szeretnének mutatni az adott borvidék vagy ország borairól.
A kóstolótréningeket végzett Nemzetközi borakadémikusok tartják, akik segítenek rávezetni a hallgatókat arra, hogyan lehet objektív borleírást készíteni, felismerni az adott fajtára-területre utaló jeleket a borokban, a WSET által előírt kóstolási rendszerben. Az Óvilág-Újvilág kóstolón három fehér és három kék szőlőfajta borainak összehasonlító ízlelésére kerül sor a legtipikusabb termőhelyekről. Hazai, európai és tengerentúli borokon keresztül próbálják megfogalmazni a különbséget talajban, stílusban, esetleg minőségben az előadók. 18 bor, 18 egyéniség.
Óévbúcsúztató morzsaparti
2010. december 28. - Budapest, Borkápolna
"Hamarosan elérkezik a várva várt ünnep, s a fenyőfa fényénél - remélhetőleg a Borkápolnában vásárolt remek borok mellett végre átengedhetjük testünket - lelkünket a felénk áradó szeretetnek. Azonban ez a pár nap is nagyon gyorsan lepereg, és máris köszönthetjük az új évet. De, mielőtt ezt megtennénk, úgy érezzük, még egy kötelességünknek eleget kell tennünk. Szeretnénk személyesen megköszönni fáradozásait és a Borkápolna iránti bizalmát vásárlóinknak!" - olvasható a december 28-i program bevezetőjében, amelyet a Borkápolnában rendeznek meg. Mindenki elhozhatja Év Bora jelölését, illetve az est során meg lesz választva az Év Borkápolna Borásza és Borkóstolója is. Izgalmas este a borok jegyében!
Ördögszántotta túra
2011. február 28. - 2011. december 31. - Villány, Vylyan Pincészet
Ismerjék meg a szőlőbirtokot körülölelő természeti kincseket! A Vylyan szőlővidékét természetvédelmi területek tarkítják, ilyen például a pincészet "lakhelye", a Fekete-hegy, vagy a Szársomlyó, melyben a teraszról gyönyörködhetnek a betérők. Az "Ördögszántotta hegyen" túrázva pedig apró természeti kincsekre lelhetünk.