"Kóstoló csak úgy" - újdonságok a Monarchiánál
2011. Június 23. - Budapest, Monarchia Borszaküzlet
A budapesti Monarchia Borszaküzletben "Kóstoló csak úgy" címmel több, különböző borvidékről származó palackból is kikerül majd a dugó, hogy egy változatos borsorral kápráztassa el a vendégeket.
"Úton a borászokkal" - Gál Tibor nyomában
2011. április 2. - Budapest, Borkápolna
Dél-afrikai körkép kisfilmes beszámolót nézhetnek meg mindazok, akik április 2-án ellátogatnak a Borkápolnába. Ezen az estén Csutorás Ferenc mesél majd az Egri borvidékről, Puskás Ferencről és az Aranycsapatról. Közben pedig kortyról kortyra élvezzük majd az egri borok mutatta tájakat, embereket, jellemeket, hozzájuk pedig különleges borkorcsolyákból falatozhatunk.
100 Hungarikum Bormustra
2010. december 4. - Keszthely, Balaton Színház
2010. december 4-én, szombaton zalai borkedvelők 100 HUNGARIKUM BORMUSTRÁT szerveznek a keszthelyi Balaton Színházban, melynek legfőbb célja, hogy elsőként az országban, hagyományteremtő módon egy szakmai fórumot biztosítson a tradicionális magyar, és a hazai nemesítésű szőlőfajtáknak, valamint a belőlük készült boroknak. A szervezők egyben lehetőséget kívánnak nyújtani a nagyközönségnek ezen hungarikumoknak a megismeréséhez. A rendezvény - mindezek mellett - méltó tisztelegés Keszthely város díszpolgára, a közelmúltban elhunyt kiemelkedő szőlőnemesítő, dr. Bakonyi Károly emléke előtt.
11. Debreceni Borkarnevál
2010. augusztus 6-8. - Debrecen, Békás-tó
Idilli környezetben a Békás-tó közvetlen közelében három napon keresztül a magyar borvidékek legjelesebb képviselői mutatkoznak be. A bor mellett a hagyományos magyar konyha ínyencségei, köztük kemencés malacsült, kenyérlángos, házi rétes csalogatja majd az érdeklődőket, miközben a színpadon számos zenés és szórakoztató program gondoskodik a jó hangulatról. A kikapcsolódás lehetőségén túl a rendezvény célja ebben az évben sem más, mint a kulturált borfogyasztás népszerűsítése.
2. Junibor kóstoló Etyeken
2009. augusztus 29. - Etyek, Újhegy - Rókusfalvy Terasz
A sikeres 2008-as első kóstoló után itt a második, amit a fiatal borászok és szervezetük tart! A Junibor huszonhét tagjával Etyeken találkozhatnak majd az érdeklődők, ahol is egy különleges helyszínen, vidám, fiatalos társaságban ízletes borokat kínálnak majd a betérőknek. A borkóstolót egy buli követi majd, ahol bárki átengedheti magát a tánc örömének, felszabadult hangulatban zárhatja a Junibor tagjaival együtt a nyarat és nyithatja meg e szakma egyik legfontosabb évszakát, a szüreti időszakot. Nem érdemes hát kihagyni ezt a lehetőséget, hiszen igen ritkán találkoznak egy helyen az új generáció képviselői!
21. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál
2010. szeptember 4-5. - Budapest, Budafok (több helyszínen)
Idén 21. alkalommal rendezik meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. 2010-ben is igyekeznek a szervezők minden korosztályt szórakoztatni műsoraikkal, a helyi művészek és előadók mellett a különböző kultúrák és a világzene hazai képviselőit is láthatja, hallhatja a közönség. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat.
2HA borbemutató
2011. január 14. - Balatonfüred, Karolina Kávéház
Török Csaba a pincészet tulajdonosa és borásza bemutatja borait és mesél a Szent György-hegy csodás termőterületeinek adottságairól és a borok történetéről január 14-én, a balatonfüredi Karolina Kávéházban. Olyan különlegesség is megkóstolható majd ezen a borbemutatón, ami egyedülálló hazánk fajtaszerkezetében.
3. VinAgora Borgála 2010
2010. július 3. - Budapest, Iparművészeti Múzeum
Júniusban zajlik le a 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny, amelyet mindig nagy izgalommal várnak a bírálók és a nagyközönség is, hiszen a több száz minta megkóstolása és górcső alá vonása után megszületik az eredmény, amely dicsőséget hoz készítőjének, új ismereteket a bírálóknak, míg sok örömet az érdeklődőknek. A versenyt ugyanis a 3. VinAgora Borgála követi, ahol a díjátadást közönség kóstolóval és tematikus előadásokkal folytatják, kikerülnek idén is a palackokból a dugók. Mindez az Iparművészeti Múzeum szecessziós jegyekben pompázó falai között valósul majd meg július 3-án.
4. Bor- és Pálinkaünnep és Térfesztivál
2010. szeptember 17-19. - Szentes
Negyedik évébe lépett a szentesi Bor- és Pálinkaünnep, amelyhez társul a Térfesztivál rendezvény. A három nap alatt, szeptember 17. és 19. között töménytelen mennyiségű programon vehetnek részt az érdeklődők. A rendezvény nevéhez méltóan borkóstoltatással indul, majd átcsap lovaggá avatásba, hip-hop táncbemutatóba, tűzzsonglőrök előadásába, de akár musicalt is nézhetünk, a kicsik falat mászhatnak, ugráló várban vezethetik le fölös energiáikat. Természetesen borokat és pálinkákat folyamatosan ízlelhetnek a vendégek a három nap alatt.
4. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál
2012. május 11-13. - Salgótarján, Fő tér
Három napon át 12 borászat kínálja majd tételeit Salgótarjánban, a Tarjáni Tavaszi Borfesztiválon. Régi magyar szőlőfajták sorakoznak fel a kiállítók által, így a bakator, az arany sárfehér, a kövidinka stb. mellett a furmint, a hárslevelű és a kövérszőlő ad majd élvezetes perceket a kilátogató vendégeknek.
7x7 birtok és borbemutató
2010. június 19. - Budapest, Festetics Palota
Június 19-én, a Festetics Palotában ismét összejön 49 birtok, hogy bemutassák legizgalmasabb tételeiket. A pincészetek kiválasztásakor a szervezők - a Borbarát Magazin és a Raiffeisen Bank - fontosnak tartották, hogy olyanok jelenjenek meg a közönség előtt, akik függetlenül népszerűségüktől, ismertségüktől és készültségi állapotuktól, igen sokat tesznek a bor eredeti, tiszta értelmének megőrzéséért. Találkozzunk a 7x7 borász valamelyikénél!
A Bodri Pincészet borkóstolója a Budai Borszalonban
2012. január 26. - Budapest, Budai Borszalon
Épp csak lement az előző kóstoló, máris szerveznek egy újabb Bodri ízlelőt a Budai Borszalonban, amire már szintén alig van hely, így érdemes felzárkózni a sorba minél hamarabb. A 25 hektáron tevékenykedő borászat főhadiszállása egyébként a Faluhelyen van, ahol egy csodálatos mediterrán közegben alakították ki feldolgozójukat és pincéjüket, ráadásul e különleges helyen fogadják a vendégeket is.
A Bodri Pincészet borvacsorája
2009. október 22. - Budapest, Borssó Bistro
Az egyre ismertebbé váló, a Szekszárdi borvidéken található Bodri Pincészet lesz a Borssó Bistro soron következő borvacsorájának legfontosabb díszlete, mely mellé a Borssó séfjei felhasználva minden kreativitásukat, egy hatfogásos vacsorát alkotnak majd meg. A Bodri Pincészet már hat generáció óta műveli szőlőjét, bővíti területeit, készíti főképp vörösborokból álló repertoárját. A területeik adottságait kihasználva azonban az este során nem csak a vörösekkel szeretnének majd hódítani szíveket, hanem Sauvignon Blanc Selection-uk is meg kívánják kóstoltatni a vendégekkel a vele harmonizáló zöldség mousse-al töltött cukkini kíséretében.
A Borkorzó francia borait kóstoltuk
Ismeretlen ismerősök
A Borkorzó rendezésében október 28-án egy érdekes kóstolóra került sor. A Dobló Borkereskedésben kilenc francia bort mutatott be Süli Tamás. A borsor Elzászból indult, nem véletlenül, hiszen a fiatal borkereskedő pár évvel ezelőtt ezen a borvidéken dolgozott egy pincészetnél. A francia borok iránti érdeklődése hazatérte sem után hagyta el, sőt testvérével Süli Andrással arra vállalkozott, hogy kis tételben, személyesen válogatott francia borokat hozzanak be Magyarországra. A kóstolt borok között volt még Loire-menti sauvignon blanc, valamint Bordeaux-i és Rhone-völgyi vörös házasítások. Az estét végül néhány ínyenc különlegesség zárta, francia vajjal megkent falatokat, különleges fűszerezésű mustárokat vagy épp szardellakrémes csemegét ízlelhettek meg a jelenlévők.
A Borudvar kedves furmintjai és ételei
2011. február - Debrecen, Borudvar
A Borudvar február hónapban a furmintjaiból általánosan 15% kedvezményt ad azoknak, akik már tudják miért, és pláne azoknak, akik még nem tudják, hogy milyen sokszínű is lehet egy furmint. Egy dugóhúzó mindig van a kiszolgálóknál, hogy utat nyissanak a furmintnak. Egy salátához sok furmint nagyszerű, de a legnagyszerűbb a 2006-os Royal Tokaji furmint. A furmint havában ezt a bort rendkívüli áron megrendelhetik a borudvartól. Minden egyéb furmintra 5%-os kedvezményt adnak a viszonteladóknak és a gasztronómiai partnereknek.
A Budai Borterasz is furmintot kínál
2011. február - Budapest, Budai Borterasz
A Budai Borterasz úgy döntött, két programmal is jelentkezik újoncként a Furmint Február jegyében. Az egyik állandó, vagyis egész hónapban minden furmintra 10% kedvezményt adnak, ráadásul ha valaki bármely furmintból 5 palackot vásárol, akkor egy Haris Birtok No:1 Dry 2008-as Furminttal lesz gazdagabb. A másik egy furmint kóstoló lesz, február 14-én, amikor is hét tétel megízlelésével gazdagodhatnak a megjelentek.
A Béres Szőlőbirtok borestje
2010. március 18. - Budapest, A Konyha Étterem
Különleges programmal készül a Béres Szőlőbirtok március 18-án estére. A helyszín A Konyha Étterem lesz, ahol Dr. Béres József köszöntője után Németh Ágnes, a Decanter Magazin főszerkesztője mesél majd a Vince 2010 Kiállításról, amit egy fogás követ majd. Aztán Elizabeth Gabay Master of Wine tárja fel Bor-Jedik világát, amit ismét további ízletes fogások és érdekes előadások követnek majd.
A Debreczeni Szőlőbirtok borvacsorája
2008. november 28. – Budapest, La-Guna Étterem
A La-Guna hálózat több étterme közül az Bajcsy Zsilinszky utcában található november 28-ára várja egy borvacsorára vendégeit. Az este meghívott borászata az Etyeki borvidékről érkezik Debreczeni Károly személyében. Az öt kóstolandó bor mellé Vörös Péter, az étterem séfje komponál majd különleges akkordokat.
A Degenfeld Szőlőbirtok kóstolója
2011. április 21. - Budapest, Wineworld Borbolt
A német-magyar származású Degenfeld grófi család elsőrangú birtokaival fontos szerepet töltött be Tokaj-hegyalja történelmében. Gróf Degenfeld Imre alapító tagként vett részt az 1857-ben alakult Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület munkájában. A család 1994-ben elhatározta, hogy újjáéleszti a szőlőbirtokot, és első osztályú termőterületeket, valamint egy ősi pincét vásárolt Tarcalon, Tokaj mellett. A birtokrészek a tarcali Terézia dombon és a Mézesmál dűlőben, Mád, valamint Mezőzombor határában terülnek el, 100 hektáron és egész Tokaj-hegyalja legjobb szőlőterületei közé tartoznak. Ezen borok kóstolóját Kovács Zoltán ételei kísérik, amelyeket ő maga kommentál.
A Ferenczi és Debreczeni Szőlőbirtok pincenyitója
2010. április 24. - Budapest, Nagytétényi út 18.
Az etyeki székhelyű Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet, illetve a szekszárdi Ferenczi Szőlőbirtok új évjáratú boraiból kerülnek ki a dugók, amelyek egyben jelzik azt is, hogy egy tavaszi pincenyitó mulatságra érkeztek a vendégek. A nap során a Tokaj Hétszőlő Szőlőbirtok hat tokaji különlegességét ízlelhetik majd meg a borisszák, valamint az Ízek és Érzések Magazin táplálkozás szakértője mutat be ételkülönlegességeket. A menühöz 4-4 bor közül választhatnak az érdeklődők, de akár prémium menüt is kérhetnek, amiben benne foglaltatik az összes nedű a két pincészet részéről.
- 1
- 2
- 3
- ...
- 44
- 45
- következő »