A rajnai rizling útjai
A Terroir Club harmadik születésnapja
Bár a nemzetközi fronton rieslingnek nevezett szőlőfajtát a világfajták közé soroljuk, lévén sokan készítenek belőle bort Németországtól Ausztráliáig, mégsem mondhatjuk elcsépeltnek, ahogy a chardonnay-t vagy a sauvignon blanc-t. A rajnai rizling megőrizte különleges státuszát, amelyben komoly szerepe lehet a határozott savgerinc mellett a hosszabb-rövidebb idő után kialakuló, kissé perverz, benzolos aromavilágnak. A Terroir Club harmadik születésnapi kóstolónapján, november 14-én az egyik délutáni workshop témája a rajnai rizling volt.
Biodiverzitás
Fontos fogalmak
Ma közel 300 000 magasabbrendű, vadon élő növényfaj létezik, ezeknek körülbelül egyharmada veszélyeztetett. E szám mellett eltörpül az a 200, amelynek termesztésével tudatosan foglalkozik az emberiség, és bár ez sem hangzik túl soknak, az igazság az, hogy 20 fajjal lefedhetjük növényi táplálékaink 80%-át. Ezek a fajok persze még így is végtelen változatosságra képesek, gondoljunk csak arra, hogy egy szőlőfajhoz kapcsolódóan hány szőlőfajtát sorolhatunk fel. A játéktér azonban egyre csökken, hiszen becslések szerint az utóbbi száz évben a mezőgazdaságban használt fajták 75%-át elveszítettük. De miért is fontos ez?
Etyek Borkonferencia 2009.
Fajtánk-e a magyar fajta?
A fenti a kérdésben foglalták össze a konferencia idei tematikáját annak megálmodói. A válaszra pedig elismert szakértőket kértek fel, olyanokat, akik sokat tettek már kiveszettnek hitt fajtáink újraélesztéséért, vagy egy-egy borvidék meghatározó borászaiként kell újra és újra szembenézniük a fajtaválasztás kérdésével, tudva, hogy döntéseik nemcsak saját szőlőiket, de a körülöttük lévő termelők jövőbeli döntéseit is meghatározzák majd.
Györgykovács Imre lett a Borászok Borásza
Átadták a 2012-es elismeréseket
Hatodik alkalommal választották meg a Borászok Borászát. A megtisztelő címet Györgykovács Imre kapta, aki egy hektárnál is kisebb birtokán készíti borait a Nagy-Somlói borvidéken. 2012-ben Az Év Felfedezettjének járó kitüntetést a tokaji Balassa István, a Magyar Borért díjat pedig a Velencei-tó partján dolgozó Szentesi József vehette át. Az első ízben megválasztott Borászok Barátja dr. Freund Tamás agykutató lett.
Jókedvű, de nem egyszerű mátrai borok
A Tőkések - a Mátrai Kézműves Borászkör kóstolója
A Németh Attila Gábor kilépése után háromtagúra csökkent közösség immáron a Tőkések - Mátrai Kézműves Borászkör nevet viseli. A névváltoztatás nem járt filozófiaváltással, továbbra is áll az eredeti koncepció: egymás munkájának, elkötelezettségének tisztelete. A lényeg azonban a közös tudat, miszerint a Mátrai borvidéken vannak olyan kivételes adottságú dűlők, ahol elsősorban a földben rejlő geológiai értékekből eredően, összetett, tömör szerkezetű, harmonikus, és egyedi karakterrel rendelkező borok készülhetnek, valamint az a meggyőződés, hogy ezt csak komoly szintű hozamkorlátozással és alapos szőlészeti munkával lehet elérni. A borászkör tagjai Benedek Péterrel, Ludányi Balázzsal, Laczkó Gyulával, valamint Egedi Péterrel és Udvardi Szabolccsal kiegészülve kóstoltatták boraikat november 23-án a fővárosban.
Kadarka klón keresése
Az Orsolya Pincénél jártunk 2. rész
Az Orsolya Pincéről készített interjúnk első részében átfogóan közelítettük meg előbb a hazai borfogyasztás kérdését, majd egyre szűkítve témánkat, folytattuk az Egri borvidékkel, végül a pincészet koncepcióját igyekeztünk megközelíteni. Mai beszélgetésünk már sokkal inkább olyan konkrétumok körül forog majd, mint az egyes dűlők, évjáratok, szőlőfajták.
Kékfrankos Nap
Új rendezvénnyel jelentkezik a Terra Hungarica
Tíz borvidék tizenhét pincészete még a belátható, sőt akár a végigkóstolható mennyiségi kategóriába tartozik. A Terra Hungarica áprilisi kékfrankosrendezvénye azonban nem csak egy sétáló kóstolóból áll, a borok iránt komolyabban érdeklődők egy ültetett szemináriumon is részt vehetnek, ahol két óra alatt nyolc különböző borvidékről érkező borásztól tudhatnak meg többet a fajtáról és az adott termőhelyről. Az esemény kapcsán Nemes Richárd társszervezőt és Szentesi József borászt kérdeztük.
Kékfrankos-mesterkurzus
Mit látnak a borászok a kékfrankosban?
A Terra Hungarica Kékfrankos Napját egy ültetett szeminárium indította, amelyen a kóstolásra kerülő tizenegy borról és magáról a szőlőfajtáról a helyszínen az alkotók beszéltek. A különböző hazai borvidékekről, sőt a határainkon túlról érkező előadók véleménye megegyezett abban, hogy a fajta hazai elterjedtségéhez elsősorban megbízhatósága járult hozzá, és abban is egyetértettek, hogy a Kárpát-medencei kékszőlő-fajták között kiemelt figyelmet érdemel. A következőkben az előadás számunkra legérdekesebb tanulságait foglaljuk össze.
Pezsgők szerte az országból
Szentesi Józseffel beszélgettünk 2. rész
A Velencei tó környékén régi magyar szőlőfajtákkal kísérletező borásszal ez alkalommal nem hagyományos borairól beszélgettünk, hanem három évjárattal ezelőtt kezdődött pezsgőkészítői mivoltát igyekszünk alaposabban felderíteni. Cikkünk első részében a pezsgőkészítés hazai kihívásait vettük sorra, ma pedig konkrét tételekről és néhány, a minőséget jelentősen befolyásoló szempontról szólunk.
Ráspi Étterem megnyitója
2010. február 1. - Budapest, Ráspi Étterem
Fertőrákos után megérkezett Budapestre a Ráspi Étterem! Február 1-én megnyitja kapuit a Király utca 53. szám alatt a Horváth József által vezetett Ráspi Étterem, ahol ezen a napon egy déli és egy vacsorai menüre is várják az érdeklődőket. Mindkét alkalommal különleges borok kóstolására lesz lehetősége a vendégeknek, így többek között a 2004-es, 2005-ös és 2006-os évjáratú Máté Cuvée-t ízlelhető meg, de még forgalomba sem került tétellel is lesz lehetőség megismerkedni. Kovács Antal, mindenkori sommelier bajnok mutatja majd be a borokat, Ráspi és a gasztronómia kapcsolatát. A megnyitón továbbá Losonci Bálint és Szentesi József kézműves borászok alkotásaiból is lehetősége lesz a jelenlévőknek kóstolni egy-egy ősi magyar szőlőfajta nedűjét.
Slow Food + Pinceáron Borklub TELT HÁZ!
2012. január 26. - Budapest, Curia Vendéglő
A Pinceáron.hu Borklubja és a Slow Food Central Budapest először szervez közös rendezvényt január végén a Curia Vendéglőben. Az est folyamán a jelenlévők megismerhetik a Slow Food történetét és legfontosabb törekvéseit, majd Kovács Antal, többszörös magyar sommelier bajnok ismerteti meg a jelenlévőkkel azt a különleges kapcsolatot, amely a bor és az őt adó termőtáj között fennáll.
Szentesi Borvacsora
2011. március 4. - Veszprém, Incognito Étterem
Egy ízletes vacsorára Veszprémbe invitálják a borkedvelőket, az Incognito Étterembe, ahol az ételek méltó kísérői lesznek a Szentesi Pince borai. Az ízletes fogások mellé a borász, Szentesi József személyesen ajánlja borkülönlegességeit, amelyeket az Etyek-Budai Borvidéken, Nadapon termel. A rajnai rizlingtől indul az este, hogy egy, ugyanebből a szőlőfajtából készült 2005-ös, 5 puttonyos aszúval koronázza meg az estét.
Szentesi József a kézműves pezsgőkészítésről 1. rész
Pezsgőakadémia 2013
Miután múlt héten megismertük az Etyek-budai borvidék történetét és annak pezsgős vonatkozásait, most az Etyeken első alkalommal megrendezett Pezsgőakadémia egy másik előadásának tanulságait foglaljuk össze. Szentesi József, a J&J Pezsgőmanufaktúra képviseletében a hagyományos, kézműves pezsgőkészítésről nem csak elméleti ismeretek alapján számolt be, de tapasztalatait, útkeresését is megosztotta a jelenlévőkkel.
Szentesi József a kézműves pezsgőkészítésről 2. rész
Pezsgőakadémia 2013
Tegnapi cikkünkben Szentesi József kézműves pezsgőkről tartott előadásának első részét foglaltuk össze, megismerve a J&J Pezsgőmanufaktúra indulásának történetét és az útkeresés nehézségeit. Ma ezt az utat folytatva a hazai tradicionális pezsgőkészítés fejlődésének lehetőségeit kutatjuk, mielőtt azonban erre rátérnénk, vegyük végig a pezsgő megszületésnek folyamatát a szürettől a degorzsálásig!
Szentesi borok Miskolcon
2011. június 17. - Miksolc, BORiskola
Szentesi József fog borbemutatót tartani a miskolci BORiskolában. Borfajtáiról érdemes tudni, hogy különleges, elfeledett vagy csak kevesek által ismert szőlőkkel dolgozik, így például a zengő vagy a vörös dinka kellemes csalódást jelenthet kóstolójának. Nem is beszélve az Öcsi és Bátyus névre keresztelt rajnai rizlingekről, vagy a kábulatba ejtő pinot noir válogatásáról.
Szentesi pezsgő- és borvacsora
2011. december 6. - Budapest, Pierrot Café and Restaurant
Egy igazán különleges adventi vacsorán vehetnek részt mindazok, akik ellátogatnak december 6-án a Pierrot Étterembe. Ekkor ugyanis Szentesi József pezsgői és borai, illetve Kovács Árpád séf menüje hangolja karácsonyra a testet s lelket.
TasteVino borkóstolók - Ludányi Balázs
2013. január-április - Sopron, TasteVino
A TasteVino, soproni borbárba a következő hónapokban szerte az országból érkeznek vendégek. Januárban Gere Zsolt és Demeter Endre látogat el hozzájuk, februárban a Barta Pince és Heimann Zoltán, márciusban Légli Géza és Gere Attila, áprilisban pedig Szentesi József és Ludányi Balázs.
Trendi borlapok
Hogyan állítsunk össze egy borlapot?
Amennyiben szeretnénk összeállítani egy borlapot az újonnan nyíló éttermünkbe, vagy frissíteni akarjuk borkínálatunkat a bárunkban, esetleg az itallapunkra felvennénk néhány nedűt, mégis milyen megfontolás alapján tegyük ezt? Kereskedői szempontokat vegyünk figyelembe? Sommelier-t alkalmazzunk? Érdeklődjünk egy, már régóta a vendéglátásban tevékenykedő szakembertől? Vagy csak egyszerűen álljunk neki kóstolni, bebarangolni a borvidékeket? Trendi borokkal vagy épp hungarikumokkal töltsük fel éttermünk raktárát vagy jobb esetben pincéjét?
Vacsora Szentesi József pezsgői és borai társaságában
2011. július 14. - Budapest, Curia Vendéglő
Szentesi József nem csak különleges szőlőfajtáinak nevelgetéséről nevezetes, hiszen sokszor neve hallatán a borkedvelőknek a pezsgő jut eszükbe róla. Július 14-én a Curia Vendéglőben Kovács Antallal mutatkozik be a borász és nedűi egy vacsora keretén belül.
Új lendületet kap a hazai pezsgőkultúra
Szentesi Józseffel beszélgettünk 1. rész
A pezsgőkultúra további terjedésétől, és ennek a buborékos bornak mindennapjainkban való megjelenésétől reméljük, a jövőben kevésbé lesz általánosan kimondható, ha pezsgő, akkor december. Egyelőre azonban ez a párhuzam fennáll. Ezért is gondoltuk úgy, érdemes ismereteinket e tárgyban tovább bővíteni, ez alkalommal egy kézműves pezsgőkészítő, Szentesi József szemével megfigyelve az összefüggéseket. Az egyébként a Velencei-tó közeli szőlőiről ismert borásztól először azt kérdeztük, miért kezdett egyáltalán pezsgőkkel foglalkozni?