Biodiverzitás
Fontos fogalmak
Ma közel 300 000 magasabbrendű, vadon élő növényfaj létezik, ezeknek körülbelül egyharmada veszélyeztetett. E szám mellett eltörpül az a 200, amelynek termesztésével tudatosan foglalkozik az emberiség, és bár ez sem hangzik túl soknak, az igazság az, hogy 20 fajjal lefedhetjük növényi táplálékaink 80%-át. Ezek a fajok persze még így is végtelen változatosságra képesek, gondoljunk csak arra, hogy egy szőlőfajhoz kapcsolódóan hány szőlőfajtát sorolhatunk fel. A játéktér azonban egyre csökken, hiszen becslések szerint az utóbbi száz évben a mezőgazdaságban használt fajták 75%-át elveszítettük. De miért is fontos ez?
Villányi elegancia 2. rész
Beszélgetés Debreczeni Mónikával
Kétrészes interjúnk első felében a kisharsányi Vylyan Szőlőbirtok megalakulásáról és életének nagyobb fordulópontjáról esett szó. A most következőkben Mónikával hagyományos magyar szőlőfajtákról, a csókaszőlőről és a kadarkáról beszélünk majd, valamint kihúzzuk a dugót két, az ezredfordulót megelőzően készített bor palackjából is.