Címke: Vörösbor

A borkóstolás alapjai - látvány

Vonjunk be még egy érzékszervet!

A borkóstolás alapjai - látvány A bor színének, megjelenésének vizsgálata a borkóstolásnak azon szakasza, amelyen - ha őszinte akarok lenni, bevallom - én is hajlamos vagyok átsiklani. Pedig a bor látványának megfigyelése fontos, egyrészt mert észrevételeinket a bor egyéb tulajdonságaival összevetve összefüggések állapíthatóak meg, másrészt a bor színe adta élvezet ugyanúgy része az borfogyasztásnak, mint a szaglás és az ízlelés.

A jövő reménységeinek kóstolója

2008-as nagy vörösök

A jövő reménységeinek kóstolója Herczeg Ágnes legutóbbi, régi tokaji borokat felvonultató kóstolója után ez alkalommal a múlt helyett inkább a jövőbe tekintett. 2009. április 16-án a Vienna MeLounge-ban tartott kóstolót 2008-as nagy vörösborok hordómintáiból. Az eseményre érkeztek borok Villányból, Szekszárdról, Sopronból, a Dél-Balatonról és Egerből. A kóstoló legnagyobb meglepetését valószínűleg legtöbbünk számára a Matias borok jelentették, amelyek kiemelkedően jól szerepeltek szinte minden kategóriában, emellett szépnek ígérkezik - többek között - a Kovács Nimród Winery és a Bock Pincészet Syrah-ja, valamint Gere Attila Cabernet Franc-ja is. A kóstoló részleteiről többet is megtudhat a www.herczegagnes.com honlapon.

Amerikai borfogyasztási szokások

Hasonlítunk vagy különbözünk?

Amerikai borfogyasztási szokások Az Egyesült Államokban a bor kis túlzással egyike a fogyasztási cikkeknek: a legtöbbet nagyon korrektül megcsinálják, de mégis jobban alkalmazzák rá a többi árucikk esetében megszokott értékesítési gyakorlatokat, mint nálunk, Európában. Viszont az erősen piaci szemléletű hozzáállás következtében sokkal jobban ismerik a borokat megvásárló fogyasztók ízlését. Tény ugyan, hogy ez nem feltétlenül egyezik meg a hazai fogyasztók kedvével, mégis bemutat olyan nemzetközi trendeket, amelyek alól mi sem vonhatjuk ki magunkat.

Borkóstoló 2007-es vörösekkel

2009. október 22. - Budapest, Borbíróság Étterem

Borkóstoló 2007-es vörösekkel A Borbíróságon rendszeresen tartanak borkóstolókat, amelyek alkalmával vakkóstolón tesztelhetik le tudásukat az érdeklődők. Schützenhoffer Gergely sommelier segítségével 12 vörösbort ízlelhetnek majd meg a borszeretők, amelyeket mind-mind vakon bírálnak egy értékelő lap segítségével. Így elkerülhető az esetleges előítélet egy-egy pincészet egy-egy borával szemben. Aztán természetesen lehull a ruha a palackokról, hogy mindenki szemügyre vehesse valódi öltözékében a 2007-es tételeket.

Cabernet Franc-ok kóstolója

2010. január 22, 23. és 29. - Budapest, WineWorld Borbolt

Cabernet Franc-ok kóstolója Télen még inkább a vörösborok időszakát éljük, szívesen kortyolunk bele egy-egy fagyos nap után az élettel teli erdei gyümölcsös, kávés, csokoládés, vörösbogyós vagy akár fűszeres ízjegyekkel bíró nedűkbe. És ráadásul, ha ezek még nem is épp a legfiatalabb évjáratokból származnak, hanem egy-egy idősebb, nehezebben beszerezhető palack kibontására nyílik alkalmunk, akkor aztán feltöltődik a lelkünk is. Érdemes hát a WineWorld Borboltba ellátogatni január 22-én, 23-án vagy épp 29-én, ahol egészen az 1992-es évjárattól nyílnak majd ki különböző pincészetek Cabernet Franc-jai.

Cabernet Franc-ok kóstolója

2009. szeptember 30. - Budapest, Borkápolna

Cabernet Franc-ok kóstolója Egy régi francia szőlőfajta lesz a Borkápolna vendége szeptember 30-án. Már az 1600-as években is jól ismerték, kedvelt fajtának számított, ahogy ma is előszeretettel készítenek belőle kellemesen fűszeres, de mégis bársonyos borokat. Hazánkban is szívesen termesztik, a cuvée-k egyik gyakori alkotóeleme. Az este során három borvidék 12 pincészetének bora kerül majd a poharakba, hogy minden érdeklődőnek kialakuljon, vagy elmélyedjen a képe erről a kékszőlőből készült nedűről.

Dúzsi Tamás borbemutatója

2010. július 6. - Budapest, Borkollégium Borszalon

Dúzsi Tamás borbemutatója Dúzsi Tamás, a rozéiról híres szekszárdi borász fogja bemutatni borait július 6-án a Borkollégium Borszalonban. Azoknak kötelező program ez, akik szeretik a roppanó savú, málnás-epres jegyekkel hódító rozékat, és így bepillantást nyerhetnek a pincészet nagy vörösborainak kínálatába is. Igazi mediterrán este elé nézhet, aki ellátogat erre a kóstolóra az előzetes regisztráció után.

Dúzsi Tamás borok vacsorája

2010. október 8. - Budapest, Airport Hotel Avion Étterme

Dúzsi Tamás borok vacsorája Szekszárdról érkezik Az Avion Étterem első őszi borvacsorájára Dúzsi Tamás, hogy bemutathassa borvidékük általa készült remekeit. És bár a Dúzsi Pincészet rozéiról ismert, akik ezen az estén adnak egy esélyt a vörös szortimentnek, megláthatják, van élet a rózsaszínen kívül is. Az ételekről Kántor Ferenc András séf gondoskodik.

Extrém étel és borpárosítások

Szabálysértőknek

Extrém étel és borpárosítások Az extrém, kirívó jelenségek – legyenek azok a divat, sport, művészet vagy zene világában – elsőre meghökkenést váltanak ki a legtöbb emberből. Kicsit mögéjük nézve viszont előtűnik, hogy ezek is a már meglévő elemekből építkeznek, az újítók legfeljebb csavarnak egyet a dolgokon. A mai étel-bor párosításaimmal is valahol ez a helyzet; elsőre szokatlannak tűnnek majd, de az indoklásokkal minden a helyére kerül és – reményeim szerint – az idegenkedést felváltja az érdeklődés velük kapcsolatban.

Hogyan vásárolj bort egy szupermarketben?

Öt tipp a sikerhez

Hogyan vásárolj bort egy szupermarketben? Ha szupermarketben szeretnénk bort vásárolni, talán akkor érezhetjük magunkat a legmagányosabbnak és legkiszolgáltatottabbnak. Mintha a farkasok közé vetettek volna minket. Mennyire más a pincészetnél bort venni, ahol meg is kóstolhatjuk, vagy egy borszaküzletben, ahol legtöbbször szakértő eladótól kapunk tanácsot, útmutatást.

Jó kifogások vörösborivásra

Újabb egészségügyi előnyök

Jó kifogások vörösborivásra Azt már eddig is tudtuk, hogy a rendszeres és mértékletes vörösbor-fogyasztásnak pozitív hatása van az egészségünkre, azt azonban még a tudósok sem tudták pontosan, miért. A szőlőben lévő antioxidánsok segítenek néhány ráktípus kezelésében, védik a szívünket és az agyunkat, csökkentik több öregkori betegség kialakulásának veszélyét, valamint javíthatnak a cukorbetegek és az elhízottak állapotán. Mégis hogyan?

Kóstolj bele a borok világába! No. 2.

2008. november 28. – Budapest, Café Sempre

Kóstolj bele a borok világába! No. 2. A Vinoport saját borkóstolót szervez azok számára, akik még csak most ismerkednek a borok világával. November 28-án az egyre közeledő télre való tekintettel a rosé és a vörösboroké lesz a főszerep, a legalább nyolc bor között lesznek fajtaborok és házasítások is. Érdekességképpen, kóstolunk majd ugyanabból a szőlőfajtából készített, de különböző borvidékről származó borokat egymás után, hogy megfigyelhessük, milyen különbségeket eredményez a származási hely.

Mindennapok vörösbora - borkóstoló

2010. november 2. - Veszprém, Incognito Étterem és Borbár

Mindennapok vörösbora - borkóstoló Mindenki által elérhető áru vörösborokat mutatunk be ezen a borkóstolón a Balaton Borrégióból. Ezek a borok nemcsak a mindennapok borai, hanem az ünnepek méltó kísérői is lehetnek, mivel jó minőségükhöz igen kedvező ár párosul. A november 2-án megrendezésre kerülő kóstolón pinot noir, syrah, cabernet franc, kékfrankos és egyéb vörös meglepetés kerül a poharakba az Incognito Étteremben.

Mire jó napi egy pohár bor?

Három jó hír borivóknak

Mire jó napi egy pohár bor? A kultúrált borfogyasztás nem jelenthet mást, mint mértékletes borfogyasztást, hiszen ebben az esetben a bornak millió és egy kellemes hozadékából részesülhetünk. A boron keresztül, embereket ismerünk meg, újra felfedezzük ízlelőbimbóinkat és orrunkat, odafigyelünk étkezésünkre. Ez mind remek, de talán a borfogyasztás egyik legnagyobb bónusza, annak egészségünkre kifejtett pozitív hatása. Ki ne szavazna egy pohár borra esténként a pirulák helyett?

Mit iszunk otthon?

Édes bort műanyagflakonból...

Mit iszunk otthon? Ha az ember minőségi borok rendszeres fogyasztójaként időről-időre szembesül a nagy magyar valósággal, mindig megrázkódik kicsit. A Gfk évente publikált közleményét olvasni a magyar borfogyasztói szokásokról, mindig garantáltan felér egy hideg zuhannyal. Hiszen például bár 2009-ben 6%-kal nőtt a bort vásárló háztartások száma, az összesen négy millió magyar családnak még mindig csak 52%-a adott ki borért pénzt az elmúlt évben. Ez pedig azt jelenti, hogy 48%-uk egy palackot sem vett, karácsonyra sem, szilveszterre sem, de még ajándékba sem.

Pasaréti Mesterkurzus kóstolói – 2006 nagy magyar vörösborai

2008. október 21. – Budapest, AKÓ Pasaréti Épülete

Pasaréti Mesterkurzus kóstolói – 2006 nagy magyar vörösborai Az AKÓ Kft., vagyis Borkollégium egyik kezdeményezése az a kóstoló sorozat, amely során azok, akik kicsit mélyebben szeretnének megismerkedni a borok világával, akik már valamennyire értenek hozzá, de szeretnék tudásukat egy kis gyakorlati kóstolással elmélyíteni, vagy egyszerűen csak még többre vágynak a már meglévő tudás mellett, nos, azoknak mindenképp ott a helyük! Október 21-én a 2006-os év nagy magyar borai kerülnek terítékre, így biztosan senki sem csalódik majd, hiszen a pár perces bevezető után az ország különböző régióinak vörös nagyágyúi fogják bombázni a szagló- és ízlelőbimbókat.

Spanyolország gyöngyszeme itthon is?

A tempranillóról

Spanyolország gyöngyszeme itthon is? Európa sok területén, főképp Spanyolországban és Franciaországban csökken a szőlőtermesztés, sok helyen a szőlőtőkék kivágásáért fizetnek, míg a kínai és újvilági szőlőföldek száma egyre gyarapszik. Összességében a világ legnagyobb szőlőterületével azonban még mindig Spanyolország rendelkezik. Őt mediterrán országként tartjuk számon, klimatikus viszonyai azonban változatos íz- és illatvilággal ruházza fel a közel hatszázféle szőlőfajtából készült változatos nedűkínálatot, ami közül a leginkább egy kékszőlőfajtát ismer a világ: a tempranillót.

Tíz kedvenc nyári borunk 2009

Illatos fehértől, könnyű vörösekig

Tíz kedvenc nyári borunk 2009 Ha valaki azt kérdezi, melyik a kedvenc borod, nem baj, ha nincs kész válaszod. Hiszen a megfelelő bort nem egy életre választjuk, inkább az alkalom és a körülmények döntenek róla. A borral kapcsolatos viszonyunk - jobb esetben - nem monogám. Még azt sem könnyű megállapítani, hogy mit iszunk a legszívesebben nyáron, hiszen ott is vannak forróbb délutánok, kellemes, langyos esték, hűvösebb éjszakák. Nem elég azonban a hőmérsékletet figyelembe venni, gondoljunk az alkalomra, a társaságra és persze az ételre is. Ezen a nyáron próbáljanak ki néhányat a mi kedvenceink közül!

Tíz kedvenc téli borunk 2010

Nagytestű vörösek és édes fehérborok

Tíz kedvenc téli borunk 2010 Épp mikor az utóbbi hónapokban általunk kóstolt borok között böngészünk, kint hull a hó, és ilyenkor egyértelmű, hogy bár erre az időszakra is beszavazunk két száraz fehérbort, inkább a komolyabb veres tételek és az édes borok töltik majd ki a sort. Ha van ugyanis olyan időszak, amihez különösen illik egy tartalmas, fűszeres marharagu vagy egy finom vadsült, akkor az épp most jött el, nem is beszélve az ilyenkor megemelkedő energiaszükséglet miatt elfogyasztott ínyenc édességekről.

Tíz kedvenc őszi borunk 2009

Furmintok, pinot noir-ok

Tíz kedvenc őszi borunk 2009 A hűvösebb, de még sokszor napfényes és enyhe őszi idő más borokat kíván, mint az alkalmanként fullasztó nyár vagy fogvacogtató tél. Ennek megfelelően az erre az évszakra jutó kedvenceink között kiemelt szerepet kapnak a komolyabb, nagyobb testű fehérborok, élükön a furminttal, és a gazdagabb, de még nem súlyos vörösek, ahol pedig a pinot noir a nyerő.