2007 - a dűlőszelekció jegyében
Lenkey Géza évjáratbemutatója
A Lenkey család, élén Lenkey Gézával immár több mint egy évtizede készít borokat Tokaj-Hegyalján, Mádon. Erre a pincére egyre többen figyelnek oda mostanában, ami nem is véletlen, hiszen a borászatra az ínyünket is elgondolkodtató kísérletezések, útkeresés mellett jellemző, hogy mind a hordós, mind a palackos érlelésre általában annyi időt szánnak, amennyit jónak látnak. A tél végén bemutatásra kerülő 2007-es évjáraton túl sok más meglepetést is tartogat még a pincészet. A dűlőszelekciók premierje kapcsán Lenkey Gézát kérdeztük.
A Cuvée 113-tól a Birsalmásig
A Sauska Tokaj két új bort mutatott be 2. rész
Cikkünk előző részében a Sauska Tokaj indulásának történetét ismerhettük meg. Miután végigkövettük a borok születésének legfontosabb szempontjait, így beszéltünk a szüretről, az erjesztésről, az érlelésről és a házasítás koncepciójáról, ma alaposabban szemügyre vesszük a pincészet száraz borsorát és összevetjük azt a villányi tételekkel.
A Délceg egy új műfaj Mádon
Demeter Endre válaszolt
A Tokaji borvidékhez tartozó Mádon dolgozó Demetervin idén nyáron először jelent meg kizárólag tartályban érlelt borral. A Délceg névre hallgató száraz fehér házasítás kapcsán Demeter Endrét, a pincészet borászát kérdeztük. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogyan született meg ez a bor, és mit jelképez a fiatal borász számára.
A Holdvölgy-dűlőről kapta a nevét
Gincsai Tamást kérdeztük 1. rész
Bár a pincészet már a kétezres évek közepe óta létezik, eddig keveset hallottunk róla, pedig az utóbbi években a magas minőség felé orientált kisebb tokaji pincészetek iránt meglehetősen nagy az érdeklődés. Ígérjük, hogy a rejtély kulcsára a mádi központú birtok főborászával készített kétrészes interjúból fény derül.
A kabar gyorsaságáról
Interjú Bai Edittel 2. rész
A bodrogkeresztúri Chateau Dereszla borászával, Bai Edittel cikkünk első részében a dűlőszelektált furmintokról, hárslevelűkről és az első pezsgőalapborról beszélgettünk. Ma áttekintjük a pincészet többi száraz borát, így sorra vesszük a Dorombort, a Tokaj Dry-t, és persze hosszabban kitérünk a kabarra is.
A kényes leánykáról
Pók Tamással beszélgettünk 1. rész
"A cél az, hogy az eddigi garázsborászat státuszból kilépve egy igazi birtokot hozzunk létre" - mondta el Pók Tamás a Vinoportnak azon borbemutató alkalmával, ahol az e folyamatban fontos lépésnek tartott új címkecsalád is bemutatkozott. A Terroir Club által szervezett, március 7-én lezajlott kóstolónak a budapesti Kadarka Borbár adott otthont.
A következő lépés: az elegancia
Demeter Zoltánnál járunk 1. rész
Vannak borászok, akiket azért hallgatunk szívesen, mert munkájuk által nyert tapasztalataikat gyakran szélesebb kontextusba helyezik, így azokat egy borfogyasztó is ráillesztheti saját életére, tanulva, épülve belőlük. A Tokajban élő és dolgozó Demeter Zoltánt először arra kértük, tekintse át velünk a régió borászatának fejlődési folyamatát a változások, a mindig újonnan megfogalmazódó célok alakulása által.
A megérzések embere vagyok
Lenkey Gézával beszélgettünk 1. rész
Sok nagy pincészettel ellentétben a kisebb borászatokban pont azt a rugalmasságot szeretjük, amit egy bizonyos tételszám fölött nem igazán engedhet meg magának senki. Ugyanis, míg az előbbi esetben a szélesebb fogyasztói kör számára a megbízhatóság, a kiismerhetőség az egyik legkritikusabb szempont, addig az olyan pincéknél - akik legtöbbször kifejezetten apró tételekkel állnak a nyilvánosság elé - az aktuális elképzelésekre, új ötletekre való gyors reagálás adta szabadság a legizgalmasabb. Szerintünk Lenkey Géza történetét ebből a szempontból nézve is érdemes végigkövetni.
A somlói bazalt nem fagyálló
Látogatóban Fekete Bélánál 1. rész
Minden borvidéknek megvannak a klasszikus nevei, Somlón Fekete Béla sem megkerülhető. A borászhoz, akit egy ország Béla bácsiz, mára hozzánőtt az érett somlói borok jelentette borstílus. Legyen szó olaszrizlingről, furmintról vagy juhfarkról, borai testesek, intenzív aromatikájúak, a borvidékre jellemző savkarakterrel bírnak. Mai beszélgetésünket azzal indítjuk, hogy megkérdezzük tőle, milyen érzés számára borásznak lenni a Somlón.
Az első dűlőszelektált boraim
Interjú Benedek Péterrel
A gimis ballagás után a haverjai Trabantot vettek, Benedek Péter pedig földet az Epreskert dűlőben. Azon a területen, ahol mindig is foglalkoztak szőlővel, mióta a Mátra borkultúrájáról írásos feljegyzések állnak rendelkezésre. A fiatal borász néhány év alatt hosszú utat járt be a borászat világában, ahogy egy friss, üde cserszegi fűszerestől alig egy évtized alatt a dűlőszelektált hárslevelűig jutott.
Az idei feladatom: a pezsgő
Interjú Bai Edittel 1. rész
Egy francia kézben lévő nagybirtok borászáról azt gondolhatjuk, hogy munkája egy biztos recepthez való állandó alkalmazkodást jelent. Az általánosításokkal azonban általában úgy van az ember, hogy ha elég sokáig vizsgálja őket, előbb-utóbb rájön, nem jelenthetőek ki kategorikusan. A Chateau Dereszla borászáról, Bai Editről sem épp az mondható el, hogy monoton lenne az élete.
Borkollégium Mesterkurzus - Magyar fajták
2010. október 26. - 2011. április 19. - Budapest, Vármegye Galéria
A Borkollégiumban 2010. őszétől és 2011-ben is folytatódnak a Mesterkurzus tanfolyamok a Vármegye Galériában! Több kurzus közül válogathatnak, akik szeretnék a borkóstolás tudományát mesterfokon elsajátítani, tudásukat ezen a módon bővíteni. Egy rövid elméleti bevezetővel indulnak az alkalmak, amiket aztán nyílt vagy vakkóstolás követ, még izgalmasabbá téve a borkóstolás témáját! Szekszárd, Villány, Tokaj, Eger... Tovább is van, mondjuk még?
Budakalászi Borklub - Hárslevelű
2012. május 18. - Budakalász, Faluház
A Budakalászi Borklub soron következő május 18-i rendezvényét a hárslevelű jegyében rendezik. Ez a hungarikum különlegesen vonzó fajta, több borvidékünkön is kedvelt, illatos borai a száraz boroktól az aszúkig terjednek. Fő termőterülete Tokaj, de megtaláljuk Somlón, a Mátrai borvidéken és Siklós környékén is. A szervezők 10-12 borból kötöttek egy szép, illatos csokrot, amellyel május 18-án 18 órakor szeretettel várják vendégeiket a Faluház dísztermében.
Egy csokor virág, a jazz és a tokaji hárslevelű
Avagy a foci és a tokaji furmint
Mikor Édesanyám elolvasta a címet, közölte, hogy nem jó, mert Ő a foci miatt nem olvasná el a cikket. Király. Hát így lett két cím. Szánom a cikket a kedves hölgyolvasóknak, mint egy csokor tavaszi virágot, és férfitársaimnak, mert lesz szó benne a fociról is.
Furmint 400
Interjú Béres Melindával
Az ősz nem véletlenül főszezon a borvilág számára, ilyenkor zajlik a szüret, a legkoncentráltabb és az időzítésre leginkább érzékeny munka a pincészeteknél, ilyenkor kerül sor a legnagyobb borfesztiválokra, és ilyenkor kerül piacra sok újdonság is. Béres Melindával nemcsak az erdőbényei borászat olyan új tételeiről beszéltünk, mint a Furmint 400, vagy az idén először palackba kerülő Must, hanem azt is megtudtuk, hogy a Béres birtokigazgatója új posztot is betölt a Tokaj Reneszánsz elnökeként.
Furmint vs. Hárslevelű
2010. október 21. - Budapest, WineWorld Borszaküzlet
Több nagy vörösbor kóstoló után úgy döntöttek a WineWorld Borszaküzlet rendezvényszervezői, hogy teret adnak ismét Magyarország nagy fehéreinek. Így kerülhet sor október 21-én egy Furmint és Hárslevelű összecsapásra, amelyben az ország különböző borvidékének nedűi mutatkoznak be.
Furmint vs. Hárslevelű
2011. július 28. - Budapest, Wineworld Borbolt
Két nagy fehérbor, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend, bár még mindig tapasztalható némi ellenérzés a két szőlőfajtával szemben. Mindazok, akik ellátogatnak a borboltba július 28. este, néhány kiválóságot megízlelhetnek, az első hatot vakon kóstolják meg. Csoki kóstolóval is fokozzák a szervezők az élvezeteket, ahol kiválasztják a vendégekkel együtt, hogy melyik a legjobb kombináció.
Furmint vs. Hárslevelű kóstoló - ISMÉTLÉS
2009. szeptember 3. - Budapest, Wineworld Borbolt
A fenti borkóstoló címe lehetne akár Somló vs. Tokaj, ugyanis jellemzően ez a két borvidék (továbbá az Egri borvidék egy jeles képviselője is) lesz a vendége augusztus 13-án a Wineworld Borboltnak, ahol ezen területek furmintjaiból és hárslevelűiből készült borait kóstolhatják meg az érdeklődők. Ez az alkalom jó lehetőség arra, hogy kicsit össze is hasonlítsuk a két borvidék remekeit, de egy-egy területen termelt szőlő nedűjéből is messzemenő következtetéseket vonhatnak le a kóstolók.
Hárslevelű
Az aranysárga bor érett gyümölcsillattal csábít. A trópusi jegyek vezetnek birssel, körtével kiegészítve. Óriási gyümölcspiac, ahol megpakolhatjuk képzeletbeli kosarunkat a zamatos, illatos áruval. Szájban kerek, gömbölyű, ovális. Ó, ó, ó! Ízben is ugyanolyan elsöprő...
Hárslevelű
Érett szalmasárga szín. Mély, komplex, gazdag illat rengeteg dimenzióval és millió asszociációval, néhány a legnépszerűbbek közül: alma, grapefruit, akácméz, pörkölt aromák, gyógynövények és persze ásványosság. A jó összhang, az egyensúly az ízekre is jellemző. Ez a...
- 1
- 2
- 3
- következő »