10 tudnivaló a pinot noir szőlőfajtáról
A misztikus kékszőlő
A pinot noir szőlőből készített bor sok szempontból különbözik a legtöbb vörösbortól. Bár minden fajtának megvannak az eredeti, rá jellemző tulajdonságai, amelyeket egymás mellé téve minden esetben egy egyedi kombinációt kapunk, a pinot noir-ra ez fokozottan igaz. Az egyedi karaktereket pedig lehet nagyon szeretni és nagyon nem. Ha a vele kapcsolatos hozzáállást mégis általánosítani szeretnénk, talán úgy fogalmazhatunk, hogy a borok világával még csak most barátkozókat általában nem veszi le a lábáról, idővel azonban az egyik legizgalmasabb borrá változik az értők szemében.
Ahol történnek a dolgok
Interjú Illés Tamással 1. rész
Mindig jó érzés egy olyan pincészetről hallani, amely szépen fejlődik. Ahogy azonban Pannonhalmán zajlanak az események, az hazai kontextusban mindenképpen kiemelkedő. Azt gondolhatnánk, hogy egy ősrégi gyökerű, egyházi kötődésű intézménynek merevnek kellene lennie, az Apátságról, a hozzájuk tartozó pincészetről és a többi létesítményről azonban ez nem igazán mondható el.
Mi is az a Gemischter Satz?
Rainer Christtel beszélgettünk 2. rész
A Weingut Christ borászával készített interjúnk első részében a Bécsi borvidékről és magáról a pincészetről ejtettünk szót. Eddig kerültük tehát a témát, aminek bemutatásáért a fiatal borász Budapestre látogatott, célja ugyanis az volt, hogy a magyar borkedvelők figyelmét is felhívja egy bécsi fehér házasításra, a Gemischter Satzra. Most azonban belevágunk.
Mondial du Pinot Noir 2008
Balatoni arany, etyeki ezüst
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Svájc legnagyobb nemzetközi borversenyét, a Mondial du Pinot Noir-t Sierre városában. A borverseny azért különleges, mert középpontjában egyetlen szőlőfajta: a pinot noir áll, így a belőle felvonuló több mint ezer bor, meglehetősen széles és reprezentatív képet nyújt erről, a talán misztikusnak is nevezhető fajtáról.
Mondial du Pinot Noir 2009.
Ezüstérmek Dúzsiéknak és a Lesencének
Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg Svájcban a Pinot Noir-t és annak közeli rokonait felvonultató borversenyt. Bár a szervezők már tavaly is elégedettek voltak a nevezők számával, ebben az évben még több bort indítottak el a pincészetek a borversenyen. Az 1144 tétel 60%-a 2009-ben is a házigazdáktól futott be, de a szervezők Németországot és Franciaországot követően hazánkat emelték ki a nemzetközi mezőnyből.
Pinot Blanc
Intenzív, a pohárból is kilépő illat tele érett gyümölcsökkel és játékos virágossággal. A közepes testű bor szerkezete kiegyenlített: sav- és alkoholtartalma a bor súlyának megfelelő. Az illatban tapasztalható aromákat itt a hordós érlelés jegyei egészítik ki. A bornak...
Pinot Blanc
A bornak jót tesz egy rövid szellőztetés, mert bár illata ezután sem válik túl intenzívvé, felfedezhetőek benne almás, banános, vajas, vadvirágos jegyek. A kortyot szépen kitölti a közepesnél nagyobb test és az ezzel harmonizáló savak. Bár nem túlzó a jelenléte, a...
Pinot Blanc
A bor illatában magabiztosan lépnek fel a vajra, olajos magvakra, például kesudióra emlékeztető jegyek. A kortyot egy élénk savgerinc határozza meg, amelynek a bor közepes teste és a hordós érlelés aromái biztosítanak stabil hátteret. Ezek a jegyek az alkohollal együtt besimulnak...
Pinot Blanc
A bor illata sárga húsú gyümölcsökre, gyógynövényekre, citrusokra emlékeztet. A kortyot a közepes test, az enyhén tüzes alkoholérzet, valamint gyógynövényes ízek határozzák meg. Mintha néhány gramm maradék cukor is gazdagítaná a bort, de ez az illatnak megfelelő...
Teltkarcsú és visszafogott
Tíz tudnivaló a pinot blanc szőlőfajtáról
Bár valószínűleg már mindannyian kóstoltuk borát, a pinot blanc mégsem tartozik a legismertebb fehér fajták közé. Úgyhogy itt az ideje, hogy többet is megtudjunk erről, a gyakran elhanyagolt szőlőről. A következőkben ezért tíz pontba sűrítettük a legfontosabb tudnivalókat, amely a pinot blanc származásán és jellemzőin túl kiterjed legfontosabb borvidékeire is.
Vadászkalandok és a pinot blanc 1. rész
Beszélgetés Töltl Józseffel
Töltl Józsefet a borász kollégák, a vadász- és vitorlástársak is Szepinek hívják. Már ebből a felsorolásból is sejthető, hogy nem egy magának való emberrel van dolgunk. Az újabb és újabb történetekből valószínűleg soha ki nem fogyó borásszal az interjú első részében történelemről, a fehér burgundiról, a kékfrankosról és a vitorlázásról beszélgettünk.
Vadászkalandok és a pinot blanc 2. rész
Beszélgetés Töltl Józseffel
A soproni borásszal tegnap megkezdett interjút ma a vadászkalandokkal folytatjuk. A Fertő tó partján zajló őszi és téli vadászatok mellett szó lesz egy kis kanadai és afrikai kitérőről is. Tulajdonképpen nem is beszélgetés következik most, sokkal inkább olyan hangulatok sora, amelyet különböző erdőkben, különböző évszakokban tapasztalt meg Szepi.