A Monarchia Borszaküzlet kóstolói
2010. július 8-29. - Budapest, Monarchia Borszaküzlet
Fajtakóstolókra invitálják a borkedvelőket a Monarchia Borszaküzletbe, ahol egy-egy délutánon egy-egy borfajta kóstolóján üdíthetik fel testüket s lelküket a betérők. A rozéktól kezdve, az olaszrizlingeken át, egészen a sauvignon blanc-okig vezet a sor, bár a könnyed vörösek sem maradnak ki a sorból. A részvételi díj mindegyik délutánra egységesen 1500 Ft.
A caprese és a bor
Mit igyunk hozzá?
Az insalata caprese, azaz a caprese saláta receptje Olaszországból érkezett hozzánk, és mára elkészítési idejének rövidsége, valamint könnyed, mégis tápláló volta miatt elterjedté vált konyháinkban. Az eredeti receptúra a regionális tagoltságáról sokáig híres Itália Campania tartományából érkezett, fő alkotóelemei: a mozzarella, a paradicsom és a bazsalikom. Ismerd meg a fogás történetét, és válassz hozzá illő bort ajánlataink közül!
A fiatalok és a bor
Emitt gáz, amott vagány
Azért érdemes a világ – a napilapok hírei mellett – talán apróbbnak tűnő változásait vizsgálni, mert sok esetben tisztán látható, hogy azért ez a globalizációs dolog annyira nem egyszerű. Megnyugtató a tudat, hogy még jó időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egyformák legyünk, ha egyáltalán ez valaha is lehetséges lesz.
A lecsó és a bor
Mit igyunk hozzá?
A nyár elképzelhetetlen nélküle. Paradicsomszezonban illik legalább hetente fogyasztani, hiszen annyira könnyen elkészül, annyira illik a szezonhoz, és persze annyira sokféle van belőle. Mert ugye, annak ellenére, hogy egyszerűnek látszik, hiszen mi van benne: paradicsom, paprika, mégis mindenkinek megvan a saját receptje, gondoljunk csak a harmadik legfontosabb hozzávalóra: a tojásra. Mi a megoldás: anélkül, kevéssel, sokkal? És persze: milyen bor illik hozzá?
A rosé körül forog a világ
Nem csak mi beszélünk róla
Ha már úgyis annyit emlegettük a magyar rosékat az elmúlt néhány napban, tekintsünk egy kicsit körül a világban is, hogy mi újság nemzetközileg rosé fronton. Hiszen úgy tűnik, hogy ha valaminek manapság divatja van bor terén, akkor az mindenképp ez a meséket idéző, könnyed, bájos ital, amely jól csúszik és szinte körülményektől függetlenül gondtalanságot és kikapcsolódást hoz.
A téma: champagne
Tíz tudnivaló a champagne-ról
Champagne az a borvidék, amely megtanította a világnak, hogy hogyan lehet pezsgőt készíteni. Persze ma már léteznek a tradicionális módszernél gyorsabb és kedvezőbb árú lehetőségek is, a minőség tekintetében azonban még mindig nem vette fel senki a versenyt a méthode champenoise-zal. Mivel most a champagne a fő témánk, gondoltuk, nem árt majd összegyűjteni a legfontosabb tudnivalókat.
Bevezető Champagne világába 3. rész
Az ünnepek csillogó itala
A Champagne kapcsán még az átlagosnál is többször előfordul, hogy szakszavakkal dobálóznak előttünk. Csak úgy röpködnek a „blanc de blancs”-ok, vagy „brut zero”-k. Persze ennek nem kell örökre így maradnia, az alábbi kis szótárban csoportokra bontva összefoglaltuk a legfontosabbakat, hogy ezentúl se ember, se címke ne hozhasson minket zavarba.
Borvacsora a Café Pierrot Étteremben
2007. november 7. – Budapest, Café Pierrot Étterem
Folytatódik a Vylyan borvacsorák sora, melynek következő állomása Nagykanizsa után Budapest lesz. A vacsora izgalmas részét a két új boron (Bogyólé 2007. és Rosé 2007.) és a finom ételeken kívül, a borokat bemutató Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza garantálja.
Borvacsora a Szőlőskert Fogadóban
2007. október 27. – Nagykanizsa, Szőlőskert Fogadó
Az idei évben különösen korán kezdődött a szüret egész Villányban. Ennek a ritka eseménynek köszönhetően az újborok nem Márton napján, azaz november 11-én kerülnek a borimádó közönség elé, hanem már október közepe óta forgalomban vannak. A Vylyan két új bort hozott ki az idén: a Vylyan Bogyólé 2007-t és a Vylyan Rosé 2007-t. Ennek alkalmából pedig borvacsora-sorozatot indított, amelynek egyik első állomása Nagykanizsa.
Dúzsi Tamás "Roséim 2011" Szekszárd
2012. július 12. - Budapest, Keresztúr Étterem és Vinotéka
Úgy kóstoltuk, ahogy Dúzsiék a kartonba tették: a könnyebb, kecsesebbtől a testesebb, teltebb felé haladva. "Minden fajta egy-egy meghatározó dűlőből származik, így nem csak a fajták, de hitünk szerint a dűlők jegyei is érezhetők ezeken a rozékon. Tamás esküszik rá, hogy abból a szőlőből készül jó rozé, amelyiket olyan jó enni, mint a csemegeszőlőt. Ezek a nagyobb szemű ritkább fürtöt adó szőlőink. Mindig más a kedvenc, rendszeresen kóstolgatjuk, de sosem felejtem el, hogy amikor a syrah rozét lepalackoztuk, este egyedül Tamással megittunk egy üveggel..." - Dúzsi Ilona.
Dúzsi kóstoló a Budai Várban
Rosé-mánia
A Magyar Borok Házába látogattunk el Dúzsi Tamás borainak bemutatójára. A rendezvényt a borász költő barátja, Kis Pál István tette színesebbé verseivel. Továbbá meghallgathattunk Dr. Tátrai Zsuzsanna, az MTA-főmunkatársa előadásában egy érdekes összefoglalót a húsvéti hagyományokról. A könnyed fürtikétől a fűszeres kadarkán át, egészen a testes cabernet-ig ízleltük meg a legkülönfélébb borokat. Dúzsit gyakran emlegetik úgy, mint „rosé király”-t, nem is okozott csalódást; az est végén megkóstolhattuk - rövidesen a boltokban is kapható - hat különféle roséból álló csomagját. Egyenként sajnos nem lesznek megvásárolhatóak. Közülük kiemelkedően jónak találtuk a pinot noir rosét gyümölcsös, üde illatával, frissítő, mégis aromagazdag ízével. Összességében elmondható, hogy átfogó képet kaphattunk a borászat által képviselni kívánt stílusról, és a versek által a borászhoz, mint szegzárdi emberhez is közelebb kerülhettünk.
Ebből is egy kicsikét…
Avagy hogy készül eztán a rosé?
Van az úgy, hogy valami divatba jön, és mindenki azt akarja inni. Ha hosszú sorokban állnak a vevők, nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy akár a föld alól is, de kerítsünk még valahonnan. Ismerünk olyan történeteket a borvilágban is, amikor a kikényszerített mennyiségi növekedés a minőség csökkenésével járt együtt. Ez utóbbi jelenséget pedig meglepően hamar észleli a fogyasztó, visszaesik az érdeklődés, és a termelő végül rosszabb helyzetbe kerül, mint ahol kiinduláskor volt.
Extrém étel és borpárosítások
Szabálysértőknek
Az extrém, kirívó jelenségek – legyenek azok a divat, sport, művészet vagy zene világában – elsőre meghökkenést váltanak ki a legtöbb emberből. Kicsit mögéjük nézve viszont előtűnik, hogy ezek is a már meglévő elemekből építkeznek, az újítók legfeljebb csavarnak egyet a dolgokon. A mai étel-bor párosításaimmal is valahol ez a helyzet; elsőre szokatlannak tűnnek majd, de az indoklásokkal minden a helyére kerül és – reményeim szerint – az idegenkedést felváltja az érdeklődés velük kapcsolatban.
Hogyan vásárolj bort egy szupermarketben?
Öt tipp a sikerhez
Ha szupermarketben szeretnénk bort vásárolni, talán akkor érezhetjük magunkat a legmagányosabbnak és legkiszolgáltatottabbnak. Mintha a farkasok közé vetettek volna minket. Mennyire más a pincészetnél bort venni, ahol meg is kóstolhatjuk, vagy egy borszaküzletben, ahol legtöbbször szakértő eladótól kapunk tanácsot, útmutatást.
Kékfrankos Rosé kóstoló
2012. április 23-25. - Budapest, Borkápolna
Ismét Rosé-földre kalandozhatnak mindazok, akik szívesen fogyasztják e stílusú borokat. A Borkápolnában április 23. és 25. között ismét rosé kóstolót szerveznek, ahol nyolc, kékfrankos szőlőfajtából készült nedűt vizsgálhatnak meg és hasonlíthatnak össze a betérők. Ezekhez külön borkorcsolyával készülnek a szervezők.
Kóstolj bele a borok világába! No. 2.
2008. november 28. – Budapest, Café Sempre
A Vinoport saját borkóstolót szervez azok számára, akik még csak most ismerkednek a borok világával. November 28-án az egyre közeledő télre való tekintettel a rosé és a vörösboroké lesz a főszerep, a legalább nyolc bor között lesznek fajtaborok és házasítások is. Érdekességképpen, kóstolunk majd ugyanabból a szőlőfajtából készített, de különböző borvidékről származó borokat egymás után, hogy megfigyelhessük, milyen különbségeket eredményez a származási hely.
Mit együnk a roséhoz?
Öt egyszerű, nyári vacsora
Ha a tikkasztó nappali kánikula estére maximum enyhül, a jól behűtött roséval – amely a megfelelő hőmérsékletű fröccshöz hasonlóan hamvassá teszi poharunk falát – kizárólag palacknyi mennyiségekben számolhatunk. Mert egyik pohár csúszik a másik után, teljesen észrevétlenül, pláne ha harapunk is hozzá valamit. Azért vigyázzunk a mennyiségekkel, különösen akkor, ha ezután még nekivágunk az éjszakának, mert hallottam már olyan történetet, amely három palack rosével indult és másnap reggel a fodrásznál egy nullás géppel ért véget.
Mitől jó egy rozé?
Dúzsi Tamást kérdeztük
Több apropója is van annak, hogy Dúzsi Tamást arról kérdeztük, mitől lesz igazán stílushű egy rozé. A háttérben húzódó okok egyike természetesen a lassan nyáriasra forduló időjárás, amelynek köszönhetően a legtöbben nem csak a ruhatárunkat, de a preferált borstílusunkat is lecseréljük. A második ok pedig a jövő hét végén megrendezésre kerülő Rosalia, egy rozéborokról szóló fesztivál.
Mondial du Rosé 2009.
A rózsaszín borászati magatartás
Idén tovább emelkedett a nevezett borok száma a Mondial du Rosé-n, azaz a kizárólag rosé borokat és pezsgőket felvonultató versenyen. Az április 25-27. között megrendezett rózsaszín versenyfutásról öt hazai pincészet is érmekkel tért haza, közülük azonban kiemelkedett a három arannyal és egy ezüstéremmel jutalmazott Dúzsi rosé-portfolió.
Már a portóiak is rozéznak
Rövid hírek Portugáliából
A ország nevének hallatán a lelkes borfogyasztónak először a klasszikus erősített portói édes vörösborok jutnak eszébe. Az utóbbi években azonban a világ kezdi felfedezni magának az ország hagyományos vörösborait is. Bár nagy mennyiségben még mindig nincsenek ott a szupermarketek és borszaküzletek polcain, egyre nagyobb az érdeklődés az "új" borország iránt, amely folyvást igyekszik kilépni a szomszédos Spanyolország árnyékából.
- 1
- 2
- 3
- következő »