A víz "szénsav által történendő izgatása"
Egy kis szóda és fröccs töri 1. rész
Egyre többen kérik a vendéglőkben a szódavizet, aminek másik neve, a szikvíz nem eredetére utal, hiszen nem a szikes talajok, hanem az ipari forradalom egyik szülöttje. Már több mint háromszáz éve folyamatosan frissíti az embereket tavasztól egészen őszig, a legmelegebb nyári napokban pedig ideális italként szolgál borral vagy épp szörppel. Hazánkban régen nagy sikernek örvendett kicsik és nagyok, tudósok és költők körében, aminek ékes bizonyítéka különböző költeményekben való megjelenése is. Ismerjük hát meg a szódát, a magyar kultuszitalt!
Amikor a szóda és a bor találkozik
Egy kis szóda és fröccstöri 2. rész
Köztudottan Jedlik Ányos volt, aki hazánkban elterjesztette a szikvizet, de azt talán kevesebben tudják, hogy ő volt az, aki Vörösmartynak megmutatta a spriccert, avagy a bor és szóda keverékét, a fröccsöt. Maga a név az 1890-es évektől lett ismert Magyarországon, Jedliknek köszönhetően pedig Győr elnyerte a fröccs városa megtisztelő címet. Bár az 1800-as évek végén született, a mai napig szívesen fogyasztott ital a fröccs, manapság ráadásul reneszánszát éli.
Bor + Építészet Kiállítás
2009. március 14. – április 26. – Győr, Városi Művészeti Múzeum
Egy kiállítás, ahol a bor és az építész játssza a főszerepet. Egy kiállítás, ahol a nedűk és az építészet egymásra talál pár hét erejéig. Egy kiállítás, ahol osztrák, szlovák és magyar kortárs építészeti remekek mellett csodás italokat kortyolhatunk. A Soproni borvidék rendezésében 2009. március 14-én nyílik meg az a kiállítás, ahol nem csak az épületek és borok mesélnek, hanem különböző meghívott vendégek is előadást tartanak e téma kapcsolatáról. A helyszín méltó kerete e kiállításnak, hiszen Győrben, az Esterházy-palotában találkozhatunk a remekművekkel.
Borúra derű: Itt a fröccs idő
Az elmúlt hetekben felhők, eső, szélvihar.
Nem is merem már összeadni (minek?); hogy mennyi eső esett eddig. A talaj már nem bírja elnyelni. Minden tocsog, párás. 25 éve épített házunkban feljött a víz a szuterénben. Eddig még soha nem jelentkezett. A szomszéd kútjában...
Csopaki Fröccsfesztivál 2012
2011. július 19-22. - Csopak, Fürdő utcai parkoló
Csütörtöktől vasárnapig mindenkit szeretettel vár az III. Csopaki Fröccsfesztivál. A hosszú hétvégén a kiváló borok mellett fergeteges programok is várják a látogatókat: esténként koncertek és táncbemutatók, szombaton ultizás és palackos borok szépségversenye. A borpavilonokban a helyi boros gazdák kínálják finom boraikat és a belőlük készült fröccsöket. A Balaton Borgaléria standján a következő borokat kóstolhatják meg:
Fontossá válhat a sárga muskotály
Interjú Kamocsay Ákossal
Június végén, a Dunán ringatózó Vén Hajó Étteremben tartotta meg évjárat-bemutatóját a Hilltop. A neszmélyi borászat legfrissebb, 2011-es évjáratának hét tételét, valamint egy tavaly csúcsbornak választott házasítást kóstolhattak végig a jelenlévők. Az új palackok megjelenése és tartalma, valamint a pincészettel kapcsolatos egyéb friss hírek kapcsán Kamocsay Ákos főborászt kérdeztük.
Fröccs a köbön
Felfrissülés országszerte
Nyáron mi is lehetne üdítőbb egy magyar ember számára, mint a fröccs? A pohárban buborékkal teli szóda és kedvenc illatos, friss borunk keveréke hódítja meg a gyomrunkat. Ennek a formációnak köszönhetően sokkal lassabban szívódik fel az alkohol, nem üt ki, a hidegen pezsgő víz pedig felüdíti a melegben kitikkadt testünk. Fesztiválokon, rendezvényeken különböző fröccspontok segítségével kortyolhatjuk el napi frissítőnket, amelyekből párat most ismerjünk meg együtt!
Fröccs és Foci VB
2010. június 20. - Magyarország
A Varga Pincészet és a Vinoport közös felmérésbe kezdett a 2010-es foci vb alatti fröccsfogyasztásról. Vajon mennyien ülnek le a képernyő elé egy-egy üdítő fröccsöt iszogatva? Vagy inkább a hűs rozékat szürcsölgetik a tévénézők? Vagy a régi szokásokhoz híven a sör kerül elő a hűtőből? Vajon a nők vagy a férfiak fogyasztják szívesebben ebben az időszakban a boros buborékos frissítőket? Azok között, akik az alábbi linken található kérdőívet kitöltik, értékes borcsomagokat sorsolunk ki. Érdemes hát néhány percet erre szánni, majd az ebből készült összeállítást elolvasni!
Fröccs és foci
Felmértük az igényeket
A Varga Pincészet és a Vinoport.hu kérdőíves felmérése szerint a borkedvelők több mint 70 százaléka sör helyett bort vagy fröccsöt iszik, még a foci vb közvetítések alatt is. Valljuk be ezt azért el is várjuk olvasóinktól, hiszen borkedvelőnek lenni inkább életforma, mint alkalmi sznobizmus.
Fröccsbusz - folytatás következik
2011. augusztus 5-28. - Országszerte
Ha nyár, akkor fröccs, ha fröccs, akkor Fröccsbusz, de mi van ősszel és télen? A kampány a minőségi magyar borokból készült felnőtt üdítő italt népszerűsítette a nyáron, 21 településen fordult meg és szétosztott 32.023 fröccsöt és málnát. A kampány folytatódik, aminek keretében a BNV-n, Ízek és Borok kiállításon, a Budapesti Fridge Fesztiválon és a Városligeti Műjégpályán osztogatják a fröccsöt, hűs idő esetén felforralják a bort, így melegítve fel testet s lelket.
Fröccsparti - német, osztrák és chilei vendégszerepléssel
2012. július 12. - Budapest, Winebar
Ebben a gyilkos melegben tényleg csak egy italtípus van, ami igazán oltja szomjunkat, ez a fröccs. Ez a fiziológiai mentőmellényként funkcionáló bor alapú ital kifejezetten jó szolgálatot tesz a kánikulában. Fanyar, savanykás ízvilágával felfrissít és hidratál is egyben. S, hogy multikulturálissá váljon a fröccs, arra gondolt a Chile Wein Import és a Winebar, hogy ezt az alapvetően komoly magyar hagyományokkal bíró italt, most a népek barátsága keretében német, osztrák illetve chilei borokból készíti el. Ez egy rendhagyó fröccskóstoló, ahol kilenc különböző borral lehet majd megkóstolni a változatos fröccstípusokat. Szép is az, amikor egy virgonc német rizling vagy egy intenzíven csábító chilei rozé randevúzik a szikár magyar szikvízzel.
Férfitípusok kedvenc boraikkal
Avagy férfi- és borpárosítás
Az alábbiakban néhány férfi alaptípust vázoltunk fel szigorúan tudománymentesen, feltételezett kedvenc boraikkal párosítva őket. Persze a valós életben viszonylag ritkák a kristálytiszta modellek. A legtöbb embernek időről-időre valószínűleg úgy változnak kedvencei, ahogyan ő maga is. Sokan közülünk, nők közül pedig még azt sem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy mi is tetszik igazából, a legtöbbször a pillanat dönti el melyik az a bor vagy férfi, akit nem felejtünk.
Grill és Fröccs Party az Óbudai Trófeában
2011. augusztus 2. - Budapest, Óbudai Trófea Grill Étterem
Az Óbudai Trófea Étteremben Grill és Fröccs Party-ra várják mindazokat, akik szívesen kóstolnák meg a grill ételekhez, salátákhoz a nyár állandó slágerét, a fröccsöt. Kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés mellett bemutatásra kerül többek között a mafla, a Krúdy-fröccs és polgármester is. Ezek történetéről is megtudhatunk sok mindent egy ismertetőből, illetve házigazdának Orbán Gergely borász érkezik. Minderre augusztus 2-án kerül sor.
Hogy állunk a fröccsel?
Felmértük, szívesen isszuk-e
A Vinoport csapata négy hétvégére sátrat bontott a Lánchíd budai hídfőjénél fröccsel és borral kínálva az arra járó szomjazókat. Az ideiglenesen korcsmárossá alakult csapat, azonban nem elégedett meg a poharak szünet nélküli töltögetésével. Egy rövid kérdőív segítségével a nyolc nap alatt arra kerestük a választ, népszerű-e manapság a fröccs? Főleg így nyáron.
Királyi Fröccs Udvar
2010. május 5. - szeptember 30. - Budapest, Királyi Borház és Pincemúzeum
Új szabadtéri programhelyszínnel várja a fröccs és a hazai borok kedvelőit a Királyi Borház és Pincemúzeum, a Fröccs Udvarban! Az ingyenesen látogatható udvar öt hónapon át tartó fesztivált kínál, amelynek keretében olyan különleges programokra kerül sor, mint A világ legnagyobb kisfröccse Guiness-rekord kísérlet, az Én és a fröccsöm játék, reneszánsz játszóház (a Múzeumok Éjszakáján), bortréningek (minden héten), virtuális bortúrák (minden hónapban), kiállítások, illetve komoly- és könnyűzenei koncertek sorozata. Mindezek mellett lesz még langalló, bor- és fröccskorcsolyák, és természetesen a bor és szóda házasításából született fröccs sem hiányzik majd.
Lecsófröccs Piknik
2012. július 20. - Budapest, Mikszáth Kálmán tér
A szervezők e szavakkal invitálnak az első Lecsófröccs Piknikre: "A lecsó valamilyen titokzatos oknál fogva kitüntetett és egyedi helyet foglal el a magyar gasztronómiában. Hogy ennek mi az oka, azt nemigen sikerült megfejtenünk, de annyit agyaltunk rajta, hogy végül elhatároztuk, hogy inkább rendezünk egy kis fesztivált, hátha kiadja a választ. A belvárosi lecsófesztivál természetesen nem pusztán a has teletöméséről szól, az éhségünk legalább annyira szellemi, mint testi, ezért az első dolgunk az volt, hogy megfelelő kalauzt találjunk az expedícióhoz.
Mi számít gáznak, és mi a menő?
Nemzetközi ital és étel trendek 2010-ben
A következőben több olyan listát veszünk végig, amelyek a 2010-es év trendjeiről vagy épp elkerülendő szokásairól, italairól szól. A listákat böngészve természetesen tisztán látható, hogy hazánk sok területen még messze áll ezektől a nemzetközi megállapításoktól. Épp ezért az elsőként vizsgált boros kérdésekben éltünk azzal a lehetőséggel, hogy az egyes pontokhoz minket érintő kommentárt fűzzünk.
Mit tudsz a szikvízről?
Kvízkérdések
Az ENSZ közgyűlésének döntése alapján március 22-e immár húsz éve a Víz Nemzetközi Világnapja. Ezen a napon érdemes átgondolni, mekkora jelentősége van a víznek mindennapjainkban, és azt, hogy milyen módon tudunk hozzájárulni készleteink megóvásához a gondosabb felhasználás által. Ha a borkóstolók körében vizet emlegetünk, gyakran vicc kerekedik belőle, van azonban egy vízműfaj, amely a közeledő jó időnek hála egyáltalán nem tréfadolog, mégpedig a fröccs alapanyaga: a szóda. A szódavízzel kapcsolatos ismereteiket most próbára tehetjük ezzel az öt kérdésből álló teszttel.
Mit tudsz a szikvízről?
Megoldás
A víz világnapja március 22-re esik, ebből az alkalomból a borosok számra legfontosabb vízzel, a fröccsnek alapot adó szódavízzel foglalkozunk játékos formában. Öt kérdést tettünk fel, amelyekre a helyes válasz rövid magyarázat kíséretében itt olvasható.
Mórikum - a Kultúr-fröccs-fesztivál
2011. augusztus 19-21. - Mór, Lamberg-kastély
A második alkalommal megrendezésre kerülő kisfesztivál keretében "MÓRIKUM" névjegy alatt a móri unikumokat gyűjtik össze és ismertetik meg a látogatókkal a szervezők augusztus 19. és 21. között. A város legemblematikusabb helyén, a gyönyörű Lamberg-kastélyban és csodálatos akusztikával bíró udvarán az érdeklődők találkozhatnak a móri kultúra színfoltjaival. Mindezt nemzeti ünnepünk programjai, valamint színházi, táncszínházi események gazdagítják.
A rendezvényt a helyi gasztronómiai különlegességek teszik igazán egyedivé és izgalmassá: fröccs, bor, borleves, kvircedli, macskapracni...
- 1
- 2
- következő »