Amerikai borfogyasztási szokások
Hasonlítunk vagy különbözünk?
Az Egyesült Államokban a bor kis túlzással egyike a fogyasztási cikkeknek: a legtöbbet nagyon korrektül megcsinálják, de mégis jobban alkalmazzák rá a többi árucikk esetében megszokott értékesítési gyakorlatokat, mint nálunk, Európában. Viszont az erősen piaci szemléletű hozzáállás következtében sokkal jobban ismerik a borokat megvásárló fogyasztók ízlését. Tény ugyan, hogy ez nem feltétlenül egyezik meg a hazai fogyasztók kedvével, mégis bemutat olyan nemzetközi trendeket, amelyek alól mi sem vonhatjuk ki magunkat.
Mi számít gáznak, és mi a menő?
Nemzetközi ital és étel trendek 2010-ben
A következőben több olyan listát veszünk végig, amelyek a 2010-es év trendjeiről vagy épp elkerülendő szokásairól, italairól szól. A listákat böngészve természetesen tisztán látható, hogy hazánk sok területen még messze áll ezektől a nemzetközi megállapításoktól. Épp ezért az elsőként vizsgált boros kérdésekben éltünk azzal a lehetőséggel, hogy az egyes pontokhoz minket érintő kommentárt fűzzünk.
Milyen bortrendek várhatók idén?
Jóslatok 2010-re
Év elején illendő összegezni az elmúlt esztendő tapasztalatait, a bátrabbak azonban nem állnak meg itt, hanem azt is elképzelik, mit tartogat a következő tizenkét hónap. Komoly borszakértők, borpiaci elemzők tették közzé, mit várnak 2010-től, merre haladunk majd, milyen változásokra számíthatunk. Ez persze a legtöbb esetben nem légből kapott jóslatokat jelent, inkább arra következtetnek a szakértők, hogy mely jelenlegi trendek vannak felfutóban illetve visszavonulóban.
Új trendek a borkóstolásban
A borkultúra alapja a borkóstolás
Egy múlt héten lezárult nyereményjátékunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hogy amikor bort fogyasztanak, csak az élvezet számít, vagy a tudatosság jegyében gondot fordítanak a bor megismerésére is? A kérdés feltevésekor nem határoztunk meg magunkban jó és rossz választ, inkább kíváncsian vártuk a véleményeket. Egy-két kivételtől eltekintve, a válaszadók komoly jelentőséget tulajdonítottak a tudatos borkóstolásnak, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen olyan emberekről volt szó, akik többsége rendszeresen tájékozódik ebben a témában többek között honlapunkon keresztül is. A következőkben olyan információk között szemezgetünk, amelyekről ritkán esik szó a borkóstolás kapcsán.