Meilleur Sommelier d Europe 2010

Cseke Gábor | 2010-11-27 20:08

XII. Sommelier Európa-bajnokság, Strasbourg, 2010. november 20-22.

Megint eltelt 2 év, megint túlvagyunk egy kontinensbajnokságon. Az idő rohan, a szakma fejlődik, sorra jönnek az új arcok, tehetséges versenyzők, egyenlőre még mindig Európa nyugati és északi részéről.

Érdekes, izgalmas és nem utolsósorban tanulságos volt az idei verseny, amelyet nem előzött meg óriási várakozás, legalábbis kívülről szemlélve, de az a tíz-tizenöt vérprofi, aki pontosan tudja, mit akar elérni az életében, évek óta erre a hétfőre, november 22-ére várt és készült éjt nappallá téve.

A versenyen mindenféle rendű- és rangú sommelier-k elindultak, olyanoktól kezdve, akik nem tudják kiejteni Alsace nevét, egészen azokig a “3 Michelin-csillagos” sommelier-kig, akik bejárták a világ minden fontosabb borvidékét, és évtizedek óta az élvonalban vannak. Sajnos nem a legigazságosabb, hogy minden országból csak 1-1 versenyző indulhat, az 50 milliós Franciaországból ugyanúgy, mint a 700 ezer lelkes Montenegróból, de ez a szabály, és a szabályok tekintetében a drákói szigorú ASI (Association de la Sommellerie Internationale) kérlelhetetlen.

A szervezésre alapjában véve semmi panaszunk nem lehet, alaposan, jól szervezett, élvezetes három napon vagyunk túl, sok-sok programmal, kóstolással, díszvacsorákkal. Van néhány apróság, amit azért nehezen emészt meg a gyomrunk, például a francia nyelvűekkel való nagyon halvány szimpatizálás a zsűri részéről, még ha diszkriminációról azért nem is beszélhetünk. Nem történt semi égbekiáltó, de aki ott volt, érti, hogy miről beszélek. Szerény véleményem szerint a tisztelt Comité technical-nak azért arra figyelnie kellene, hogy ha egy nemzetközi versenyt rendez, akkor angol nyelven folyjon végig a hivatalos kommunikáció, vagy ha erre nem képes, akkor szerezzen angolul kiválóan beszélő tolmácsokat. Én személy szerint rajongok a francia nyelvért, de nem biztos, hogy ezzel minden versenyzőtársam volt így. Azt is furcsálltuk, hogy előbbrehozták a verseny időpontját és már megint megnyirbálták a továbbjutók számát előzetes bejelentés nélkül. Ezeket az apróságokat leszámítva tényleg nagyon emlékezetes hétvégét töltöttünk el a Croisi Europe hajóin.

Azokon a hajókon, ahol közel 300 magyar dolgozik, így igazán hazai pályán érezhettem magam, és elmondhattam, hogy nekem van a legnagyobb szurkolótáborom az összes induló közül. Az elődöntőt a Strasbourg kikötőjében tanyázó Leonardo da Vinci nevű hajón rendezték, az azt követő elzászi vacsora pedig a mellette horgonyzó Beethoven fedélzetén volt. Gyakran látni ezeket a hajókat Budapesten is, a cég szinte az egész személyzetét egy budapesti közvetítő irodán keresztül szerzi be, így lehetett az, hogy akárhova mentem, mindenhol magyar szót lehetett hallani.

Ahogy várhattuk, az elődöntőben egy irgalmatlanul nehéz feladatsort kellett megoldani. Ebben többek között kellett tudni, hogy mi az a máslás és fordítás, azt, hogy a japán Saké alapanyagából, a rizsből kinyert cukrot milyen élesztőgombával erjesztik, Dél-Afrika borvidéki alkörzeteit kellett borvidékekbe besorolni, koktélok összetételét kellett ismerni, algériai, marokkói, libanoni és izraeli birtokokat csoportosítani országok szerint. Tudni kellett például, hogy a moseli Schubert-birtoknak melyik Einzellage-kban vannak szőlőterületei, vagy azt, hogy Ausztráliában a déli szélesség melyik fokától melyik fokáig terjednek szőlőültetvények, de azt is, hogy a chilei Limarí borvidéken ki honosította meg először a szőlőtermesztést. És hasonló finomságok. Eztán három bort kóstoltunk vakon, melyről egyoldalas leírást kellett készíteni, és három párlatot kellett felismernünk. A gyakorlati feladatok közé tartozott még egy fehér Portói felszolgálása nyolc fő részére.

Este egy elzászi sörvacsorán lazítottunk, majd a legizgalmasabb pillanat mindenki számára: a középdöntősök neveinek kihirdetése a hajó fedélzetén este fél tizenegykor. Harmincöten izgultunk, de csak a nyolcan örülhettek. Eredetileg tíz továbbjutót ígértek a szervezők, de csak nyolc lett a tízből, ez igazán kedves tőlük. (Ugyanúgy mint két éve, ahol - mint utóbb kiderült - azért nem jutottam tovább, mert a zsűri akkor is az utolsó pillanatban tízre szűkítette a továbbjutók körét.) A nagyon kedves magyar személyzetből többen is kijöttek a kikötőbe erre az eseményre, de sajnos nem kellett örömujjongásban kitörniük.

A nyolc középdöntős:

Andreas Jechsmayr (Ausztria) Restaurant Heimatliebe, Kitzbühel
Arvin Rosengren (Svédország) Restaurant Mash, Copenhagen
David Biraud (Franciaország) Hotel Crillon, Paris
Julia Gosea (Románia) Restaurant La Cave de l’Origine, Nizza
Matteo Ghiringhelli (Olaszország) Restaurant Il Vino d’Enrico Bernardo, Paris
Matthieu Longuére MS (Nagy-Britannia) Restaurant La Trompette, London
Merete Bɵ (Norvégia) Restaurant Grefsenkollen, Oslo
Paolo Basso (Svájc) Ceresio Vini, Lugano

Akiknek a neve itt nem hangzott el, azok számára ezennel befejeződött a verseny, javítási lehetőség: három év múlva. Akiknek viszont igen, ők másnap reggel 8-kor írtak egy nem kevésbé nehéz tesztet, valamint egy palack bort kellett dekantálniuk a zsűri előtt. Említésre érdemes, hogy az osztrák Andreas Jechsmayr és a norvég hölgyemény, Merete Bɵ már másodszorra jutottak be a második körbe, és a román lány is középdöntős volt Chilében, aki évek óta Lyonban, illletve Nizza-ban dolgozik és első diplomáját matematika-fizika szakon végezte. A svédek, és általában a skandinávok nagyon jól “nyomják”, mindig ott vannak a legjobbak között, hiába, sokat fektetnek a fiatalok nevelésébe.

Ez idő alatt mi borozással ütöttök el az időt, az eguisheim-i Leon Beyer pincészetét látogattuk meg. Később a Kientzheim-i St-Etienne konferenciaközpontban ebéd, borkóstoló tizenkét kiváló elzászi borászat részvételével. Innen este az egy kis faluban, Kirwiller-ben lévő, fővárosi kaszinókat megszégyenítő pompájú Royal Palace-ba hajtottunk, ahol a díszvacsora alőtt a Peter Lehmann nevével fémjelzett betétversenyen a Shiraz-ról való ismereteinkről kellett számot adnunk, valamint egy argentín, mendoza-i shirazt kellett (volna) felismerni. A győztes, David Biraud díja egy látogatás lesz a Peter Lehmann Winery-hez, Ausztráliába a Barossa völgyébe. Következett egy díszvacsora a strasbourgi vendéglátóipari iskola sommelier-osztályának prezentálásában. Itt láthattuk Serge Dubs-t táncra perdülni egy nála kb. egy fejjel magasabb hölggyel, és Pierre Faure-Brac-t, aki újfent dalos kedvében találta magát, és a “Ne me quittez pas” című dalt énekelte el nekünk. Ezt követően cabaret, zene, táncoslányok, szemfényvesztés, meg minden, ami szem-szájnak ingere.

Eljött a várva-várt hétfő és vele a döntő, ami mindig sommelier-zseniket emel a parnasszusra, vagy életcélokat, karriereket tör ketté néhány óra leforgása alatt. A finálé előtt bemelegítésnek egy kisebb koktél party, Duval-Leroy évjáratos Champagne-okkal. Itt alkalmam volt beszélgetni több nagyágyúval, például Vaccarinivel, aki abbahagyta a tanítást, és nyugdíjas éveit élvezi. Összefutottam Isa Bal 2008-as Európa-bajnokkal, a Fat Duck Head Sommelier-jevel, aki mesélte, hogy elkezdte a felkészülést a 2013-as világbajnokságra, most még “csak” naponta két-három órát tanul, de 2011-től napi öt-hat órát fog tréningezni. Azt is mondta, hogy alig várja, hogy holnap délben Londonba érjen, utána siet ki Bray-be, mert már nagyon hiányzik neki az étterem. Kicsit “összebútoroztam” a svédekkel is, Sören Polonius, aki Chile-ben hagyta abba az aktív versenyzést, vállalta, hogy engem is tréningez néha, ha átugrom hozzá Stockholm-ba, illetve lehet, hogy meghívnak a következő Skandináv bajnokságra vendégversenyzőnek. Ők, norvég mintára létrehozták a svéd nemzeti csapatot a szövetségükön belül, ahol fiatal sommelier-k világversenyekre való felkészítését végzik. Jó volt újra találkozni rég nem látott arcokkal, távolban dolgozó kollégákkal, és érezni, hogy jóllehet, egy versenyen vagyunk, nincs köztünk semmiféle rivalizálás. A szakma és a bor szeretete összehoz minket. Példaértékű összetartás és szeretet uralkodik a nagy sommelier-családban.

A döntő összetétele számomra nem hozott nagy meglepetést, az olasz, a francia és a svájci versenyző jutott be végül, a többiek kicsit csalódottan vonultak le a színpadról, a nézőtérről figyelhették tovább az eseményeket. Izgalmas, nagyjából kiegyenlített döntőt láthattunk, szép egyéni “megmozdulásokkal” mintaszerű megoldásokkal. Első körben egy Jeroboam (3 l) pezsgőt kellett széttölteni egyenlő arányban, a poharak számát a versenyzők választhatták meg, ki 30-at, ki 24-et választott. Később a versenyzők egyesével léptek a színpadra, és élő éttermi szituációkban kellett teljesíteniük: egy tízfogásos menühöz kellett tíz európai bort ajánlani, tíz különböző országból, aztán egy magnum (1,5 l) palack üledék nélküli Alsace Pinot Noirt kellett dekantálni és felszolgálni, lehetőleg két decanter-ből. Az asztalnál nagyon kemény csapat foglalt helyet, többek között világ- és Európa-bajnokok: Gerard Basset MW MS, Giuseppe Vaccarini, Philippe Faure-Brac és Shinya Tasaki, Isa Bal és Michéle Chantome, a Trophée Ruinart-ok szervezője. Kozma Kálmán, a magyar szövetség elnöke, aki rende zsűrizni szokott, ezúttal nem tudott eljönni Strasbourgba. Ezt követően egy hibás, csak rizlingeket tartalmazó borlapot kellett kijavítani, valamint három bort és 5 párlatot felismerni. Végül pedig meg kellett mondani, hogy kik voltak az Európa-bajnokok 1988-ban, 1996-ban, 1998-ban, 2000-ben, 2002-ben és 2008-ban. A műsorvezetők maguk is ikon-sommelier-k voltak, Enrico Bernardo és Serge Dubs aki az egész EB házigazdája volt.

Hogy érezzük a helyzet komolyságát, íme a borlap:

2007 Hochheimer Domdechaney Riesling Ausbruch, Deutschland
2008 Oestricher Alsace Grand Cru agape Riesling, France
2008 Finger Lakes Riesling Château La Fayette Reneau, Oregon, USA
2008 Grevenmacher Riesling, Fels Art et Vin Série 23, Caves de Grevenmacher, Mosel, Deutschland
2008 VQA Okanagan Valley Falls Riesling, Ontario, Canada
2004 Erstes Gewächs Winkeler Jesuitengarten Riesling, Prinz von Hessen, Österreich
2009 South Eastern Australia, Riesling, Cassela Wines, Pemberton, Australia
2000 Scharzhof, Riesling, Eiswein, Egon Müller, Mosel-Saar-Ruwer, Deutschland
2008 Bacacsony, Balaton, Rheine Riesling, Silver Line, Hongrie
2004 Riesling Icewine, SLC, Mission Hill, British Columbia, Canada

A francia David Biraud lépett először színpadra, az ő fellépése számomra egy kicsit görcsös volt. Látszott rajta az óriási feszültség és az akarás, bár mindent megtett annak érdekében, hogy ebből vajmi kevés jöjjön át. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy David nagyon jó sommelier. Aztán jött Paolo Basso, aki gépies mozgásával, gyorsaságával ismét egy kissé lelketlen produkciót adott elő, kicsit rideg, távolságtartó volt a svájci, végig egyetlen arcizma sem rezzent. Rutinosságát, precizitását és hihetetlen profizmusát azonban nem lehet nem észrevenni. Az olasz fiú, Matteo Ghiringhelli volt a közönség kedvence, aki jól mozgott a színpadon, gasztronómiai tudása is nagy. Láthatóan kissé rutintalanul, néhány feladatot nem tudott befejezni, viszont szépen, nyugodtan dolgozott és mindig figyelt a vendégeinek kényelmére.

A zsűri döntésének jogosságával - még ha sokan a franciát látták is volna szívesebben az élen - sajnos nem nagyon lehet vitatkozni. A svájci Paolo Basso ha csak egy kicsivel is, de véleményem szerint jogosan nyerte az Európa-bajnokságot. A 44 éves lugano-i borkereskedő halálprofi, és a szakma a kisujjában van, ez mindenki számára nyilvánvaló. Paolo Basso már eddig is élő legenda volt, de pechére eddig valahogy mindig lecsúszott a dobogó legfelső fokáról az utolsó pillanatban – 2000-ben, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban az Európa-bajnokságokon, 2004-ben és 2010-ben a világbajnokságokon lett második, illetve 2007-ben harmadik, most viszont tíz év próbálkozás után révbe ért. Azt gondolom, hogy a zsűri nemcsak azért ítélte neki az aranyérmet, hogy ezzel mintegy az életművét értékelje, de győzelme megérdemelt. Cége, a Ceresio Vini, a Szepsy-borok svájci forgalmazója.

Kicsit nekünk is könnybe lábadt a szemünk, amikor láttuk, hogy a színpad szélén ülve halkan sírdogáló második helyezett David Biraud-ot a kislánya próbálja vigasztalni. Sok sikert kívánunk Davidnak a továbbiakra.

A roppant tehetséges és csak 24 éves harmadik, Matteo Ghiringhelli Párizsban, Enrico Bernardo-nál dolgozik, és valamiért van egy olyan gyanúm, hogy ha továbbra is így fejlődik, három év múlva a következő versenyen nehéz lesz megállítani az olasz srácot bárkinek is.

Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a versenyből? Számomra a legfontosabb, hogy a Sommelier Európa-bajnokság top-sommelier-k versenye, amelyekre nem lehet “csak úgy” pár hónapos-éves tanulással felkészülni. Aki nincs bent nap mint nap a professzionális munkában, nem a gasztronómia és a szakma megszállottja és nem a vendéglátás szerelmese, nem kóstolja hetente borok százait és nem tanulja a bor-szakkönyvek oldalainak ezreit, az ne reméljen semmt ezen a megmérettetésen. Így - bár nem fogok depresszióba esni azért, mert nem sikerült világklasszisokat magam mögé utasítani - nekem is komolyan el kell gondolkodnom a folytatáson.
Köszönet a Magyar Sommelier Szövetségnek és Máté Csabának, a magyar csapat támogatójának a lehetőségért.
A következő Európa bajnokságot 2013-ban rendezik San Remo / Monte-Carloban.

Cseke Gábor