Duna Borrégió Napja
, , 2012. április 27. - Budapest, Vajdahunyadvár
Az Alföld egy napot Budapesten tölt. Legalábbis borokba zárva, ugyanis április 27-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ad otthont a Duna Borrégió Napjának. 12 órakor nyílnak ki a kapuk, hogy egészen 20 óráig várják az érdeklődő borkedvelőket. Csongrád, Hajós-Baja, Kunság és Ménes vidékeinek borászatai mutatják be nedűiket. Minden résztvevő továbbá megkapja az e napon debütáló Meglelé borát című borútikönyvet, ami a Duna Borrégió borászatairól szól.
A résztvevő borászok:
Csongrádi borvidék: Somodi Sándor (Ásotthalom), Ungerbauer György (Csongrád), Takács Ferenc (Hódmezővásárhely-Sóshalom), Maurer Oszkár (Hajdújárás).
Hajós-Bajai borvidék: Koch Csaba (Borota), Anna Borház - Gonda János (Érsekhalma), Kovács Róbert (Hajós), Sümegi Zsombor (Baja).
Kunsági borvidék: Béla Zoltán (Imrehegy), Birkás Zoltán (Izsák-Kurjantópuszta), Dimenzió Borászat – Kovácsné Drabant Katalin (Kecskemét-Szarkás), Frittmann János (Soltvadkert), Font Sándor (Soltvadkert), Gálné Dignisz Éva (Szigetcsép), Gedeon Birtok - Varga Árpád (Izsák), Halasi Borászat – Szőke Sándor (Kiskunhalas), István Borház – Csengődi István (Kiskőrös), Klément György (Cegléd), Kökény Benő (Cegléd), Kunvin - Ádám Gyula (Jánoshalma), Köpcös Pincészet – Léder Zoltán (Kiscsengőd), Lantos Szabolcs (Soltvadkert), Royalsekt (Izsák), Szentpéteri Attila (Kiskőrös).
Ménesi borvidék: Balla Géza (Ópálos, Arad-hegyalja)
Részvételi díj: 1500 Ft/fő
További információk:
http://www.dbborut.hu/
Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezzTársasági Élet hírlevelünkre!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!