Csak könnyedén? Sehogy másképp!
Gordon Ramsay szakácskönyve
2010-03-27 | Vizi CsengeBefutott médiasztár, arrogáns fickó, Michelin-csillagos éttermek tulajdonosa, remek könyvek írója, elsősorban azonban séf. Nagy-Britannia egyik legismertebb gasztronómiai személyisége, Gordon Ramsay egy olyan művel hódít a könyvpiacon, aminek segítségével közelebb kerülhetünk a mindennapjaihoz, családjához ételein keresztül. Ez a kötet a Csak könnyedén címet viseli.
Az Alexandra Kiadó gondozásban megjelent Ramsay kötetek sorában ez már a negyedik, ami követve egyik korábbi, önéletrajzi művének alcímét (Nem piskóta – A legvagányabb séf élete), vagányságot tükröz. A fotók, amikkel igen vaskosan megpakolták ezt a szakácskönyvet, mind-mind önmagában is remekmű lenne, de így, egy csokorba szedve szinte mesekönyvként tárul elénk a 10 Michelin-csillaggal rendelkező séf életének egy apró szelete.
Ez az apró szelet pedig nem más, mint a családdal, barátokkal közösen eltöltött, étkezéssel fűszerezett pillanatok előkészületei. Könnyedén összerakható ételekkel rukkol elő Ramsay, amiknek értelmet többek között az ad, hogy gyermekeinknek, gyermekeinkkel közösen készíthetjük el, hiszen „Ha a gyerekeket már kiskorukban bevonjuk a főzésbe, jobban fogják értékelni a jó minőségű kosztot. Sokkal jobban ízlik nekik az olyan étel, amit segítettek elkészíteni. Jó nézni, ahogy a saját hamburgerüket vagy pizzájukat készítik – és látni az arcukon az örömöt, ahogy később nagy élvezettel fogyasztják. Mindig mondom nekik, hogy gondoljanak arra is, az étel, amit esznek, honnan származik. A srácaim idén paradicsomot ültettek a kertben…”
Ramsay gyermekei mellett megtapasztalta, mit is esznek szívesen a csemeték, így egy külön kölyökmenüt állított össze, amiket könnyedén elkészíthet minden háziasszony vagy épp háziapuka, nem is beszélve a segítő kis kezekről, amelyek időnként igen jól jönnek. A paradicsomos, mozzarellás pizzát vegyes feltéttel például akkor is gyorsan elkészíthetjük, ha egy gyereksereg érkezik délutánra, hogy srácaink zsúrján hatalmas játékban fáradjanak le. Ilyenkor akár szalonnás, zöldborsós tésztát is kreálhatunk nekik, hiszen „A tészta remek energiaforrás, és a gyerekek is imádják. Ehhez az egyszerű ételhez valószínűleg minden van otthon – ráadásul a tápértéke nagyon jó, az arányok kiegyensúlyozottak.”
Amennyiben már a „Banana split”-en is túl vagyunk, jöhet az alvás a kicsiknek. Ekkor ismét egymásra tud figyelni apa és anya. Kezdődhet a rendrakás. Másnap, mikor a család fiatal tagjai a nagyszülőkhöz elutaztak, végre van egy kis szusszanásnyi ideje a szülőknek. Ekkor előtérbe kerülhetnek azok az ételek, amiket Ramsay Vacsora két főre fejezete foglal magába.
A romantikátmegölhetné, ha ezeknek az ételek elkészítésével töltött fél vagy akár egy egész napot a konyhában kellene töltenünk. A mottó itt is megállja a helyét: csak könnyedén! Az alapanyagokat tekintve nem a közép-európai piacok kínálatára íródott a kötet, de a leleményes konyhatündérek biztosan megtalálják a hazánkban kapható hasonló nyersanyagokat. Vigyünk csak bele ételeinkbe egy kis kreativitást, ezzel lenyűgözve párunkat. Például a tengeri pisztráng helyett megtalálhatjuk magyar folyókban nevelkedett testvérét, a sebes pisztrángot, amihez bébipóréhagymát, tört burgonyát és paradicsomos vajmártást adva remek élvezetekben lehet részünk.
Másnapra biztosan kipihenten és jókedvvel ébredünk majd egy ilyen kellemes vacsora és szerelmünk társasága után, főképp, ha tudjuk, aznap este barátaink érkeznek egy kis kártyapartira. Ahhoz, hogy őket is különleges falatokkal várjuk, ismét nem kell a szomszédba menni receptért, elég, ha kinyitjuk Ramsay könyvét, és eldöntjük, Barbecue a kertben vagy Koktélok és falatkák illetve Receptek 10 főre fejezetből válogatjuk-e aznapi fogásainkat. Ez sem lesz nehéz, hiszen párunkkal együtt gyorsan elkészíthetünk pár kanapét, aminél séfünk tanácsa szerint jó, ha fejenként kb. hét falatkával számolunk.
Ha inkább a szabadban töltenénk el a kártyaparti előtti időt, vágjunk bele az ismeretlenbe, és próbáljunk ki egy-egy új Ramsay-receptet, hiszen ő maga is gyakran adja fejét grillezésre, így ezen a téren is gyakorlott személlyel állunk szemben: „Amikor nyáron otthon pihenek, sokszor gyújtom be a kerti grillsütőt. Az ételek íze sokkal jobban érvényesül, ráadásul a hamburgeren és a kolbászon kívül rengeteg mást is készíthetünk – halat, húst, zöldségeket vagy akár gyümölcsöket is. Ha a hozzávalókat előre bepácoljuk, azzal nemcsak ízesítjük az ételt, de a soványabb húsok is szaftosabbak maradnak…”
Amennyiben nem szeretnénk még ennyire sem túlbonyolítani az estét, de a vendégeinket mégis meglepnénk valamivel, készítsünk koktélt, amikből néhányat szintén találunk a kékfedeles kötetben. Legyen Bellini, Champagne alexander vagy épp Pina colada a választottunk, egy biztos, a siker nem marad el.
Ha reggel kissé kótyagosan ébredünk, és ráadásul a gyerekek is lassan megérkeznek, érdemes egy kávé elfogyasztása után összedobnunk egy fűszeres kenyeret, amihez cseresznyekompótot tálalunk majd, így kínálva kicsiknek és nagyoknak különleges csemegét a viszontlátás örömére.
Számos receptet találhatunk még különleges alkalmakra, amikor mondjuk, a nagy család összejön, hogy megünnepeljék a legfiatalabb tag születésnapját, de akad olyan fogásajánlat is, amit gyorsételként, de mégis felsőfokon készíthetünk el, feledve a gyorsfagyasztott ételek tartósítószeres standard ízeit.
És ha már a tartósítószereknél járunk, érdemes odafigyelni Ramsay szavaira, amik folyamatosan egy dolgot sulykolnak belénk a kötete mind a 255 oldaláról: figyeljünk az alapanyagokra és ha lehet, vegyünk bioélelmiszereket, így például „…mindig szabadban tartott biocsirkét vásároljunk – az íze sokkal jobb, mint a nagyüzemi, táppal etetett és mozgásukban korlátozott állatoké.”
Ha belegondolunk abba, hogy ez a férfi mit ért el a gasztronómia csillagos égboltján, talán érdemes megfogadni tanácsát, és ezzel mind a mi, mind pedig szeretteink egészségét hosszabb távon megőrizhetjük.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!







