Vinoport Club No.17. - Pannonhalmi Apátsági Pincészet MEGTELT!
, , 2010. március 11. - Budapest, Café Sempre
Pannonhalmára mindig szívesen utazunk. A Vinoporton is beszámoltunk már az Apátságban és pincészetében tett látogatásunkról és bemutattuk a borászatot, nem is beszélve a nyári jazz koncertekről, amelyeket a pincészet teraszán hallgattunk meg. Ez alkalommal azonban nem mi utazunk majd Pannonhalmára, hanem épp ellenkezőleg, Illés Tamást látjuk majd vendégül következő klubkóstolónkon.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már évek óta kóstolhatjuk a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borait, és véleményünkről számot is adunk magazinunk Borbár rovatában. Márciusi kóstolónk abból a szempontból lesz különleges, hogy a pincészet aktuális borai mellett újra a múltba kalandozunk, ez alkalommal több évjáratnyi rajnai rizlingek szárnyán.
Természetesen most is fontosnak tarjuk a közös beszélgetést, szeretnénk meghallgatni Téged is arról, hogy mit gondolsz a poharadban lévő borról.
A közvetlen barátságos hangulat és a közös beszélgetés érdekében kóstolónkra maximum tizenkét vendéget várunk, így mindenképpen szükség van előzetes jelentkezésre!
Ha kíváncsi vagy, belenézhetsz januári rendezvényünk képeiben, amikor régebbi évjáratú St. Andrea borokat kóstoltunk Egerből:
Első kóstoló
Második Kóstoló
Jelentkezés: info@vinoport.hu e-mail címen.
Helyszín: Café Sempre (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 1.)
Időpont: 2010. március 11. - 19:00
Ár:
A Café Semprében előzetesen befizetve: 4900 Ft.
A kóstoló előtt rendezve: 5400 Ft.
Szeretettel várunk!
Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezz Társasági Élet hírlevelünkre!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!