Az összetartó család
Látogatóban a Bozóky Pincészetnél 1. rész
A Bozóky családi pincészet 2011 decemberében ünnepelte 20 éves fennállását. Már 1991-ben elnyerte jelenlegi formáját, vagyis készen állt a kóstolóterem és a múzeum, amik most is várják a vendégeket. Ez utóbbiba szép lassan került be a gyűjtemény, hiszen a család hosszú utazások, túrák során szerezte meg mindazt, ami mára egyedi tartalommal töltötte meg épületüket. A pincészet családi vállalkozás révén a mindennapokban is az összefogásról, a munkamegosztásról ad már majdhogynem idilli képet.
Bortúra a Bozóky Pincészetbe
2009. szeptember 19. - Mór, Bozóky Pincészet
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom szeptember második felében Mórra látogat, hogy felfedezze e borvidéket is borain keresztül. A célállomás a Bozóky Pincészet lesz, ahol a kóstolás mellett meg lehet majd ismerkedni a borásszal, a pincét is fel lehet fedezni, végül pedig elmerülhetnek az érdeklődők e vidék szőlőinek nedűiben, vagyis megízlelhetik a Móri Ezerjó bűvöletes világát, vagy akár belefelejtkezhetnek a tramini ízkompozíciójába.
Szem előtt a tradíciók
Látogatóban a Bozóky Pincészetnél 2. rész
A Bozóky Pincészet alapítását és a családi együttműködést már megismerhettük cikkünk előző részéből, most pedig átevezünk egy olyan perspektívába, amelyben helyet kapnak a szőlőfajták, a technológia és a pincészet büszkesége, a múzeum. Bozóky István mesélt a mindennapokról, aki már a kezdetek kezdete óta egyengeti a borászat életét.
Túl a felújításon
A Bozóky Pincészet megújult
Európai Uniós forrásból sikerrel zárult le a Móron található Bozóky Pincészet rekonstrukciója, amely egy nagyobb terv részeként valósulhatott meg. A nagyobb tervet a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás (KTKT) tűzte ki célul, aminek érdekében pályázatot nyújtott be az EU-hoz a térség turisztikai vonzerejét növelő látványosságok építéséhez. 2009 végén el is nyertek egy 370 millió forint összegű támogatást.