Címke: Eger

Bolyki borkóstoló

2010. március 4. - Budapest, Budai Borszalon

Bolyki borkóstoló Bolyki János 2003-ban kezdett el borászkodni, és az ebből az évjáratból származó Bikavére 2006-ban már ezüstérmet nyert a Challange International du Vin borversenyen. "Azóta is az egyre magasabb minőség keresése a célom. Boraimat a természetesség elve alapján készítem, és igyekszem minél kevésbé terhelni a környezetet. A szőlőművelésben van állandó segítségem, egyébként minden munkát egyedül végzek. Úgy gondolom, hogy a borkészítés teljes embert kíván: egy embernek kell átlátnia az egész munkafolyamatot."

Bolyki borok kóstolója

2011. március 9. - Budapest, Barabás Villa

Bolyki borok kóstolója A Barabás Villa ad helyet annak a Hegyvidéki Borklub kóstolónak, amelyen az Egri borvidék egyik ismert fiatal borászának, Bolyki Jánosnak a nedűiből kínálnak egy csokorra valót. Királyleánykával indul a sor, amit többek között a Nem hall, nem lát, nem beszél követ, hogy aztán senki se maradjon kedvtelenül, egy Bíborkadarka aszúval zárul a sor. Ehhez pedig külön vacsorával készülnek a szervezők.

Bolyki borvacsora

2008. március 1. – Sárospatak, Vár Vendéglő

Bolyki borvacsora Egy izgalmas napnak nézünk elébe március 1-én. Legalábbis aki ellátogat Sárospatakra, az mindenképp. Nem más várja itt, mint a „Bor és gasztronómia” névre keresztelt rendezvény. Az egyik vendég a fiatal borász, aki mindössze 2003 óta borászkodik. Az est során a Bolyki Szőlőbirtok és pincészet borait kóstolhatják végig a nedűk szerelmesei, valamint Sándor Tamás sajtkészítő is elhozza finomságait Egerből. A borvacsorát megelőzi egy ingyenes kóstoló, ahol lehetőség van belekortyolni mind a borok, mind a sajtok világába illetve vásárolni is azokból, melyek elnyerték tetszésünket.

Bolyki borvacsora

2011. július 14. - Budapest, 57 Restaurant

Bolyki borvacsora A fiatal egri borász, aki pincéjét egy sziklafalban alakította ki, Bolyki János nedűire épülnek az 57 Restaurant július 14-én megrendezésre kerülő borvacsorájának fogásai. A borok között Királyleányka, Sauvignon Blanc, Rosé, Hárslevelű, Kadarka, Merlot, Metatéma és Bíbor Kadarka Aszú szerepelnek.

Bor és Gasztronómia nap a Vár Vendéglőben

2008. április 26. – Sárospatak, Vár Vendéglő

Bor és Gasztronómia nap a Vár Vendéglőben Eger városának nevét viselő borok sora lesz kóstolható Sárospatakon, április 26-án a Bor és Gasztronómia napján egy borvacsora keretén belül. A Vár Vendéglőben dr. Dula Bence, Eger tiszteletbeli örökös hegybírója fogja a borokat bemutatni. Mivel vacsoráról lévén szó, az étel sem hiányozhat az asztalról, melynek keretén belül a Húsprofit Kft. Igazi Száraz Sonkái is megkóstolhatók. Délután a rendezvény mindenki számára ingyenesen látogatható, míg az esti borvacsorára előre meg kell váltani a jegyeket.

Bordulás

2011. január 21. - Budapest, Öreghalász Étterem

Bordulás Nyolc fogás vár azokra, akik úgy döntenek, a farsangi szezonban ellátogatnak az Öreghalász Étterembe. Január 21-én Dula Bence tíz borából ízlelhetnek meg egy csokrot a vendégek, amelyekhez külön komponáltak egy különleges borvacsorát is. Vannak köztük többszörösen díjnyertes tételek is, ezért érdemes minél előtt helyet foglalni e mulatságra.

Borklub Budafokon

2007. október 29. - Budafok, Seybold-Garab Pince

Borklub Budafokon Talán sokunk még nem is hallott a Seybold-Garab Pincészetről, de annál többen az egri borvidék híres borairól. Annak, aki szereti a vöröset bikavéresen vagy szívesen kóstolna egy kis 2003-as Kadarkát, most itt a nagy lehetőség!

Borkollégium Borszalon - Gál Lajos borbemutatója

2010. február 3. - Budapest, Borkollégium Borszalon

Borkollégium Borszalon - Gál Lajos borbemutatója Az egri illetőségű Gál Lajos Pincészetének tételeiből kerülnek ki a dugók február 3-án a Borkollégium Borszalonjában. Ekkor a pincészet vezetője, Gál Lajos is személyes tiszteletét teszi, hogy meséljen pincéjükről, az Egri borvidékről, és nem utolsó sorban az épp kóstolásra szánt borokról.

Borkollégium Borszalon - Orsolya Pince

2010. március 30. - Budapest, Borkollégium Borszalon

Borkollégium Borszalon - Orsolya Pince A Borkollégium Borszalon borkóstolóinak márciusi programjai közé olyan neves pincék nedűi kerülnek, mint a villányi Gere Attiláé, a somlói Kolonics Károlyé vagy épp az egri Orsolya Pincéjé. Először Gere Attila nyolc bora mellé érkezett egy meglepetés március 16-án, amelyet Kolonics Károly fehér minerális tételei követnek márciusnak huszonnegyedik napján, hogy aztán a hónap utolsó keddjén északra, az Orsolya Pince környékén kalandozzanak az ízlelőbimbók.

Borkóstoló a Tarjányi pincészet boraiból

2012. november 21. - Budapest, vinoWonka

Borkóstoló a Tarjányi pincészet boraiból A vinoWonka egyik kedvenc pincészete vendégeskedik november végén a csokoládé- és borbárban! A Tarjányi pincészet jön el hozzájuk Egerből, Tarjányi Gyula és felesége Nóra személyében. Személyesen fogják bemutatni kiváló boraikat, és elmesélni a pince történetét.

Bormustra és gasztronómiai ünnep Eger

2008. augusztus 15-17. – Eger, Dobó tér

Bormustra és gasztronómiai ünnep Eger Már hatodik alkalommal jönnek össze a bükki, az egri, a mátrai és a tokaji borászok, hogy az Egri Bormustrán bemutassák tevékenységüket, boraikat. De a több mint 20 borász nem csak kis hazánk határain belülről érkezik, ugyanis Eger testvérvárosából, Esslingenből is megismerhetünk majd két borászt. A környezet is illeszkedik a témához, vagyis a mustrára a Dobó téren kerül sor, ahol bizony az ételekről sem feledkeznek el. Erről az egyik kiváló egri étterem, az Excalibur fennhatósága alá fog tartozni. A jövőben a rendezők szeretnék majd szlovák borászatokkal bővíteni a „kínálatot”, hogy a (ország)határok se szabjanak határt a kóstolásra!

Borok és fürdőzés Egerben

Lássunk többet borvidékeinkből!

Borok és fürdőzés Egerben Az Egri borvidéki túránk több település meglátogatásából is állhat, ha nem csak Eger városát, pincéit és környékét szeretnénk felfedezni, hiszen például Noszvajon, Szomolyán, Ostoroson és Egerszalókon is találkozhatunk borászokkal, ha épp arra vezetne utunk. Azonban a megyei jogú város rengeteg látnivalót tartogat számunkra, egy-két napba talán bele sem fér, ha az összeset fel szeretnénk keresni. Épp ezért összeállítottunk egy vidám nyári csokorra való látványosságot, amibe egy kis stresszáztatást is belecsempésztünk.

Borok és fürdőzés Egerben

Lássunk többet borvidékeinkből!

Borok és fürdőzés Egerben Az Egri borvidéki túránk több település meglátogatásából is állhat, ha nem csak Eger városát, pincéit és környékét szeretnénk felfedezni, hiszen például Noszvajon, Szomolyán, Ostoroson és Egerszalókon is találkozhatunk borászokkal, ha épp arra vezetne utunk. Azonban a megyei jogú város rengeteg látnivalót tartogat számunkra, egy-két napba talán bele sem fér, ha az összeset fel szeretnénk keresni. Épp ezért összeállítottunk egy vidám nyári csokorra való látványosságot, amibe egy kis stresszáztatást is belecsempésztünk.

Borturizmus komplex felfogásban

Interjú Rácz Kingával 2. rész

Borturizmus komplex felfogásban Beszélgetésünk első részében az Egri Korona Borház kialakításának szempontjairól tudhattunk meg többet, majd elindultunk egy olyan úton, amely az önállóság jelentőségéről szól. A saját szőlőről kiszelektált élesztőtől, a pincészet tulajdonában álló kádárüzem és kőbánya adta szabadságig jutottunk. Most pedig arról kérdezzük Rácz Kingát, hogy a 220 hektárnyi szőlő művelése és annak feldolgozása mellett milyen lépéseket tesznek a fogyasztókkal való szorosabb kapcsolatért?

Bortúra Egerbe Az ihatóbb Magyarországért!

2008. november 15. – Budapest – Eger – Budapest

Bortúra Egerbe Az ihatóbb Magyarországért! Az ihatóbb Magyarországért mozgalom célja a kulturált borfogyasztás tudatosítása az emberekben. Ennek érdekében házi kóstolókat és kirándulásokat szerveznek az ország különböző borvidékeire. November közepén az Egri borvidék kerül nagyító alá. A korai indulás után bizony le kell szállni a buszról, hogy délelőtt egy nagy gyalogtúrán (9,5 km, 380 m) bemelegedjenek az izmok. Ezután biztosan nagyon jól fog jönni a Hagymási Pincészet ötféle bora és komatála (kolbász, szalonna, paradicsom, paprika, hagyma). Érdemes odafigyelni a megfelelő öltözékre is, hiszen novemberben már hűvös szellők fújnak országunkban!

Bortúra az Év Borászához

2010. március 27. - Egerszalók, St. Andrea Pincészet

Bortúra az Év Borászához Ma Magyarországon nemcsak a borászok, pincészetek feladata újra felépíteni a magyar bor presztízsét, hanem a borfogyasztóknak is mögéjük kell sorakozni, és összefogásukkal, a magyar bor iránti szeretetükkel támogatni kell ezt az ügyet. Ebben a szép, de nehéz feladatban szeretne Az ihatóbb Magyarországért mozgalom segíteni a borfogyasztók és a borászok egymáshoz közelítésével, bortúrák szervezésével.

Borvacsora Bolyki Jánossal

2012. május 23. - Budapest, Jardinette Vendéglő

Borvacsora Bolyki Jánossal A Jardinette Vendéglő májusi borvacsoráján Az év gasztroborászát látja vendégül. A címet olyan borász kaphatja, aki személyes kommunikációjával, borai felhasználhatóságával, borkóstolói, borbemutatói színvonalával kiemelkedő teljesítményt nyújt. A díj birtokosa 2012-ben Bolyki János egri borász a Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa. Bolyki János véleménye szerint a borásznak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a borait bemutathassa, sikere pedig a kiváló minőségen kívül a fiatalos arculatban és lendületben keresendő.

Borvacsora a Thummerer pincészettel

2013. március 14. - Budakeszi, Veritas Budakeszi

Borvacsora a Thummerer pincészettel Vili Papa régi jó barát. A nagy klasszikusok egyike, amit Thummerer Vilmosnak köszönhetünk. Március közepén nem akármilyen borsorral és vacsorával hódolnak Eger előtt: Thummerer Vilmos érkezik a Veritas Budakeszibe 2006-os nagy boraival! Lesz Bikavér Superior, Tekenőháti Merlot és a már említett Vili Papa Cuvée. Szerintük ennél meggyőzőbb érv nem is kell, hogy a hosszú hétvégét náluk kezdjétek csütörtök este! Séfük, Balázs, most is nagyot fog villantani: bélszín, libamájas rák, fácán esszencia... Szó mi szó, megihlették a borok.

Borvacsora a perbáli Walter Vendéglőben

2012. október 25. - Perbál, Walter Vendéglő

Borvacsora a perbáli Walter Vendéglőben A Walter Vendéglő - hatvanöt év kényszerpihenő utáni - megnyitásával csatlakozni szeretnének azon vidéki éttermek sorába, ahol a budántúli ínyenceknek egy jó ebéd vagy vacsora, egy kellemesen eltöltendő este kedvéért nem kell útra kelniük a főváros irányába. Alternatívát kínálva a vendégeknek, akik a színvonalas és visszafogott belső környezetben vagy a hangulatos kerti teraszon étkezve és borozva élvezhetik a Ruprecht László kreatív séf alkotta rövid, de változatos étlap és a gazdag borlap adta kínálatot.

Bródy Piknik Bolykinál

2013. május 11. - Eger, Bolyki Pincészet

Bródy Piknik Bolykinál Három kortárs költő és három kortárs zenész írja, játssza újra egymás műveit. A fellépő írók: Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Szálinger Balázs. A fellépő zenészek: Kollár-Klemencz László (Kistehén Zenekar), Beck Zoltán (30Y), Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven). Majd: DJ. Turcsanyi és DJ. Bolyki.