Borismereti tanfolyam vendéglátásban dolgozókban
2010. szeptember 16-25. - Budapest, Borkollégium
A vendéglátásban dolgozók számára intenzív kurzus indul a Borkollégiumban szeptember folyamán, amelyben átfog képet kaphatnak az érdeklődők a borokról borkóstolás útján, illetve a szőlőtermesztéstől kezdve, a fő borstílusokon át, egészen az éttermi borkészlet összeállításáig nyújtanak segítséget elméletben az oktatók.
Borkollégium Borszalon - Gál Lajos borbemutatója
2010. február 3. - Budapest, Borkollégium Borszalon
Az egri illetőségű Gál Lajos Pincészetének tételeiből kerülnek ki a dugók február 3-án a Borkollégium Borszalonjában. Ekkor a pincészet vezetője, Gál Lajos is személyes tiszteletét teszi, hogy meséljen pincéjükről, az Egri borvidékről, és nem utolsó sorban az épp kóstolásra szánt borokról.
Borkollégium Mesterkurzus - Magyar fajták
2010. október 26. - 2011. április 19. - Budapest, Vármegye Galéria
A Borkollégiumban 2010. őszétől és 2011-ben is folytatódnak a Mesterkurzus tanfolyamok a Vármegye Galériában! Több kurzus közül válogathatnak, akik szeretnék a borkóstolás tudományát mesterfokon elsajátítani, tudásukat ezen a módon bővíteni. Egy rövid elméleti bevezetővel indulnak az alkalmak, amiket aztán nyílt vagy vakkóstolás követ, még izgalmasabbá téve a borkóstolás témáját! Szekszárd, Villány, Tokaj, Eger... Tovább is van, mondjuk még?
Egri borok a Vármegye Galériában
A Borkollégium kihelyezett kóstolója
Tóth István és a Buttler Pincészet borait lehetett kóstolni azon a borbemutatón, amit Mészáros Gabriella tartott 2009. május 5-én Budapesten, a Vármegye Galériában. A két egri borászat kínálatát felvonultató eseményre a Borkollégium korábbi és jelenlegi diákjai kaptak meghívást. A vezetett kóstoló keretében, a tanfolyamokon megszokott módon elemezték ki az egri vörösborokat. Gabriella szerint az ehhez hasonló gyakorlás nagy jelentősséggel bír, nem elég ugyanis elsajátítani a WSET nemzetközi kóstolási rendszerét, de azt folyamatosan ismételni is kell, hogy valóban készséggé váljon.
Karácsonyi borkóstoló a Borkollégiumban
2010. december 14. - Budapest, Vármegye Galéria
Igazi karácsonyi ünneplésnek ígérkezik az, a Borkollégium által szervezett kóstoló, amin tokaji borászok mutatják be nedűiket. Az évadzáró kóstolón 12 pincészet közel 30 borát ízlelhetik meg a vendégek, mindezt december 14-én, a Vármegye Galériában.
Lenkey Géza a Borkollégium Borszalonában
2009. szeptember 29. - Budapest, Vármegye Galéria
A Borkollégium Borszalon rendezvényeinek következő alkalma a Tokaji borvidékre repíti el a borkedvelőket. Egy családi borászat remekeit ízlelhetik majd meg az érdeklődők. A borok egyenesen Mádról érkeznek, a Lenkey Pincészettől, hogy a tulajdonos, Lenkey Géza bemutathassa az e régió iránt is fogékonyaknak, milyen az édesapától induló borászatot vezetni, mekkora földterületen termesztenek, hogyan ápolják, gondozzák szőlőültetvényüket és végül milyen módon is készül nedűjük. Természetesen nem csak a szavaké lesz az este, hanem a boroké is, hiszen a poharak is megtelnek Hegyalja nektárjával.
Luca nap a Tokaji Borbarátnők Társaságával
2009. december 11. - Budapest, Vármegye Galéria
A Tokaji Borbarátnők Társasága a Borkollégiummal összefogva december 11-én megrendezi ez évi Luca napi kóstolóját, amin kötetlenül beszélgethetnek a résztvevők a megjelent borászokkal, kedvükre kóstolgathatják a finomabbnál finomabb borokat. Továbbá a Tokaji Borbarátnők bemutatják karácsonyi boraikat és meghirdetik a 2010. évi Desszert és borkorcsolya receptversenyt.
Luca napi borkóstoló a Tokaji Borbarátnőkkel
2011. december 12. - Budapest, Vármegye Galéria
Luca napján Hagyományos Luca napi borkóstolóra invitálják a vendégeket a Vármegye Galériába, ahol a Tokaji Borbarátnők Társasága nevében 12 pincészet vesz majd részt a kóstolón, amelyet Mészáros Gabriella nyit majd meg. A belépővel nem csak korlátlanul fogyaszthatunk minden borból, hanem falatkákkal is kínálnak majd minden vendéget.
Mesterkurzus borkóstolók - Óvilág kontra Újvilág
2009. december 8. - Budapest, Vármegye Galéria
Folytatódnak a Mesterkurzusok Mészáros Gabriella vezetésével! Akik már kicsit jobban ismerik a borokat, jártak már egy-két ilyen kurzuson, biztosan örömmel veszik, hogy itt a folytatás, akik azonban még sosem ültek be egy ilyenre, azoknak érdemes megnézniük, mitől is döglik ama bizonyos légy. Egy kis elméleti bevezető, egy kis nyílt vagy épp vakkóstolás, jegyzetelés, vidám hangulat. Ez jellemzi az agy- és íztágító kurzust, amiről nem érdemes lemaradni, hiszen a finom borok mellett nagyon sok információval gazdagodhatunk!
Mádi Furmint Ünnep - Kiállítás megnyitó
2012. szeptember 7. - Mád, Demetervin
A Tokaji Borbarátnők Társasága, az Erdélyi Művészetért Alapítvány és a Vármegye Galéria közös szervezésében kerül megrendezésre Faragó Miklós festőművész kiállítása. A tárlat megnyitójára a Mádi Furmint Ünnep keretében kerül sor szeptember 7-én. A kiállítás Demeter Ervin országgyűlési képviselő, kormánymegbízott és Herczeg Flóra énekes közreműködésével nyílik meg.
Szekszárdi változatok
2011. május 17. - Budapest, Vármegye Galéria
A szekszárdi löszös talaj szülöttei mutatkoznak be a Borkollégium május 17-i kóstolóján, amikor is a borvidék ismert pincészeteitől lehet majd különböző tételeket megízlelni. Kilenc pincészet számtalan lehetőséggel várja a vendégeket a Vármegye Galériába.
WSET Borkóstoló tréningek - Alsace
2010. november 8.- 2011. április 11. - Budapest, Vármegye Galéria
Ismerje meg a módszert, melynek lényege az egyensúly-centrikus borértékelés, mely alapelvet követi a világ valamennyi ismert kereskedője, szállodája, vendéglátóhelye és a szakírók köre is.
A tréningeket Nemzetközi borakadémikusok tartják, és elindul Rhone-völgyétől, majd Afrikán és Olaszországon át, egészen Alsace-ig terjed a kitekintés és a borok ízlelése.
WSET Mesterkurzusok – Édes élet…
2009. július 7. – Budapest, Vármegye Galéria
Édes varázslatban lehet része mindannak, aki ellátogat a WSET július 7-i mesterkurzusára, ahol Mészáros Gabriella fogja varázspálcáját használni. A bűvölet során lehull a lepel a hazai és külföldi édes borokról, érveket és ellenérveket hallgathatunk róluk, de megtudhatjuk azt is, mikor és hol lép színre a sav az édes mámorban. Aki szereti az édeseket és szeretné még jobban megismerni őket, nyitott arra, hogy ne csak kortyolja, hanem élvezettel, tudással igya ezeket a nedűket, azoknak július 7-én a Vármegye Galériában a helyük!