A Jani
Meglátogattuk a Bolyki Pincét 1. rész
Bolyki Jánossal nem könnyű interjút készíteni. Vele beszélgetve minden olyan egyértelműnek tűnik, amit fölösleges is analizálgatni. Csak amikor már távol van az ember, akkor gondolkodik el rajta, hogy valami igazán különlegeset volt lehetősége megtapasztalni. A pincészetnek otthont adó sziklafalak és a tény, hogy egy vagány, címkevilágával összhangban álló, fiatal borász képét karitatív akciók egészítsék ki, egyáltalán nem szokásos; hogy a borokról ne is beszéljünk, amelyek Egertől távol, vakon kóstolva sem okoznak csalódást.
A Somlón mindig is sűrű borok készültek
Balogh Zoltánnal beszélgettünk 3. rész
A Somlói Apátsági Pincéről Balogh Zoltánnal készített interjúsorozatunk harmadik, egyben befejező részéhez érkeztünk. Miután a korábbiakban sokat beszéltünk a borvidék adottságairól és a borászat által művelt szőlőfajtákról, ma a szőlőben és a pincében zajló munkák, az ezeket meghatározó szemlélet kerül sorra.
A cabernet franc-ban látja a jövőt
Günzer Tamást látogattuk meg 2. rész
A Günzer Tamással készített interjúnk első részében a pincészet immár két évtizedre visszanyúló történetének kezdetei mellett új telepítésekről, valamint a borsor könnyedebb tételeiről beszélgettünk. Most, mielőtt a komolyabb vörösekre térnénk, egy pár szó erejéig kíváncsiak lennénk a villányi borász kadarkához való hozzáállására.
A hordó és a furmint
Bacsó Andrást kérdeztük 2. rész
A száraz furmint sok kérdést vet fel mind szőlészeti, mind borászati vonatkozásában. Bacsó Andrással, a Tokaj Oremus borászával készített interjúnkban eddig inkább a furmintszőlő éréséről és a szüretről beszélgettünk, most azonban belépünk a pincébe, és ott maradunk egészen addig, amíg a lepalackozott borok el nem készülnek.
A kékfrankossal Bordeaux irányába kellene elmenni
Pálos Miklóst kérdeztük 2. rész
Pálos Miklóssal készített interjúnk első részében indulásáról és arról a szemléletről beszélgettünk, amely majdani pincészetének működését meghatározza. A jelenlegi helyzetet elemezve kitértünk egy országos borstratégia létrehozásának fontosságára, innen pedig már egyenes út vezetett a szomszéd példájához és a kékfrankoshoz. Úgyhogy innen folytatjuk most.
Csak tartályban érlel
Interjú Takács Lajossal 2. rész
Takács Lajossal, a Hollóvár borászával készített interjúnk első részében arról a tizenhat régi magyar fehér szőlőfajtáról beszélgettünk, amelyeket a közelmúltban telepített. Ma az akutális portfólió mellett többet tudhatunk meg arról is, hogy az utóbbi években milyen módon és milyen okból változott meg az érlelés módja a pincészet összes borának esetében.
Egy állásponton vagyunk
Felkerestük a Zarándok Pincét 2. rész
Az etyeki Zarándok Pincét bemutató interjúnk első részében a pincészet négy tulajdonosa közül Wortmann Ádámmal beszélgettünk az indulásról és a fejlődésről. Mai cikkünkben a munkamegosztás mellett szóba kerül az, hogy hogyan döntenek, ha komolyabb kérdés merül fel, és szót ejtünk a jövőbeli tervekről is.
Egyre szigorúbbak vagyunk magunkhoz
Györgykovács Imrénél jártunk 2. rész
Györgykovács Imrével, a Somlói borvidék régóta egyik legmeghatározóbbnak számító borászával készített interjúnk első részében a pincészet filozófiáját ismerhettük meg. Ezt követően rátértünk arra az útra, amely a bor megszületését kíséri nyomon a tavaszi metszéstől a permetezésen és a szüreten át az erjesztésig és az érlelésig.
Gyümölcsfákat a szőlősorok közé! 2. rész
Interjú Spiegelberg Istvánnal
A somlói borásszal készített interjú első részében arról beszélgettünk Spiegelberg Istvánnal, hogy került a Somlóra, miért vásárolt itt telket magának, és mi indította arra, hogy borokkal foglalkozzon. Miután áttekintettük a múltat, itt az ideje, hogy górcső alá vegyük a jelent. A beszélgetés előző részét ott hagytuk abba, hogy Stephan arról kezdett mesélni, immár főállású borászként hogyan változott meg az élete.
Ketten Gyöngyivel
Györgykovács Imrénél jártunk 1. rész
A Györgykovács név nemcsak Somló-mértékű fogalom, az egész hazai borkultúrában a tisztaság és az egyensúly egyik legmegbízhatóbb forrása. Somlói interjúsorozatunkat Györgykovács Imrével folytatjuk, aki kisbirtokán furmint, hárslevelű, olaszrizling és tramini fajtákat művel felesége, Gyöngyi segítségével.
Legyen öregebb és nagyobb
Gere Andrea és Demeter Csaba reagál
Úgy gondoltuk épp itt az ideje, hogy az eddigieknél többet tekintsünk ki a külvilágba. Ezzel a lépéssel persze nem szakadunk el a magyar boroktól, sőt talán közelebb kerülünk hozzájuk azáltal, hogy egy nemzetközi hír kapcsán vizsgáljuk meg őket. A decanter.com a héten számolt be arról, hogy az egyik legmagasabb palackárral értékesítő spanyol borászat nagy mértékben csökkenti az új fahordók használatát pincészetében. A hír rövid összefoglalója után Gere Andrea (Gere Attila Pincészete, Villány) és Demeter Csaba (Demeter Pincészet, Eger) reagál az elhangzottakra.
Légli Ottó lett az Év Bortermelője 2010-ben
Mitől kiemelkedő a borász számára egy fehérbor?
A Magyar Bor Akadémia idén immár huszadik alkalommal választotta meg az Év Bortermelőjét. Az utóbbi esztendők igencsak kedveznek a Balaton déli partján elterülő borvidéknek, hiszen öt év alatt háromból innen került ki a cím nyertese, így Garamvári Vencel és Konyári János után 2010-ben Légli Ottó munkásságát ismerte el ily módon a szervezet. Az eredményhirdetésre december 3-án került sor, de az igazi díjátadás egy gálaebéd keretei között február elején zajlik majd le.
Meg kell szólítanunk a fiatalokat
Interjú Demeter Endrével 1. rész
Sokszor beszélünk fiataloknak, kezdő borfogyasztóknak szóló borokról. Nem szabad azonban egyszerűen egyenlőségjelet tenni e kategória és a könnyedség között, hiszen annak érdekében, hogy valaki valóban megbarátkozzon a borok világával, tisztaságra, jó egyensúlyra, kifejező aromákra is szükség van. A fiataloknak szóló Demetervin borokról beszélgetünk Demeter Endrével. Mielőtt azonban erre a témára térünk, ismerkedjünk meg a mádi pincészettel!
Mitől autentikus egy fehér házasítás?
Előadás jegyzet a VinAgora Borgáláról
A házasítás alapja a talaj, már ha termőhelyi bort akarunk készíteni - ezzel a gondolattal indította Figula Mihály, a Dr. Gál Lajossal együtt tartott előadását a fehér cuvéekről az idei VinAgora Borgálán. Az ültetett kóstolóval egybekötött kurzuson a szőlőfajták mellett sok új szempont került elő a fehér borok minél autentikusabb házasításával kapcsolatban.
Miénk a döntés
Heimann Zoltánnal beszélgettünk 1. rész
Heimann Zoltán karakterét már sokan, sokféleképpen próbálták leírni. Határozott jellem, úgy tűnik, mindig tudja, mit akar, és ennek megfelelően tudatosak szavai, lépései. Persze az élet azért számára is tartogatott fordulatot bőven, például az sem volt sokáig terv véve, hogy valaha is borkészítéssel foglalkozzon, most meg a birtokán vezeti körbe vendégeit, borait kóstoltatja és a hordók legjobb elhelyezésén járnak a gondolatai.
Miért harangoz az etyeki plébános éjfélkor?
Orosz Gyulát kérdeztük 1. rész
Mielőtt leültünk volna beszélgetni, Orosz Gyulát egy kóstolón ismertem meg, ahol meghatározó etyeki borászok mutatták be boraikat. Két visszatérő téma volt: a pezsgő és Orosz Gyula. Olyan benyomása volt az embernek, mintha mindannyian kicsit apjukként tekintenének személyére, hiszen legtöbbjük indulásakor Gyula volt segítségükre, és a mai napig sokan fordulnak hozzá tanácsért. Köztiszeletnek örvend, valószínűleg ennek is köszönheti, hogy ő a helyi hegyközség elnöke, és hogy saját pályáján túl mi is sok Etyekre vonatkozó általános kérdést tettünk fel neki.
Más, ha a családdal dolgozik az ember
Interjú Árvay Jánossal 1. rész
Árvay János egy jelentős fordulatot követően immár harmadik éve saját, családi pincéjét vezeti. Lassan meg is szokjuk az új felállást. Sokan lehet, nem is érzékelték a váltást, hiszen korábban is a saját nevével fémjelezte borait. Elsőként arról kérdeztük a Tokaji borvidéken dolgozó borászt, mennyiben változott az élete mióta ismét Rátkán, a szülőfalujában készíti borait.
Nem terveztem, hogy borászatom legyen
Eszterbauer Jánossal beszélgettünk 1. rész
A már jól ismert szekszárdi borászatok után az utóbbi években új neveket tanulunk. A második hullám egyik tagja az Eszterbauer Borászat, akinek pincéje immár egy évtizedes múltra tekint vissza. Persze a család borhoz való kötődése sokkal régebbi eredetű. Elsőként erről szerettünk volna többet megtudni Eszterbauer Jánostól.
Nemzetközi építészeti díjat nyert a pince
Laposa Bencével beszélgettünk
A badacsonytomaji Laposa Pincészet borai mellett mostanában új borászati épületével hívja fel magára a figyelmet. Február 15-én hozták nyilvánosságra, hogy az archdaily.com internetes szavazásán a tizennégy kategória közül, az ipari épületek csoportjában az első díjat a magyar pincészet nyerte. A három éve alapított, és mára jelentős szakmai figyelmet élvező nemzetközi építészeti portál tizennégy kategóriában hirdette meg a díjat. A Building of the Year címért négy hétig versengtek az épületek, és ez alatt az idő alatt az olvasók 30 000 szavazatot adtak le. A díj kapcsán Laposa Bencét, a pincészet borászát kérdeztük.
Pinot Noir a Gombás dűlőből 2. rész
Az első dűlőszelektált pinot a borász szemével
A Vylyan most debütáló Gombás Pinot Noir bora kapcsán tegnap, a Debreczeni Mónikával készített interjúnkban azt az utat tekintettük végig, amely a 2008-as évjáratú, dűlőszelektált bor megszületéséhez vezetett. Második interjúnkban a borászhoz, Ipacs Szabó Istvánhoz fordulunk, hogy minél több konkrétumot tudjunk meg magáról, a borról. Elsőként 2008-at szerettük volna pinot szempontjából bor-kontextusba helyezni.
- 1
- 2
- következő »