Címke: Burgundia

10 tudnivaló a pinot noir szőlőfajtáról

A misztikus kékszőlő

10 tudnivaló a pinot noir szőlőfajtáról A pinot noir szőlőből készített bor sok szempontból különbözik a legtöbb vörösbortól. Bár minden fajtának megvannak az eredeti, rá jellemző tulajdonságai, amelyeket egymás mellé téve minden esetben egy egyedi kombinációt kapunk, a pinot noir-ra ez fokozottan igaz. Az egyedi karaktereket pedig lehet nagyon szeretni és nagyon nem. Ha a vele kapcsolatos hozzáállást mégis általánosítani szeretnénk, talán úgy fogalmazhatunk, hogy a borok világával még csak most barátkozókat általában nem veszi le a lábáról, idővel azonban az egyik legizgalmasabb borrá változik az értők szemében.

A Borkorzó francia borait kóstoltuk

Ismeretlen ismerősök

A Borkorzó francia borait kóstoltuk A Borkorzó rendezésében október 28-án egy érdekes kóstolóra került sor. A Dobló Borkereskedésben kilenc francia bort mutatott be Süli Tamás. A borsor Elzászból indult, nem véletlenül, hiszen a fiatal borkereskedő pár évvel ezelőtt ezen a borvidéken dolgozott egy pincészetnél. A francia borok iránti érdeklődése hazatérte sem után hagyta el, sőt testvérével Süli Andrással arra vállalkozott, hogy kis tételben, személyesen válogatott francia borokat hozzanak be Magyarországra. A kóstolt borok között volt még Loire-menti sauvignon blanc, valamint Bordeaux-i és Rhone-völgyi vörös házasítások. Az estét végül néhány ínyenc különlegesség zárta, francia vajjal megkent falatokat, különleges fűszerezésű mustárokat vagy épp szardellakrémes csemegét ízlelhettek meg a jelenlévők.

Az új Újvilág

Rövid borhírek Franciaországból 1. rész

Az új Újvilág Franciaország számtalan, az egész világon ismert borvidék hazája. Melyik borbarát ne hallott volna már például a burgundi és bordeaux-i borokról vagy a champagne-ról? Nem elég azonban ezen elnevezések ismerete ahhoz, hogy valaki könnyen kiigazodjon a címkéken, hiszen a gyakran óriási borvidékeket számtalan kisebb-nagyobb alrégióra hálózza be. A felfedezőút szinte végtelennek tűnhet, épp ezért tanácsos úgy elindulni, hogy amint találunk egy számunkra különösen szimpatikus borstílust, ott lassítsunk kicsit, és igyekezzünk az adott régióban minél jobban elmerülni.

Beaujeu leve:

a Bozsolé

Beaujeu leve: Mielőtt kedves borértő olvasóink megütköznének a fenti címen, szeretném őket megnyugtatni: csak egy ártatlan szóviccel bátorkodtam élni. A Beaujolais (ejtsd: bozsolé) megnevezés természetesen nem innen eredeztetendő. Jóllehet, logikailag még lenne is értelme a fura szóösszetételnek! Hiszen az öreg kontinensen a bor, annak közép- és újkori történetében nem jelentett mást, mint a föld ízét; annak a termőhelynek, szőlőhegynek a levét, ahol megtermett. Beaujolais: e vidáman csengő, szinte hangfestő szó, a Lyon-tól egy kissé északra fekvő francia falucska, Beaujeu nevét rejti magában és a régió szőlődombjain szűrt bort jelenti.

Beaujeu leve: a Bozsolé

Beaujeu leve: a Bozsolé Mielőtt kedves borértő olvasóink megütköznének a fenti címen, szeretném őket megnyugtatni: csak egy ártatlan szóviccel bátorkodtam élni. A Beaujolais (ejtsd: bozsolé) megnevezés természetesen nem innen eredeztetendő. Jóllehet, logikailag még lenne is értelme a fura...

Beaujolais Primeur AOC

Beaujolais Primeur AOC A püspöklila bor visszafogott intenzitású illatában piros áfonyát, málnát érzünk. Kóstoláskor eszünkbe jut, hogy már amikor kitöltöttük a bort, olyan érzésünk volt, mintha málnaszörpöt öntenénk a pohárba, hiszen az ízképet egyértelműen a szőlőből eredő, primer...

Bourgogne Pinot Noir

Bourgogne Pinot Noir Piros bogyós gyümölcsök határozzák meg a bor közepesen intenzív illatát. A kortyot egy élénk savérzet vezeti, amelynek még nagyobb lendületet adnak a cseresznyés, meggyes aromák. Közérthető példája a fajtának, hiszen megvan benne a szőlőből eredő gyümölcsösség és a...

Bourgogne borvacsora Noszvajon

2009. december 12. - Noszvaj, Magtár Fogadó

Bourgogne borvacsora Noszvajon Bourgogne, azaz a franciák egyik közkedvelt borvidékének, Burgundiának szülöttei készülnek a színpadra lépni Noszvajon, a Magtár Fogadóban. Az előadás időpontja december 12-én, pontban 19 órára datálható, amikor is hét burgundi főszereplő úr kerül majd a poharakba, melléjük pedig Bucsek András séf által alkotott hölgyfüzér érkezik a tányérokra, rizottó, galambmell vagy épp zsendice képében.

Bourgogne kóstoló a Terroir Clubban

2009. március 12. – Budapest, Terroir Club

Bourgogne kóstoló a Terroir Clubban Burgundia. Három pincészet. Bevezetésként pár fehérbor, aztán jönnek a nagyágyú vörösek. A Terroir Club soron következő kóstolóját valahogyan így képzelik el a rendezők. Március 12-én 12 tételt kóstolhatnak meg az érdeklődők, amelynek sorát egy több mint 30 éves Leroy bor fogja zárni. Ha másért nem is, az utóbbi különleges tétel miatt mindenképp érdemes elmenni és megismerni Burgundia gyöngyszemeit. És még az is lehet, hogy annyira beleszeretünk e borstílusba, hogy többé nem akarjuk lezárni szemünk nélküle…

Burgundia és Champagne - új magazin

Interjú Márkus Györggyel

Burgundia és Champagne - új magazin Burgundia és Champagne. Első hallásra gondolhatnánk, kevés két borvidék egy új bormagazin tematikájának, de ha erről megkérdeznénk néhány nemzetközi szakértőt, valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy ezek soha ki nem meríthető témák. Azt már talán a külföldi borokkal még csak ismerkedők is tudják, hogy Burgundia egyike a világ legösszetettebb borvidékeinek. Komplexitását a termőhelyek tudatosan kezelt sokfélesége adja. Champagne-tól pedig senki sem szabadul, aki csak egy pillanatra is beleshetett már annak csillogó és utánozhatatlanul elegáns világába. A Burgundia & Champagne bormagazin első számának megjelenése alkalmából a szerzőt, Márkus Györgyöt kérdeztük.

Chablis

Chablis A bornak szüksége van egy rövid levegőztetésre, mire halvány tónusú, citrusos és fehér húsú őszibarackos jegyeket tartalmazó illatát felfedi. A kortyot a savak és a citrusos, füves, minerális aromák uralják, amelyek egyenes ívűvé, mondhatjuk úgy is, egy felkiáltójelhez...

Franciaország 2008-ban

Hűvös tavasz, sok eső, késői szüretek

Franciaország 2008-ban Egymás után olvasva az egyes francia borvidékek szüreti jelentéseit, úgy tűnik, hogy mégsem elég nagy ez az ország. A legtöbb probléma ugyanis egyre ismétlődik, ahogy haladunk tovább és tovább. Szinte az egész országban gondot okozott a hűvös, esős, helyenként jeges tavasz, amelyet hasonló nyár követett, a viszonylagos érettség csak azoknál következett be, akik nem kapkodták el, és későn szüreteltek.

Hospices de Beaune

Az ötszáz éves kórház szőlőbirtokáról

Hospices de Beaune A Tokaji Borlovagrend meghívására érkezett Budapestre Laurent Gotti burgundi borszakíró, aki a VinCE Budapest 2013 harmadik napján, vasárnap délután tartott mesterkurzust a burgundi Hospices de Beaune működéséről, és mutatta be négy borát. A témának aktualitást adott az április végén megrendezésre kerülő Tokaji Borárverés, amelyet e francia példa alapján bonyolítanak majd le.

Kis híján megdőlt a rekord

Rövid borhírek Burgundiából

Kis híján megdőlt a rekord Burgundia Franciaország és talán a világ egyik legkifinomultabb borvidéke, viszonylag hosszú sávban terül el egybefogva a metsző savakról híres Chablis-t a könnyed, jó ivású vörösborokat készítő Beaujolais-val. A borvidék szíve mégis a Cote d'Or, ahol azok a pinot noir-ok és chardonnay-k készülnek, amelyekhez az egész világ méri magát. A borvidék kevés szőlőfajtával gazdálkodik, összetettségét azonban nem ez, hanem az egyes területek, dűlők aprólékos elkülönítése, megjelölése adja.

Kék burgundi est

2007. október 19. – Budapest, Francia Borok Háza

Kék burgundi est Burgundia talán a legizgalmasabb borvidéke Franciaországnak. Különlegessége az egyszerűség és az összetettség találkozásából ered, hiszen a borvidék nevét viselő vörösborok legtöbbje mindössze egy szőlőfajtából, készül, így a borok egyediségét az évszázadokkal ezelőtt rengeteg apró területre felosztott dűlők garantálják, ez a szemlélet pedig maga a terroir. Ezen a borkóstolón tehát a pinot noirok őshazájába látogatnak el október 19-én a szerencsés résztvevők ízlelőbimbói.

Louis Latour borvacsora

2013. április 10. - Budapest, Buddha Bar Hotel

Louis Latour borvacsora A Buddha bar Hotel nagysikerű borvacsora sorozatát a Louis Latour pincészet boraival folytatódja április 10-én 19 órai kezdettel. A Louis Latour márkát 1797-ben alapította a Latour család, és a mai napig az ő kezükben van a vállalkozás. Birtokuk 28 hektárnyi Grand Cru területével az egyik legnagyobb borász- és egyben kereskedő cég Burgundiában, és a legnagyobb Grand Cru területtel rendelkező birtok a Cote d'Or régióban.

Louis Latour kóstoló

2012. október 3. - Budapest, Bor és Más

Louis Latour kóstoló A Louis Latour a mai napig családi kézben lévő vállalkozás, amely az egyik legnagyobb borász és egyben kereskedő cég Burgundiában. A vállalkozást 1797-ben alapította a család, napjainkban a hetedik generációs Latour vezeti a borászatot. Hírnevüket a tradíció és az innováció harmonikus párosításának köszönhetik.

Megjelent a Burgundia és Champagne új száma

Márkus György nyilatkozott

Megjelent a Burgundia és Champagne új száma Ezen a héten már a harmadik száma lát napvilágot a Burgundia és Champagne magazinnak. A két francia borvidéknek szentelt kiadványt továbbra is Márkus György szerkeszti a tőle elvárt maximalizmussal és igényességgel. Ha kíváncsiak vagyunk a bor világának mélységeire, érdemes kézbe venni a lapot, mert olyan témákat érint, amelyekről ritkán olvashatunk magyarul.