Az egri vörösbor: bikavér
Lőrincz Györgyöt kérdeztük
Eger és a Szekszárd összefogásának gyümölcse volt az a február 23-án, Budapesten, a Gerbeaud-házban megrendezett kóstoló, amelyen a két borvidék bikavérei csaptak össze. A közös kóstolónak persze nem az egymással vívott harc volt a lényege, inkább együttműködés annak érdekében, hogy a borászok közösen számoljanak le a bortípus kapcsán az emberek fejében élő negatív sztereotípiákkal. A bikavér kérdés rendezéséhez mi két interjúval kívánunk hozzájárulni; az elsőt Lőrincz Györggyel, az egri St. Andrea borászával készítettük.
Az Ördöngös Nyúl és a Hazug Mókus
Meglátogattuk a Bolyki Pincét 2. rész
Bolyki Jánost kerestük fel egri pincéjében. Beszélgetésünk első részében a még nem is oly távoli indulás időszakát ismerhettük meg mind szőlőtelepítései, mind a pincészet felépítésének szempontjából. A mai cikkben már konkrét borokról ejtünk szót: előbb a mostanában polcokra kerülő 2009-es vörösekről írunk, majd a jövőbe tekintünk a 2011-es Metatéma segítségével.
Bikavérekre koncentrálhatunk
Szombaton Egri Borok az Akadémián
Most szombaton, február 26-án újra összegyűlnek az egri borászok a Magyar Tudományos Akadémia termeiben, hogy bemutassák bikavéreiket a bor iránt érdeklődő nagyközönségnek. Az évről-évre februárban lezajló program mindig is a legjobb, borvidéken kívüli alkalmat biztosította arra, hogy bárki átfogó benyomást alakíthasson ki az egri borokról. A kóstolóval kapcsolatban az Egri Bormíves Céh elnökét, Dr. Pók Tamást kérdeztük.
Egri Bikavér
A rubinszínű bor illatában gyümölcsáradatot hoz: meggyet, málnát, áfonyát, csipkebogyót (ha úgy tetszik hecsedlit) megszórva egy csipet szegfűszeggel. Ízben már a fűszerességen van a hangsúly, egy kis avarral és gombával, de ez utóbbiak még csak a háttérben. A közepes test...
Egri Bikavér
Kerek, illat és ízjegyekkel zsúfolásig telített bor, hiszen érezni lehet benne meggyet, ribizlit, földet, fűszereket. A komoly savtartalom elegáns, északibb származási helyre utaló testtel párosul, összességében kerek, kiegyensúlyozott bort alkotva. Ennek következtében remekül...
Egri Bikavér
Érett cseresznye és málna csábító illata, kevés földdel és a hordós érlelés alig érezhető nyomával. Kóstoláskor érezzük, hogy a bor egyensúlyban lévő sav-, tannin- és alkoholtartalommal rendelkezik, amelyeket fűszeres aromák egészítenek ki. Hideg sült húsoktól...
Egri Bikavér
A bor illatának fűszeres jegyei között borsot, ánizst, köményt, babért és dohányt fedezünk fel. Szépen összecsiszolt kompozíció, amelynek minden porcikája arányos. Az íz követi az illatban már felvázolt szikár hangulatú képet, amelyben időnként gyümölcsaromák is...
Egri Bikavér
Sűrű komplex illat, ahol a hűvös, kifejezetten érett gyümölcsösségbe menta és más zöldfűszerek, valamint a hordó vaníliája és egy kevés bőrösség vegyül. A korty is megtartja a korábban ígért töménységet anélkül, hogy nehézzé válna. A tanninok érettek, a savakkal...
Egri Bikavér
A bor illatáról a pohárba szagolva rögtön kialakul egy összbenyomás, amelyet a benne található jegyek adta komplexitás és a palackos érlelés által kialakult kerekség határoz meg. Aromák tekintetében meggyet, málnát, fekete szedret, hibiszkuszt, rumot, csokoládét, kakukkfüvet...
Egri Bikavér
Határozott, katonás fellépéssel köszönt a bor, benne ott menetelnek a fűszeres, piros ribizlis, cseresznyés illatjegyek. A korty az aromák tekintetében az illatnak megfelelően halad, itt is a fűszerek és a gyümölcsök dominálnak. Utóbbiakat hűvös hangulatúvá, a testet pedig...
Egri Bikavér
Érett, gyümölcsközpontú illat köszönti a kóstolót, amelybe ánizsos, mentás, csokoládés jegyek visznek izgalmakat. A kortyban érezhető erőteljes savgerinc zamatossá teszi a bort, elegánssá és jó tartásúvá az összképet. A háttérben felsorakozó tanninok és a közepes test...
Egri Bikavér
A pohárba szagolva érezzük, ahogy gyümölcsös és fűszeres jegyek osztoznak a bor illatán. A korty szerkezete élénk, benne a savak lendületesek; a tannin önmagában kevésbé érezhető, inkább a bor pikáns, rózsaborsos, szegfűszeges fűszeres aromáit fokozza. Az e két elem alkotta...
Egri Bikavér
A bor közepes intenzitású illatának jegyei szépen összeértek, a szeder és a meggy mellett felvonul benne ánizs, menta, csokoládé, föld és avar. A korty az illatnak megfelelően kerek: a tanninok belesimulnak a közepes testbe, az alkohol a vörösbor-kategóriában alacsonynak számít...
Egri Bikavér Ünnep 2012
2012. július 5-8. - Eger, Érsekkert
Az Egri Bikavér Ünnep egy életérzés, melyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Az emberek ilyenkor összegyűlnek, jó zene mellett kóstolgatva a kiváló borokat, a lényeg, hogy egyszerűen csak jól érezze magát az ember, idén immár tizenhatodik alkalommal. Évről évre fontos alkalom ez, hiszen amellett, hogy Eger város legnagyobb rendezvénye, az Egri Bikavér és most már az Egri Csillag is az Egri borvidék legismertebb bormárkája.
Egri Borok Gálája 2009.
Idén először bikavér asztal is lesz
2009. február 14-e nem csak a szerelmesek, hanem az egri borok ünnepe is lesz. Idén harmadszorra gyűlik össze a Magyar Tudományos Akadémián az Egri Borászválogatott, hogy bemutassa legszebb borait. A kóstoló erősségét éppen változatossága adja, hiszen az egyébként is sokszínű borokat produkáló pincészeteket nem korlátozzák évjáratra vagy bortípusra vonatkozó megkötések. Amiből biztosan nem szenvedünk majd hiányt ezen a napon, az a bikavér lesz, amelyet külön asztalon kínálják a műfaj szerelmeseinek.
Egri Borok az Akadémián
A sokszínű borvidék
Február 27-én ötödik alkalommal gyűltek össze egri borászok a Magyar Tudományos Akadémián, hogy bemutassák boraikat a szakmának és az érdeklődő nagyközönségnek. Ez alkalommal a kóstolót megelőzően szimpóziumot rendeztek, ahol Gál Lajos, Dula Bence és Lőrincz György egri borászok a klasszikus egri bortípusról, a bikavérről beszéltek. Bár a három előadás különböző szemszögből közelítette meg a témát, végső következtetéseikben nagyvonalakban megegyeztek. Így megállapították, hogy a bikavérnek jót tesz, ha minél több komponensből áll, hiszen ez növeli komplexitását, valamint, hogy az ideális összetétel kb. 70%-ban Kárpát-medencei, 30%-ban pedig nemzetközi fajtákból áll annak érdekében, hogy mint az autenticitást garantálni tudják, mind pedig azt, hogy az eltérő adottságú évjáratok mellett is biztos lehessen évről-évre a jó színvonal.
Egri Csillag Borfesztivál április végén
Gál Péter nyilatkozott
A 2012-es immár a harmadik évjárat, amióta egri csillagok készülnek. Az egri bikavér fehér párjaként aposztrofált bortípust március 15-én mutatták be hivatalosan is a közönségnek. A Csillagbontásnak akkor nem kedvezett az időjárás, a szervezők azonban most már abban bíznak, hogy az Egri Csillag Fesztivál ragyogó időben kerülhet megrendezésre. Gál Pétert Gál Lajos Pincészetének képviseletében azonban nemcsak az eseményről, hanem magáról az egri csillagról is faggattuk.
Egri Csillagok
Egy hete kaptam egy számomra roppant megtisztelő felkérést egy régi baráttól, Dlusztus Imrétől. A Mi Hazánk Kiadónál (Szeged) közeljövőben megjelenik egy kötet: "Meglelé borát - Eger Borrégió". Ehhez a borútikönyvhöz kért tőlem egy rövid eszmefuttatást.
Kicsit zavarba is...
Egri bikavért a marhapörkölt mellé!
Rácz Kinga nyilatkozott
Az idei már a tizenhatodik volt az Egri Bikavér Ünnepek sorában. Eger legnagyobb boros megmozdulásán a helyi gazdák évről évre bikavéreiket mutatják be, amelyekhez a helyi éttermek méltó ételkísérettel szolgálnak. Az esemény alkalmából összeült az Egri Bikavér Legátus, hogy vakkóstolással válassza ki a mezőny legjobb bikavérét, valamint a legjobb étel és bor párosát. A megmérettetés kapcsán Rácz Kingát kerestük meg abból az alkalomból, hogy mindkét kategóriában az Egri Korona Borház végzett az első helyen.
- 1
- 2
- következő »