Címke: Bál

Borbarátnők Bálja Tokajban

2009. február 14. – Tokaj, Kulturális és Konferenciaközpont

Borbarátnők Bálja Tokajban 2009-ben is megrendezésre kerül a Tokaji Borbarátnők jótékonysági bálja, mely immár hagyományosnak mondható színes programokkal jelentkezik. A borbarátnők boraihoz külön helyi ízekből és alapanyagokból alkotnak majd a vacsorára egy menüt. Az étel s ital mellé a muzsikaszót pedig acapellában a Vivat Bacchus fogja szolgáltatni, a bált egyébként a tokaji Degenfeld Palota Étterem szervezi.

Első Egri Bikavérbál

Az újdonság szele

Első Egri Bikavérbál A 2002-ben alakult Egri Borbarát Hölgyek egyesülete idén a Hegyközségi Tanács javaslatára hagyományos borászbálját megújította. A hetedik alkalommal megrendezett esemény életében ezzel új fejezet kezdődött. Eger zászlós bora kétségtelenül a Bikavér, a Hölgyek pedig mindent megtesznek azért, hogy a bortípus megtalálja méltó helyét a hazai és külföldi vörösborok palettáján, így báljukat ezentúl a Bikavér jegyében rendezik meg. A több mint háromszáz fős fogadáson az egyes ételeket kísérő borok mellett külön bikavér különítmény is szolgálta a vendégek ínyét. A muzsikáról Moór Bernadett jazzénekesnő és zenekara gondoskodott. A jótékonysági tombola bevételeit pedig a Vincellér Emlékpark további gazdagítására és Bolyki János kezdeményezésére fordítják majd. Ez utóbbi törekvés a siket és gyengén látó gyerekek játszóterének felújítását segíti.

Tokaji Borbarátnők Bálja

2012. február 11. - Tokaj, Mádi Kúria

Tokaji Borbarátnők Bálja A Tokaji Borbarátnők Társasága idén is megrendezi hagyományos év eleji jótékonysági bálját február 11-én. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő esemény helyszíne a Mádi Kúria rendezvényterme lesz, ahol a Mádi Körrel közösen, a különleges dűlőkre koncentrálva telik el majd az este. Ruprecht László, a Magyar EU-elnökség séfje komponálta a menüt kiemelkedő, vidéki éttermek közreműködésével (Anyukám Mondta Étterem - Encs, Chianti Étterem - Veszprém, Gusteau Kulináris Élményműhely - Mád, Imola Udvarház - Eger, Mandula Étterem - Villány, Walter Vendéglő-Gasztróműhely - Etyek).