Címke: Mészáros Gabriella

A nagyközönség előtt is megnyílik a díjátadó

Pannon Bormustra tizenharmadszorra

A nagyközönség előtt is megnyílik a díjátadó A borverseny a szokásoknak megfelelően idén is Pannonhalmán lesz, de az azt szorosan követő eredményhirdetésre már Budapesten kerül sor egy díjátadó gála és egy sétáló kóstoló formájában. Többek között erről, illetve az új zsűritagok kilétéről is szó volt a Pannon Bormíves Céh és a borversenyt lebonyolító Sziget közös sajtótájékoztatóján.

Amikor a tudás bővítése beindul

Amikor a tudás bővítése beindul Pár héttel ezelőtt nyakamba vettem a lábam, és elindultam Pasarét felé. Akkor még nem gondoltam, hogy ez az út rengeteg új és izgalmas dologgal fogja megízesíteni három napomat. Hónom alatt a hatalmas Terra Benedicta könyvvel érkeztem meg a Pasaréten található WSET Borkollégium...

Bemutatták a 2005-ös Kogart Cuvée-t

Az egri Gróf Buttler Pincészet készítette el

Bemutatták a 2005-ös Kogart Cuvée-t 2009. február 12-én a budapesti Kogart Ház először kóstoltatta 2005-ös Kogart Cuvée-jét. A bort Dr. Mészáros Gabriella mutatta be a megjelenteknek, akik elsősorban a ház baráti köréből kerültek ki. A társasági esemény során, a borkóstoló mellett a Szalay Lajos grafikusművész életművét bemutató kiállítás tárlatvezetésén is részt vehettek a vendégek.

Borismereti tanfolyam vendéglátásban dolgozókban

2010. szeptember 16-25. - Budapest, Borkollégium

Borismereti tanfolyam vendéglátásban dolgozókban A vendéglátásban dolgozók számára intenzív kurzus indul a Borkollégiumban szeptember folyamán, amelyben átfog képet kaphatnak az érdeklődők a borokról borkóstolás útján, illetve a szőlőtermesztéstől kezdve, a fő borstílusokon át, egészen az éttermi borkészlet összeállításáig nyújtanak segítséget elméletben az oktatók.

Bországjárásra indul Somló

Debrecen, Budapest, Szeged

Bországjárásra indul Somló Október második felében három hazai nagyvárosba utazik Somló, hogy borászai aktuális portfóliójukat bemutatva minél szélesebb körben ismertessék meg a fogyasztókkal egyedi, a termőtájat magas fokon megjelenítő boraikat. A rendezvénysorozat sok közös vonással bír a korábban többször is megrendezett Tokaj Grand Tour kóstolókkal, és ez nem is véletlen, hiszen a szervező mindkét esetben Sándor Zsolt volt, akit először a Bországjárás koncepciójáról kérdeztünk.

Bortankönyv - a Kárpát-medence borai

Mészáros Gabriella nyilatkozott

Bortankönyv - a Kárpát-medence borai A jubileumi, huszadik Pincefesztiválon debütál a Borkollégium tankönyvsorozatának második kötete, amelyben a Kárpát-medence borai kerülnek bemutatásra. Mészáros Gabriella, Nagymarosy András és Rohály Gábor jegyzik a kötetet, amely a Bortankönyv - a világ borai előzményének is tekinthető, hiszen a hazai borvidékek ismertetésén túl borokkal kapcsolatos alapismereteket is tartalmaz. Az új kiadvánnyal kapcsán Mészáros Gabriellát kerestük meg.

Borélvezet ínyenceknek

2010. május 11. - Budapest, Borkollégium

Borélvezet ínyenceknek Ha már könnyedén eligazodunk a hazai borkínálatban... Ha már barátaink is tőlünk kérnek tanácsot, amikor a boltban bort vásárolnak... Ha már könnyedén felsoroljuk egy-egy borvidék híres borászait... Ha már tudjuk, melyik az az évjárat, amiben nem csalódhatunk... Akkor ideje kicsit a gasztronómia vízeire evezni! A Borélvezet ínyenceknek kurzus a Borkollégium azon tudástárát kínálja leendő hallgatóinak, amiből bárki kedvére csemegézhet a salátál és mártások, illetve a vendégváró falatok és a borok között. A saláták, ecetek, mustárok, olajok, mártások után saját pácolású lazac, szarvas carpaccio és libamáj hab is készül majd Tokaji Furmintok, Chablis-i Chardonnay, Champagne, Rizling és más borok társaságához, a kalandtúrát pedig Mészáros Gabriella vezeti.

Családi boriskola lépésről lépésre

2009. március 15-20. – Alsópáhok, Kolping Hotel

Családi boriskola lépésről lépésre A Borkollégium és a Kolping Hotel összefogásának hála egy olyan családi kikapcsolódásra nyílik lehetőség Alsópáhokon, amely nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is különleges élmény lehet. Az évek óta sikeres szüreti programok után ezúttal kicsit mélyebben ismerhetik meg a bort a téma iránt érdeklődők. A hat nap folyamán Dr. Mészáros Gabriella és Dr. Rohály Gábor borszakértők vezetik majd be a hallgatókat a borok világába.

Egri borok a Vármegye Galériában

A Borkollégium kihelyezett kóstolója

Egri borok a Vármegye Galériában Tóth István és a Buttler Pincészet borait lehetett kóstolni azon a borbemutatón, amit Mészáros Gabriella tartott 2009. május 5-én Budapesten, a Vármegye Galériában. A két egri borászat kínálatát felvonultató eseményre a Borkollégium korábbi és jelenlegi diákjai kaptak meghívást. A vezetett kóstoló keretében, a tanfolyamokon megszokott módon elemezték ki az egri vörösborokat. Gabriella szerint az ehhez hasonló gyakorlás nagy jelentősséggel bír, nem elég ugyanis elsajátítani a WSET nemzetközi kóstolási rendszerét, de azt folyamatosan ismételni is kell, hogy valóban készséggé váljon.

Elindult a tanév a Pasaréti úton…

Mészáros Gabriellával beszélgettünk

Elindult a tanév a Pasaréti úton… Ha csak a londoni akkreditációt élvező WSET oktatást tekintjük, akkor az idei a harmadik, ha azonban a Borkollégium eddigi teljes működését figyelembe vesszük, akkor a 2008-as már a tizenharmadik tanév. Mészáros Gabriella, az iskola tulajdonképpeni motorja nyilatkozott a Vinoportnak arról, hogy mire számíthatnak idén a diákok.

Etyeki Kúria Pinot Noir kóstolója

2010. január 26. - Etyek, Etyeki Kúria

Etyeki Kúria Pinot Noir kóstolója 2003-ban palackozta első Pinot Noir-ját az Etyeki Kúria, 2010. január 26-án pedig már arra invitálják e stílus kedvelőit, hogy kóstolják végig az elmúlt évek termését. Az évjáratkóstolón az amúgy fehérborairól ismert borvidék vöröseit dr. Mészáros Gabriella fogja bemutatni. Amennyiben igény van rá, az estére külön buszt is indítanak a szervezők a BAH csomóponttól.

Felvidéki borászok a Borkollégiumban

2011. március 1. - Budapest, Borkollégium

Felvidéki borászok a Borkollégiumban A Felvidék sok magyar tehetséges borászt rejt magába, akiknek nedűit március 1-én Mészáros Gabriella fogja bemutatni a Borkollégiumban. Sterkov 1075-től, Bott Frigyesen át, egészen a Kasnyik illetve Drozdik Pincészetig vezet majd a borsor.

Furmint és botritisz - Borkóstoló Mészáros Gabriellával

2012. február 28. - Budapest, Borkollégium

Furmint és botritisz - Borkóstoló Mészáros Gabriellával Mondhatnánk azt is: furmint, másképpen. Sokáig ezt a fajtát az unalom és a szocialista nagyüzem egyen-ízvilága jellemezte, majd a 2000-es évek elején elindult valami merőben más. Azóta alig várjuk egy-egy szép új száraz furmint megjelenését, s az édes változatok mintha kissé háttérbe szorultak volna. Holott a furmint és a botritisz együtt talán a világ legszebb édes bor prototípusait képes asztalunkra tenni. Koncentráció, harmónia, lezser elegancia - mindez egy szőlőfajtába és a természetbe zárva. Ennek jegyében tehát 2012-ben a Borkollégiumban Furmint és bortitisz, azaz Furmint Február.

Furmintos február van mögöttünk

Furmintos február van mögöttünk Tokaji termelőként persze nem mondhatom hogy ritkaság számba megy ha furmint kerül a poharamba, de szerencsére idén februárban a szokásosnál nagyobb figyelem irányult rá mindenhol. Kezdtünk a nagyszabású Furmint Február kóstolóval a Vajdahunyad várban, majd a szorgalmas furmint...

Grand Vins - A Rizling

2010. január 18. - Budapest, AKO Pasaréti Épülete

Grand Vins - A Rizling Egy exkluzív borkóstolóra hívják az AKO Pasaréti Épületébe azokat, akik szívesen áldoznának egy-egy különleges rizling tétel oltárán. Mészáros Gabriella szavait idézve: "Összeállítottam egy sort, ami kifejezetten nagy értékű borok kóstolását tenné lehetővé. Mivel magam is régóta szeretnék néhány olyan tételt megkóstolni, ami egyedül nem megy, bízom benne, hogy lesz alkalmunk közösen szembenézni velük."

Grand Vins - Champagne

2010. június 28. - Budapest, Borkollégium

Grand Vins - Champagne A Grand Vins borkóstoló sorozat különleges, nagy értékű, hazánkban ritkán fellelhető borokat vonultat fel. A borsorokat Mészáros Gabriella állítja össze igazi kuriózumokat válogatva össze, amelyek egyébként egy hagyományos kóstolósorba - áruknál fogva - nem kerülhetnek bele.

Hogyan kóstoljunk pezsgőt?

Mészáros Gabriella előadása a Pezsgőakadémián

Hogyan kóstoljunk pezsgőt? Az Etyeken megrendezett Pezsgőakadémia előadásai közül azt a hármat emeltük ki, amelyekről úgy gondoltuk, hogy a legszélesebb olvasói közönséget érdekelnék. Az Etyek-budai borvidék múltjáról és annak pezsgős vonatkozásairól valamint a kézműves pezsgőkészítésről szóló tematikát követően ma végre pezsgőt kóstolunk, méghozzá Mészáros Gabriella útmutatásainak megfelelően.

Magyar szőlőfajták borkóstoló Dr. Mészáros Gabriellával

2013. március 12. - Budapest, vinoWonka

Magyar szőlőfajták borkóstoló Dr. Mészáros Gabriellával Dr. Mészáros Gabriella március 12-én, kedden tart borkóstolót a vinoWonkában. Téma a tematika szerint magyar szőlőfajták és boraik lesz. Gabriellát a tavaly év végén megjelent Wine Grapes (szerzők: Jancis Robinson, Julia Harding and Jose Vouillamoz) című könyvbe a magyar fajták kapcsán faggatták a szerzők.

Megjelent a legújabb Borkalauz

Interjú Mészáros Gabriellával

Megjelent a legújabb Borkalauz Ma már elvárjuk, hogy minden évben kezünkbe vegyük az aktuális Borkalauzt. Az utóbbi időben hiányoltuk is, amikor ez nem történt meg. Pár nappal ezelőtt azonban megjelent az új kötet, tudomásunk szerint a Junibor 3. Etyeki kóstolóján debütált az utolsó két év borait összevontan bemutató Borkalauz. A könyv megjelenése kapcsán Mészáros Gabriellával beszélgettünk.

Mesterkurzus borkóstolók - Óvilág kontra Újvilág

2009. december 8. - Budapest, Vármegye Galéria

Mesterkurzus borkóstolók - Óvilág kontra Újvilág Folytatódnak a Mesterkurzusok Mészáros Gabriella vezetésével! Akik már kicsit jobban ismerik a borokat, jártak már egy-két ilyen kurzuson, biztosan örömmel veszik, hogy itt a folytatás, akik azonban még sosem ültek be egy ilyenre, azoknak érdemes megnézniük, mitől is döglik ama bizonyos légy. Egy kis elméleti bevezető, egy kis nyílt vagy épp vakkóstolás, jegyzetelés, vidám hangulat. Ez jellemzi az agy- és íztágító kurzust, amiről nem érdemes lemaradni, hiszen a finom borok mellett nagyon sok információval gazdagodhatunk!