Mesebeli reveláció

Kenéz Barna | 2008-09-15 15:47

A Budai Vár, mint tökéletes díszlet félszáraz napsütésben?

Mi a jelszó ahhoz, hogy újra arccal felfelé zuhanjunk az istenek tenyerén?

És hogy mindez így maradjon örökre, tessék mondani, hány kóstolójegy?

Budán jártam a 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon. Volt valami kibeszélhetetlenül kedves és rendhagyó az egészben számomra.

Miért annyira nehéz kibeszélni? Mert más olvasni erről, és más átélni. Számtalan újságban, weblapon olvashatunk ilyen érzésekről és már rágós, unalmas és dagályosan érzelgős erről olvasni. És mégis. Ha Te éled át, az sokkal több.

Ilyen a szerelem, a hasmenés és a szabadság.

Itt, a fesztiválon találkozhattunk egyfajta ritmussal és már-már tovatűnő kedvességgel, amivel a pici fakunyhók tulajdonosai mosolyogtak ránk.

És elhittem a mosolyukat! Keveredett a hatalmas Budai Vár árnyékot vető falai között a pici, mesébe illő kunyhók erdei hangulata.

Sokszor érezhette a látogató, hogy egy filmforgatás közepébe csöppent, mert ilyen a valós életben már nincs.

Minden működik, mindenki adni akar és az emberek egymást megelőzve kérnek bocsánatot, ha véletlenül összekoccan a válluk a tömegben, mint két pohár egy szilveszteri táncparketten...

Őszinte szavak áradtak felénk a kínálók szájából, amikor féltet kincsükről faggattuk őket. Bár némi elfogultsággal  - mint ahogy szülők szoktak beszélni saját gyermekeikről az első szülőértekezleten - dicsérték nemes italukat, de nem tűnt túlzónak vagy hamisnak, mert a kóstolás élménye perdöntőnek bizonyult minden esetben. 

A legmeglepőbb a gyorsaság és rutin, amivel szolgáltak felénk, mivel egy-két pohár bor elfogyasztása után (tudott dolog), hogy az ember kezdi elveszíteni a megszokott, klasszikus ítélőképességét. De az első percekben (órákban) nemhogy lassulnánk, inkább aktívabbak leszünk. Ezért azt szeretnénk, hogy a világ is kövessen minket ebben a kán-kánban, és mindenki tegyen mindent a mi ritmusunkban, nem? És ez működött a Fesztiválon! Bárhova léptünk és magasra emeltük üres poharunkat, egy szempillantás alatt tele volt a kiválasztott sárga vagy épp rubint színű nedűvel.

Próbáld ezt elérni a Postán vagy egy önkormányzati irodában, vagy esetleg az APEH kirendeltségben!

Ezért tűnt számomra az egész jólesően meseszerűnek és kiváltságnak. És hogy mindennek a motorja (sőt a motorolaja!) maga a bor?! Hát, legyen!

De valami másnak is kell lennie! Én hinni akarok benne! Egy mese nem csak attól működik, hogy földöntúli szörnyek és mondókák vannak benne. Hanem a szerző olyan fiókokat nyit meg saját lelkében, ahol még az édenkerti fákból és virágokból maga Isten vetett ágyat az embereknek...

Egy korty boron keresztül mennyi minden kap az ember a természetből? Megváltoztat minket, akik már olyanok vagyunk, mint egy kifestőkönyvben élő fekete-fehér szereplők, kik csak arra várnak, hogy jöjjön már valaki, aki igazi színt hoz az életükbe!

Ez a valaki csak felülről jöhet. Hiszek benne. Fájó, hogy erről írni kell, s nem magától érthető többé. 

Borfesztivál. Jövőre Veled ugyan itt...